Egyik eddigi hivatalban töltött nap sem volt laza teadélután, (nem is számítottunk rá természetesen és nem is kell annak lennie), de a keddi, október 22-ei volt talán az eddigi legmozgalmasabb nap.

IDŐSGONDOZÁS

  • Még nem sikerült hosszútávon megnyugtató módon rendezni az idősgondozás egyik önkormányzati feladatát. Elsőre nem tűnik lehetetlen feladatnak öt idős pilisborosjenői lakost naponta az ürömi idősek otthonába, majd ebéd után hazaszállítani. Eléggé lehasznált haszongépjárműveken kívül más, működő, személyszállításra alkalmas önkormányzati tulajdonú járművel eddig még nem találkoztam, úgyhogy igen hálás vagyok azért, hogy több falubeli ajánlott segítséget átmenetileg a helyzet megoldására. Így lehetséges, hogy a héten Csonka Írisz viszi időseinket az ürömi idős otthonba, majd haza, míg a Falugondnokság segítségével jelenleg az ételkiszállítást meg tudjuk oldani. Úgy hallottam, hogy Írisz áradó lelkesedése átragadt a szállított idősekre is, szerintem két nap már magyarázkodhatok, hogy miért nem minden nap ő fuvarozza őket! :)) Nagyon remélem, hogy jövő héten hosszabb távú megoldást találunk, de addig is nagyon köszönöm a felajánlott önkéntes munkát!

PÉNZÜGYI ADMINISZTRÁCIÓ

  • Kedd délelőtt a pilisvörösvári közjegyzőnél sikerült aláírási címpéldányokat készíttetni, úgyhogy egy lépéssel közelebb kerültünk ugyan ahhoz, hogy el tudjuk utalni a függő átutalásos számlákat, de gyakorlott pénzügyesünk szerint még közel egy hét, mire elutalásra kerülhetnek. Köszönjük az érintett cégek, vállalkozások, szolgáltatók türelmét!
  • E-személyi készítést sajnos csak megkezdeni tudtam, de annyian voltak a pilisvörösvári Kormányhivatalban, hogy fix időpontos megbeszélés miatt nem tudtam kivárni, hogy sorra kerüljek. Igen szimpatikus volt, hogy a kisgyerekkel várakozók, kismamák automatikusan a várólistán előre kerülnek, alig kell várniuk. Nagyon jó ötlet, elgondolkodtatott, hogy vajon a mi kis hivatalunkban, ügyfélszolgálatunkon, Pilisborosjenőn hasonlót érdemes lenne-e bevezetni.

ÁTADÁS-ÁTVÉTEL

  • 13 órára érkezett a Kormányhivatal képviselője Borosjenőre, hogy tanúja legyen a hivatalos polgármesteri átadás-átvételi eseménynek. dr. Szabó József jegyző úr kérésére a hivatal több dolgozója napok óta lázasan dolgozott, hogy összeszedje azt a belügyminisztériumi rendelet alapján 22 pontba sorolt dokumentumot, amit kértünk, hogy átlátható, rendszerezett legyen. Küller úr összeszedte és összefoglalta a folyamatban lévő ügyeket, hogy legalább nagyjából tudjuk hol kell felvenni a fonalat adott témákban. A hatalmas mennyiségű adatot, információt tartalmazó mappákba, dossziékba csak belekukkantani volt lehetőség ezen a hivatalos eseményen. Az adatok értelmezését, részletes átvételt október 23-án kezdjük meg képviselőtársaimmal. Köszönet a 22 pontos listát összeállító egyesületi szakértőknek és a hivatali dolgozóknak, jegyző úrnak és Küller úrnak, hogy ez az átadás-átvételi ilyen normális hangnemben és európai módon megtörténhetett!
    Mondom ezt annak ellenére, hogy már most látszik: minimum néhány lejárt határidős ügyben sürgős, gyors beavatkozás szükséges – erről még valószínűleg sokáig fogok írni a későbbiekben!

