Mondanám, hogy lassan eltelik egy hónap a választás napja óta, de nem így van. Merthogy nagyon gyorsan telik az idő és szinte nincs olyan nap, amikor ne történne valami érdekes – legyen az elgondolkodtató, elkeserítő vagy éppen nagyon lelkesítő. Ezekből gyűjtöttem egy csokorra valót, hogy az új önkormányzati honlap elkészültéig tudósítsak arról, hogy mik történnek a hivatalban manapság.
Mindenekelőtt szeretném megköszönni Frankné Csonka Írisznek, Lénárt Imrének, Aczél Ferencnek, Forgó Szilárdnak és több más önkéntesnek, hogy közel egy hónapja szállítják minden egyes munkanap a pilisborosjenői nyugdíjasokat reggel az ürömi idősek klubjába és kora délután onnan haza! Csillogó szemű idősek beszélnek rólatok és hálásak az önzetlen segítségért!
Változások a hivatalban: megfelelő szakmai végzettséggel rendelkező, motívált munkatársak segítik a hivatal működését: október 14-től Csillag Katalin helyett Porosné Pataki Anikó vezeti a pénzügyi csoportot, mától Szabó Csilla helyett pedig Lapusnyik Judit vezeti az adóosztályt. A szakmaiság növelése, az ügyfélbarát hivatali működés mellett mindkét osztályon szeretnénk növelni az átláthatóságot is, melyben tapasztalatom szerint mind Anikó, mind Judit elkötelezettek, igen optimista vagyok. Van azonban még némi lemaradás, ezért nagyon köszönjük türelmüket!
Továbbra is a 2015-ös és 2016-os konszolidációs pályázat elszámolása a legfőbb kihívásunk, melyről akkor írok bővebben újra, ha sikerült leülnünk a Belügyminisztérium, illetve a Magyar Államkincstár illetékeseivel. Közbeszerzési és pénzügyi szakértő tesz meg mindent a 2016-os pályázat súlyos pénzügyi gondjainak orvoslásáért, a Magyar Közút szentendrei üzemmérnökségének korábbi vezetőjét kértük fel segítőnek a legnagyobb eséllyel kecsegtető használatbavételi engedélyek megszerzésében. Esélyeink több okból is igen csekélyek, de minden egyes millió, amit nem kell visszafizetni ajándék. Néha ebéd közben, vagy fogadóórán felmerül, hogy ezt vajon miként tervezte megoldani a korábbi polgármester csapata, de erre vonatkozó stratégiának nyoma sincs, maximum a bölcs tanács dereng még 3 héttel ezelőtti átadás-átvételről, miszerint “Jól kell tárgyalni, Tömöri úr!”.
  • Pár napja megjelent három álláshirdetésünk:, jegyzőt, pénzügyi ügyintézőt és ügyfélszolgálatost keresünk. Egyelőre. Köszönet azoknak, akik terjesztik a kiírásokat és másokat pályázásra buzdítanak.
    https://kozigallas.gov.hu/publicsearch.aspx
  • Örömhír: védőnői állásinterjú-napot tartunk nemsokára. Szomora Csilla személyügyi felelős hirdetéseire elkezdtek jelentkezni az emberek, ami nagyon jó hír. A jövő héten védőnői állásinterjúkat tartunk, amiket a személyügyi referensen kívül a megbízott jegyző, a területileg illetékes védőnő és a leendő humán bizottság elnöke tartanak. Talán egy hét múlva már jó hírrel szolgálhatunk a kismamáknak, anyukáknak, családoknak.
  • Új önkormányzati üzemorvosunk már vizsgált is, nevezetesen a szuper óvónőket, akiknek munkavégzéséhez fontos és szükséges az üzemorvosi vizsgálat. A korábban kevésbé magasan priorizált ügyben két hét alatt sikerült előrelépni.
  • Ortopéd orvos rendelésének előkészítésén dolgozunk. Az Uzsoki kórházban is dolgozó Andrónyi doktor egy éve költözött Pilisborosjenőre családjával és azon dolgozunk, hogy minél előbb heti rendszerességgel tudjon rengelni az Egészségházban. A pilisborosjenő lakcímkártyával kedvezményes ortopéd ellátás heti egyszeri szakrendelésen valósulhat meg, melyhez már csak az ÁNTSZ engedélye szükséges.
