A mai napom egészen biztosan emlékezetes lesz, több okból is. Rengeteg minden történt, néhányat érdekességképpen megemlítenék:

ÁTVETT MEGBÍZÓLEVÉL

Délután 17 órakor a Helyi Választási Bizottság elnökétől, Fodor Alicetól átvettem a polgármesteri megbízólevelet, jogerőre emelkedett a választási eredmény. Ezúton is köszönöm a Helyi Választási Bizottság, a Helyi Választási Iroda munkatársainak, a Szavazatszámláló Bizottság tagjainak és a választás lebonyolításában résztvevők munkáját! Ez volt tehát az első munkanapom polgármesterként! Köszönöm a bizalmat, kedves Falubeliek! Neked pedig köszönöm a fotót, Kádár Viktor!

ALAKULÓ ÜLÉS ESKÜTÉTELLEL!

Dr. Szabó jegyző úrral az új testület alakuló ülésének és eskütételének időpontjáról és tartalmáról egyeztettünk, többször a Kormányhivatal munkatársának véleményét is kikérve. Október 20-án vasárnap 18 órától lesz a Művelődési Házban, ahová mindenkit várunk sok szeretettel! (készítünk rá külön meghívót, eseményt és hivatalos hirdetményt is)

RIASZTÓ-ÜGY:

Úgy tudunk nekikezdeni a munkának, ha tudunk nyugodtan gondolkodni és akkor tudunk nyugodtan gondolkodni, ha nem sivít fel pár percenként a közelben egy riasztó! A SzavazatSzámláló Bizottság tagjaitól és lakosságtól is érkezett megkeresés, hogy az Egészségháznál napok óta szól a riasztó és megkértem a műszaki ügyekkel foglalkozó Komlós Tibor képviselőnket, hogy kezdjék meg a probléma feltérképezését és megszüntetését. Szerencse, hogy Tibor tűzoltóparancsnok, mert mindhárom tűzoltólétrára szükség volt, hogy a riasztó- és tűzvédelmi specialista Gayer Antal segítségével megszüntessék a kellemetlen hangot. Mivel az a riasztó nagyon magasan van, valószínűleg az akkumulátor még sosem volt cserélve és ezért annak teljes lemerülése okozhatta a problémát. A riasztórendszerek komplex felülvizsgálata indokolt.

EGYÜTTMŰKÖDÉS A FALUÉRT!

Szegedi Ferenc úrnak gratuláltam az újabb ciklus megkezdéséhez, kicsit tudtunk egyeztetni terveikről és megbeszéltük, hogy a jövőben meghívót küldünk és örömmel látjuk a képviselőtestületi üléseken mind az öt német nemzetiségi önkormányzati képviselőt.

BEKREPÁLT A KÚT!

A Falónál ivott finom ribizliszörp közben Tóth Laci felhívta a figyelmem a játszótéri ivókúttal kapcsolatos problémára – a focipálya szélén lévő aknában el lett zárva a víz, mert megint intenzíven folyt el a játszótéri kútnál a víz. Utánanézünk, hogy könnyen, gyorsan javítható-e – ellenkező esetben téliesítés után tavasszal kell ráfeküdni megjavítására.

GYORS LÁTOGATÁS A FALUGONDNOKSÁGON!

Reggel Bozsódi Borbálaval a Falugondnokságon kezdtünk. Sajnos két főre olvadt az állomány létszáma, ami nem elég még az Ófaluban lévő korábbi munkáik ellátására sem, nemhogy a Külső Bécsi úti, Téglagyári úti, Malomdűlői településrészek ellátására.

Rengeteg munka van ott, amíg az egész épület egy XXI. századi európai falu falugondnokságának képét ölti majd. Arra fogok fókuszálni a leltárak átvizsgálása után, hogy az óriás lomtalanítás és rendrakással párhuzamosan méltó körülményeket teremtsünk a Falugondokság alkalmazottainak. De ez a mai csak egy gyors bemutatkozó és informálódó beszélgetés volt a részünkről.

Ott szembesültünk azzal a helyzettel is, hogy a pilisborosjenői időseket az ürömi idősotthonba szállító, illetve más pilisborosjenőieknek ebédet szállító kolléga előző nappal felmondott és több idős elbizonytalanodott, hogy foglalkozunk-e majd velük. Az idősotthon elhivatott munkatársával való egyeztetés után Borival végül úgy döntöttünk, hogy ma, csütörtökön ő személyesen kiviszi mindenkinek az ebédet és mindenkit megnyugtat arról, hogy nem feledkezünk el róluk!

Gondoskodtunk róla, hogy jövő hétfőn kikerüljenek a nemzeti színű lobogók villanyoszlopainkra és az ebédkiszállításba a Falugondokságon korábban dolgozó kolléga visszakapcsolódjon, akinek október 13-ával lejárt szerződése lesz meghosszabbítva.

Még sok kisebb háttérdolog történt persze, de talán a legfőbbek mégiscsak azok, hogy:

  • október 20-n vasárnap 18 órától lesz az új képviselőtestület ünnepélyes eskütétele.
  • október 22-én 13:00-kor átadás-átvétel a régi és az új polgármester között kérésünk alapján, melyen addig a hivatal munkatársai közül többen dolgoznak.
  • október 22-én 18:00-tól a Művelődési Házban október 23-ai ünnepély, ahol az iskola hetedikesei ünnepi műsorral készülnek, majd közös koszorúzás a kopjafáknál!

Szép estét Mindenkinek!

Tömöri Balázs