ISKOLAI GYALOGÁTKELŐ

  • A ‘Nap híre’ kategóriában erős jelölt lehet az, hogy múltheti, október 19-ei kérelemünket követően ma megérkezett a Közútkezelő tulajdonosi hozzájárulásáról szóló pozitív válaszlevél az iskolai gyalogátkelő ügyében. Csütörtökön haladunk tovább, még egy szerződés kitöltése szükséges, melyben “A Magyar Közút jelen megállapodás aláírásával hozzájárul a Létesítmény építési engedélyezési eljárásának lefolytatásához, és hogy a végleges építési engedély kiadásra kerüljön Beruházó nevére és részére”. Köszönet a szülőknek, kiemelten a Mihálffy házaspárnak a profi előkészítésért!

OKTÓBER 23

  • 18 órától emlékeztünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról. Öröm volt látni a teltházas Művelődési ház nagytermet, az előadásukra hetek óta lázasan készülő hetedikesek és szüleik, rokonaik, a nézők izgalmát! A megemlékezés programját összeállító és szervező Bereczkiné Szendrey Éva engem is felkért, hogy mondjak egy rövid köszöntő beszédet, ami számomra azért elég nagy izgalmat okozott. Egyrészt mert sosem csináltam még ilyet, másrészt előre tudtam, hogy zsúfolt, stresszes nap lesz az átadás-átvétellel. Hálás vagyok nagyon, mert több segítséget, tanácsot is kaptam a beszéd kapcsán. Köszönet Cserényi-Zsitnyányi Ildikó, Fodor Tamás, Horváth Attila segítségéért, és Kádár Viktor figyelmességéért – nélkülük ez valószínűleg nem lett volna ilyen összeszedett, rövid, de tartalmas!
  • Az est (és őszintén mondhatom, hogy az egész nap) fénypontja volt számomra a Jávor Csaba bácsi által rendezett, hetedikesek által előadott ’56-os témájú színdarab. A felkészítő tanárok által nagyon jól kitalált alkotást láthatóan az előadó diákok is nagyon élvezték, nemcsak a közönség. Csillogó szemű tehetséges fiatalok, színvonalas előadás, büszke tanárok, a zenei, fény- és vetítési lehetőségeket jól kihasználó művet a méltán büszke Dienes Dóra igazgatónő és a Művelődési Ház vezetője társaságában az első sorból élvezhettem végig! Gratulálok az iskolának, tanároknak és a hetedikeseknek egyaránt! Micsoda szerencsénk van, hogy ilyenre alkotásra képes fiataloknak adhatjuk át majd a stafétát, ha eljön az idő!
  • A műsort következő fáklyás menet és a különböző helyi közösségek képviselői által megvalósított koszorúzás a templomkertben lévő kopjafánál erősítette az összetartozás érzését, a közösséget. Mindenkinek örültem, hogy ott volt és részt vett, de szuper érzés volt, hogy megannyi helyi csoport képviselői mellett Komlós Tibor és Bozsódi Bori koszorúztak az önkormányzat nevében! Azt is nagyszerű volt látni, hogy a német nemzetiségi önkormányzatnál képviselők új generációja is részt vett a koszorúzásban Kornelia Van Der Heide és Szegedi Márton személyében! Az eseményt követően jót beszélgettem Wilheim Péter atyával, aki a templom felújítás állásáról több számomra új információt osztott meg velem.

ESTI PROGRAMOK

Csak azért, hogy illusztráljam mennyi minden történik Pilisborosjenőn megírom, hogy onnan a zebra ügyről beszélgetve átkísértem az épp érkezőt Medveczky Gyurit és Gál Nikit a Mandelbrothoz. Ott ugyanis történelmi sörök kóstolója volt. Mivel nem is iszom alkoholt, meg jólesett a friss levegőn sétálni, átcsatlakoztam az éppen a Faló felé vágtázó Bozsódi Zsolthoz és Rékához, akik a Faló évadzáró birkapörkölt készítő estjére tartottak. Hosszan belemerültünk a falu épített örökségének védelmében teendő feladatokba, a Falónál majdnem mindenkivel tudtam pár szót vált az első napok tapasztalatairól, örömeiről és nehézségeiről.
Már nem emlékszem, hogy ki nyomta kezembe a nagy bökőt, hogy szeljem fel én Kara Fruzsi születésnapi tortáját.

Kissé kifagyva, de tartalmas nap után éjfél után zuhantam az ágyba, hogy jól bírjam az október 23 délelőttre tervezett családi kirándulást feleségemmel és fiaimmal.
Tartalmas, pihenős, emlékezős, együttlevős ünnepnapot mindenkinek!

Tömöri Balázs