  • Bár újjá alakult pénzügyes csapatunk egyáltalán nem tekinthető tapasztalatlannak, de a közeljövőben jelentősen csökkenhet a lemaradás, az egy kollégára jutó teher mennyisége! Nagy örömünkre a problémamegoldásban igazán proaktív Anikó közreműködése révén segítséget kaptunk a szomszédtól, Ürömtől: heti egyszer a tapasztalt pénzügyes, Éva segíti átmenetileg a pilisborosjenői hivatali munkát – már e hét szerdájától! Éva 12 évig dolgozott már a hivatalban, erősíti a csapatot, alig várjuk!
  • Régi/új anyakönyvvezető segít ki bennünket jövő márciusig a szintén Ürömről érkező Bajáczky Dóra személyében. Köszönjük a segítségét, igyekszünk megoldani a Nagy Edina távozásával keletkezett űrt!
  • Rengeteget dolgoztunk az** új képviselő testület szervezeti és működési szabályzat**án (SzMSz), szerdán rendkívüli képviselőtestületi ülésen fogadjuk el. Az új SzMSz határozza meg működésünk alapvető szabályait, leírását. Mind Buibk Szabolcs képviselőtársam, mint Oláh Tibor, mind Pappné Fehér Anna sokat dolgoztak rajta, hogy megszülessen és felállhassanak és munkához lássanak a bizottságok. 5 bizottságot tervezünk a képviselő testület mellett működtetni, melyek szakmailag segítik, megkönnyítik a képviselők döntéseit. A fenntartható fejlődés és településfejlesztési bizottság, a humán bizottság, a műszaki bizottság, a külső településrész bizottság és a gazdasági bizottság ettől a héttől hivatalosan megkezdik működésüket. Hurrá!
  • Önkormányzati számítógépes rendszerprogrammal (ASP) kapcsolatos képzésre jelentkezünk. Az ASP-rendszer mintegy 1600 önkormányzatnál működik és könnyíti, gyorsítja a hivatalok működését. Fontos feladat, hogy a hivatal munkatársai mind magasabb szinten ismerjék és használják ezt a rendszert, úgyhogy a közeljövőben reményeink szerint több munkatárs is képezheti magát ebben.
  • Hétfői Hivatali Hétindítón egyeztetünk a hivatal dolgozóival, hogy az elmúlt hétnek milyen főbb tanulságai, hozadéka volt, illetve az aktuális hétnek mik a főbb prioritásai hivatali osztályonként. Összehangoljuk a munkát, hogy behozzuk a lemaradást, jobban tudjunk egymás munkájáról, tudjuk akár helyettesíteni egymást. A képviselőtestületi ülések után az ott meghozott döntéseket együtt beszéljük át és tudatosítjuk a megszavazott, a hivatali dolgozók munkáját érintő változásokat.
  • Falugondnokság életében apró, de mégis jelentős változások léptek életbe: Karcsi bá szemműtéte után újult erővet tért vissza. Új munkaszerződésében már nem várjuk el tőle, hogy ingyen használja saját gépkocsiját önkormányzati célokra és a következő időszakban a szociális tűzifa aprításának koordinálása a fő feladata. December 15-éig kiosztjuk a rászorulók számára a falugondnokság udvarán tornyosuló tűzifát. Aki szívesen tenne valami jót és részt venne ebben a szabadtéri fitness tevékenységben és állna be egy-egy napra masszív munkagépek segítségével rászorulók számára fát aprítani, nagy örömmel vesszük, ha segít! Jelentkezés: Komlós Tibor: arcomagkft@gmail.com Köszönjük!
  • Megújítottuk Berci bácsi karbantartói szerződését is, aki 2020 márciusáig továbbra is 5 önkormányzati épület mindenese és segítője. Neki köszönhető a bérleményekben a fűtés, a zárcserék, az apróbb műszaki hibajavítások sokasága is.
