A 2020-as eredményes bölcsőde újratervezés és kivitelezési közbeszerzés után munkaterület átadásra került sor 2021. január 6-án, melyen a közbeszerzésen nyertes Marina Lux Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. képviselői, a tulajdonos, az igazgató, az építésvezető, a felelős műszaki vezető, az önkormányzat által felkért műszaki ellenőrök és az önkormányzat részéről Tömöri Balázs polgármester, Komlós Tibor alpolgármester, dr. Horti István jegyző, valamint Boros Gábor műszaki ügyintéző átbeszélték a kivitelezés megkezdéséhez szükséges intéznivalókat, mint például ideiglenes áram- és vízvételi lehetőségeket, parkolás kérdését, terület elkerítését és őrzését, az építkezés során termelődő töltőföld elhelyezését, e-napló kezelését, valamint a heti rendszerességű kapcsolattartás idejét, formáját és szereplőit.

Tavaly az önkormányzat a tájba jobban illő, könnyen bővíthető és belső elosztásban is praktikusabb, korszerű bölcsőde tervezésére új tervpályázatot írt ki, melyet a tervtanács tagjainak véleménye alapján Kalmár Bence Csaba nyert meg terveivel. Így ő készítette el az építési engedélyes tervet októberre. 

A Kalmár-féle bölcsőde terv könnyebben bővíthető, két fő blokkjához egy harmadik úgy építhető hozzá, hogy a meglévő, szabványokban előírt helyiségek már rendelkezésre fognak állni. Ez a friss demográfiai adatok alapján is erősen indokolt volt az önkormányzat számára: a mai napon 140 fő a 3 életévét még nem betöltött pilisborosjenői gyermek él falunkban. Az új bölcsőde-terv az ugyan nem kötelező, de a bölcsődei szakértők által erősen ajánlott MSZ 24210-1 számú Bölcsőde szabványnak is megfelelnek, így az alapterülete nagyobb a korábban tervezettnek – a nettó alapterület 281 m2 helyett 359 m2 lesz így. Emellett az új terv minőségi anyagokat, homlokzatburkolatot, jobb gépészetet használ és az előző tervvel ellentétben van fedett, szélvédett terasza is.

Mindezek következtében a megvalósításra kerülő épület megvalósításának költségei emelkednek, aminek az oka a nagyobb hasznos területben, a jobb minőségben, illetve az építőipari árak emelkedésében, keresendők.

Kalmár Bence Csaba építész tervei alapján a 2020. novemberében kiírt közbeszerzési eljárás keretében találta meg az önkormányzat a közbeszerzésen legkedvezőbb ajánlatot adott kivitelezőt, a Marina Lux Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, mely a kivitelezést nettó 289 993 602 Ft-os áron vállalta. 

A többletköltség fedezetének előteremtése a polgármesteri hivatal egyik fő idei feladata, amire az idén megjelenő bölcsőde építési támogatások reális lehetőséget teremtenek.

A nyertes terv kivitelezése indult el tehát 2021. január 6-ával, befejezése őszre várható, majd az épület berendezése, a használatbavételi engedély megszerzése, illetve a bölcsőde leendő dolgozóinak felvétele is jelentkezik feladatként. Az állami pályázati pénzből induló beruházás támogatói szerződése szerint a használatbavételi engedélyt 2022. végéig szükséges megszerezni.