A magyar származású világhírű hálózatkutató posztjában emlékeztet arra, hogy a koronavírus okozta járvány egy hálózati probléma, tehát hálózati módszertanra és gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy a terjedését megjósoljuk és végső soron kontrolláljuk. Korábbi köteteiben ennek elméleti hátteréről már részletesen írt.

Látták előre

Úgy fogalmaz, hogy már február óta tudják az amerikai hálózatkutató laborjában (a bostoni Network Science Institute-ban), hogy március közepén le fog állni a világ. „Azért tudhattam, hogy mi fog történni, mert a bostoni Network Science Institute-ban, ahol dolgozom, a hálózatelmélet segítségével a kollégáim évek óta pontosan meg tudják jósolni az épp aktuális vírusok terjedését. Követték a Zikát, az Ebolát, és most épp a koronavírus van soron” – írta.

Most már kezdjük látni. Nehéz két hónap lesz, és a java még hátra van – figyelmeztet.

A neves tudós egyébként azzal indítja írását, hogy a következő hónapokban nagy valószínűséggel fertőzötté válik. „Több milliárd koronavírus fog a testemben termelődni, elindítva egy kétségbeesett harcot az immunsejtjeimmel. Viszont krónikus betegség hiányában, Bostonban, a Harvard kórházainak a szomszédságában bízok abban, hogy győzni fog az immunrendszerem” – fogalmaz Barabási, majd hozzáteszi:

Mégis nagyon aggódom a vírus miatt. Annyira, hogy elkerülhetetlennek tartom azt, hogy két hónapra lezárjuk a világot.

„Nem magam miatt tenném ezt, hanem édesanyám miatt” – indokolja a korlátozó intézkedések szükségességét.

Megállíthatatlan a vírus

Azt is megjegyzi bejegyzésében, hogy már azt is értik, a vírust nem lehet megállítani. „Terjedni fog attól függetlenül, hogy hány ország zárja le a határát és hány repülőjárat lesz lemondva vagy hány iskolát zártak be. Ahol tíz beteg van kórházban, ott már több száz fertőzött él a közösségben. Sokan soha nem is tudják meg, hogy fertőzöttek voltak, mert nem voltak szimptómáik. Viszont rajtuk keresztül is terjed a vírus” – magyarázza a professzor. „Már túl vagyunk azon a ponton, hogy karanténnal meg lehetne fékezni a COVID-19 terjedését. Az Ebolát ki lehetett így irtani, de a koronavírus túlságosan fertőző és már túl elterjedt. Ráadásul oltásra sem számíthatunk az idén” – hívja fel a figyelmet.

Mindezek után felteszi a kérdést:

ha megállíthatatlan, akkor miért nyomjuk be a társadalmi féket? Miért zárjuk be az iskolákat, miért taszítjuk a világ gazdaságát recesszióba?

A kutató meg is válaszolja a fontos kérdést:

Egyetlen ok miatt: hogy lelassíthassuk. Mert ezáltal megmenthetjük a szüleinket, a nagyszüleinket és néha magunkat is.

A cikk teljes szövegében elolvasható itt: Portfolio.hu