Tisztelt Pilisborosjenői Lakosok!

A koronavírus (SARS-CoV-2) járvány elleni védekezés és a Kormány ennek hatására hozott döntéseire tekintettel ismét át kell tekinteni nekünk is a korábban hozott intézkedéseinket. A Kormány ismét veszélyhelyzetet rendelt el, több korlátozó intézkedést vezetett be és további korlátozások várhatók. 

A járvány itt van még közöttünk, ha lehet most még intenzívebb módon fertőz, ezért nagyon fontos továbbra is a fegyelmezettség.  

Figyelembe véve a járvány elleni védekezés tavaszi és őszi tapasztalatait és azt, hogy mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy járvány gyorsan ne terjedjen el, eközben pedig a – biztonságot és az elővigyázatosságot mindenkor szem előtt tartva – továbbra is tudjuk ügyeinket intézni, úgy döntöttünk, hogy a Fő utca 16. szám alatt található Polgármesteri Hivatalban és Reichel József Művelődési Ház és Könyvtár intézményben szolgáltatásainak igénybevételére az alábbiak szabályokat betartása mellett van lehetőség:

  • A Polgármesteri Hivatalban minden hétfőn 13:00 és 17:30, továbbá szerdán 8:00 és 16:00 közötti időszakban az ügyfélfogadás működik. Arra kérjük Önöket azonban, hogy ügyintézést szíveskedjenek – az elmúlt hónapokban megszokott módon – elektronikus formában intézni.
  • Személyesen csak abban az esetben van lehetőség ügyet intézni, ha a személyes jelenlét az ügy típusa miatt nélkülözhetetlen.
  • Aki csak személyesen tudja intézni ügyeit a hivatal@pilisborosjeno.hu címen előzetesen szíveskedjék bejelentkezni.
  • Személyes ügyintézés esetében munkatársunkkal az előre egyeztetett időpontban az épület földszinti – erre a célra kialakított – helyiségében tudnak ügyet intézni.
  • Egy ügyfélfogadó helyiségben három, jól elkülönített, egymástól biztonságos távolságban lévő ügyfélfogadó teret alakítottunk ki, ahol egyszerre, egyidőben egy-egy ügyfél tartózkodhat.
  • Ügyfélfogadási időben a hivatal ügyfelek részére nyitva álló területén, mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot (a továbbiakban együtt: maszk) olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
  • Az épületben mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.
  • Arra kérünk mindenkit, hogy kizárólag tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző személyek keressék fel a hivatalt.
  • Reichel József Művelődési Ház és Könyvtár ellenkező döntésig nem látogatható.
  • A könyvtár szolgáltatásait az úgynevezett „házhoz menő könyvtár” szolgáltatással tudják igénybe venni. Erre jelentkezni a programok@pilisborosjeno.hu és a 06-30-950-77-82-es telefonszámon lehet Csonka Írisznél.

Jelen intézkedésünk visszavonásig érvényes azzal, hogy folyamatosan figyeljük a Kormány járvány elleni, illetve a gazdasági élet helyreállításával kapcsolatos intézkedéseit, továbbá vizsgáljuk a helyben hozott intézkedések végrehajtását. Ezek figyelembevételével kerülhet sor lazító, vagy szigorító intézkedések bevezetésére.

Pilisborosjenő, 2020. november 04.

                                                                                                 Tömöri Balázs                                      dr. Horti István

                                                                                            polgármester                                              jegyző

                                                                                                  sk                                                            sk