  • Műszaki bejárást kezdeményeztünk november 15-re a még garanciális útépítések jótállásainak érvényesítése céljából, melyre elhívtuk a kivitelező cég képviselőjét és a műszaki ellenőrt. Nem mellékesen azt is reméljük, hogy olyan dokumentumok (pl. építési napló, kiviteli tervek, átadási dokumentációk) is bemutatásra kerülnek itt, amelyek megtámogatják a 2015-ös és 2016-os konszolidációs pályázatok elszámolását is. Az Ezüsthegyi út jótállási ideje sajnos júliusban lejárt, de az Erdő utcával kapcsolatos problémák összegyűjtése és a hibák javítása kapcsán még november 29-ig határidőn belül vagyunk. Várjuk a lakossági észrevételeket is az ERDŐ UTCA kapcsán, melyeket továbbítunk az érintettek felé: tomori.balazs@pilisborosjeno.hu
  • Sokat tud segíteni a falunak az is, aki részt vesz a tartós élelmiszeradományok gyűjtésén. November 22-23-24-én az újpesti TESCO áruházban, illetve december 7-8-án az ürömi Lidl, valamint a solymári Auchan áruházban is gyűjtjük a tartós élelmiszeradományokat annak érdekében, hogy falunk rászorulóinak megszépítsük az évvégét! Tavaly egy délutánt voltam az Auchan áruházban és több kisteherautónyi adomány gyűlt össze a segíteni vágyó emberek jóvoltából. Olyan emberek nagyon sokat tudnak segíteni, akik szívesen megszólítanak ismeretlen vásárlókat és kérik a segítségüket falunk rászorulói számára, illetve akik a logisztikai kihívás megoldásában tudnak segíteni a nap végén az élelmiszerhegyek Pilisborosjenőre szállításában. Jelentkezés a Ludasi Évának segítő Bozsódi Borinál: bozsodiborbala@gmail.com
  • Márton-napi fáklyás események érték egymást az elmúlt napokban. Elég tanulságos volt, hogy időhiányban a különböző szálon futó eseményeknél nem sikerült összehangolni azt, hogy ezek éppen azon a területen és időszakban történnek, amikor egy filmforgatásra kértek behajtási engedélyeket a hivataltól és béreltek helyszínt egy magánterületen, a Várvölgy felé vezető úton. Ráadásul jelentős méretű produkció lehetett, ekkora kamion méretű lakóautókat még nem is láttam életemben, mint ami a szombat reggeli szakadó esőben vonult el előttünk a Kossuth téren. Tény, hogy mintegy háromszor akkora pénzt (több mint 1 millió forintot) fizettek a falunak ezért, mint a közelmúlt főbb filmes produkciói, de ha nem épp átadás-átvétel közben lettünk volna, lett volna már képviselőtestület és bizottságok, akkor érdemes lett volna átgondolni a koncepciónkat a filmes stábokkal szerződés kapcsán. Nem lehet a napidíj ugyanannyi egy 10 fős reklámfilm készítőinek, mint egy 250 fős nemzetközi stábnak, akik brit kamionokkal 10 napra lefoglalják a területet. Ki fogjuk találni és felkerül majd átláthatóan, kalkulálhatóan a honlapunkra, hogy tudjanak számolni vele a stábok. Remélem a gyerekek és fiatalok Márton-napi kedvét és hangulatát nem vette el a sok kocsi és filmes kamion – elnézést, hogy kiment a fejünkből, hogy időben átfedés van az események kapcsán!
  • Komatál körbejár! Bíróéknak nagy örömmel készítem szokásos komatálas menüm, Csányi Márti szervezésében. Bíztatok mindenkit, hogy így is tegyen jót – most éppen egy olyan családdal, ahová október közepén született az ötödik fiúgyermek, Laci!  Az alábbi táblázatba írja be magát, aki csatlakozna.
Nagyon hálás vagyok az egyesületi tagoknak, szakértőknek, hogy számos ügy háttérmunkájával igen sok terhet levesznek a képviselőkről, rólam!
Köszönjük visszajelzéseiket, véleményüket és a fogadónapokon is tanúsított megtisztelő türelmüket, melyet az új faluvezetés és a megújuló hivatal irányában mutatnak! Minden egyes nap sikerül pozitív irányba előrelépni, mégha nem is minden lépés látszik rögtön kívülről!
Tömöri Balázs