Pilisborosjenő önkormányzata 299 millió forintot nyert a VEKOP 5.3.2-15 – Fenntartható Közlekedésfejlesztés Pest megyében című pályázaton, aminek köszönhetően számos szükséges fejlesztést végezhet el a külső-településrészen és az ófaluban. A tavaly novemberi pályázatbeadást megelőzően megkerestük a Magyar Közút Zrt-t, valamint Solymár Nagyközség Önkormányzatát, és előzetesen hozzájárultak a tervezett fejlesztésekhez. A pályázat megírásában és menedzselésében képzett külső szakértők segítették az önkormányzatot. 

Az elnyert pályázatnak köszönhetően a külső-településrészeken olyan évtizedes problémák szűnnek meg, melyet a kérdőíves felmérés során az ott lakók a legfontosabb helyre soroltak. Mind a biztonság, mind a komfortérzet jelentősen emelkedik majd a fejlesztés hatására. 

Közlekedésbiztonság a Bécsi út mentén

Régóta várt biztonságos, középszigettel ellátott gyalogátkelőhelyet alakítunk ki a Kövesbérci utca–Bécsi út és a Téglagyári út–Bécsi út találkozásánál. Sor kerül a közvilágítás kiépítésére is. A fejlesztésnek köszönhetően megszűnik a jelenlegi balesetveszélyes helyzet, ami az elmúlt években több emberéletet követelt.

Járdaépítés és a buszvárók cseréje 

Jó hír a tömegközlekedők számára, hogy valamennyi buszmegálló megújul és új utasvárót is kap. Nem csupán a meglévők cseréje valósul meg: a Külső Bécsi út 35., valamint a Téglagyári bekötőút megállókba szintén fedett utasvárókat építtetünk. Kialakíttatjuk a Téglagyári út megállójának Budapest irányába vezető párját, így a későbbiekben nem kell Solymár, Szarvas megállóig gyalogolniuk a fővárosba igyekvőknek.
Ezzel párhuzamosan kiépítjük a buszmegállók megközelítését szolgáló akadálymentes járdát is, ezzel is fokozva a Bécsi út menti gyalogosközlekedés biztonságosságát. 

Úthelyreállítás és parkolóépítés a Kövesbérci úton

A Kövesbérci út megrongálódott alsó szakaszát szintén felújíttatjuk. Az aszfaltburkolat helyrehozása mellett a gyalogátkelőhelyhez vezető új járda is épül. A Panoráma utcai kereszteződés felett az úttal párhuzamos, 150 méter hosszú parkoló megépítésétől azt reméljük, hogy megszűnnek a Panoráma utcában jelentkező parkolási problémák, és a hétvégén ide érkező turisták autói sem okoznak majd fennakadást. Ezzel együtt a csapadékvíz-elvezetés is megoldódik, valamint megszűnik a Kövesbérci utca bebetonozott áteresze is. A mederbe terelt víz így nem károsítja a felújított alsó szakaszt. 

További fejlesztések

Egy korábban elnyert pályázatnak köszönhetően a Kövesbérci út–Panoráma utca által közrefogott önkormányzati telken A típusú sportpark létesülhet, amit az önkormányzat egy önerőből végzett pihenőpark-fejlesztéssel egészít ki. A terveket a lakosság bevonásával véglegesítjük, hogy a rendezés mindenki örömére szolgáljon.

Az ófaluban a pályázat lehetőséget kínál az egyre nagyobb terhet jelentő turistaáradat kezelésére, egyúttal a Fő út melletti gyalogosközlekedés is biztonságosabbá válik.

Biztonságos, térfigyelő rendszerrel ellátott P+R, B+R parkolóhelyek kiépítése

Mindannyiunkat érintő, égető probléma, hogy hétvégenként tavasztól-őszig akár több száz autóval érkeznek ide kirándulók, a levendulaszezonban még ennél is többen látogatnak a településre. Az autók elhelyezésére jelenleg csupán ideiglenes megoldások vannak. Ez a gond is hamarosan megoldódik. A jelentős gépjárműforgalom fogadására P+R parkolót tervezünk az ófalu elején, megelőzve ezzel az ófaluban a tömeges gépjárműforgalom által okozott, balesetveszélyes helyzeteket. A tervezett P+R parkolók sorompóval, térfigyelő kamerával, jegyszedő épülettel, vízelvezetéssel, „Smart” megoldásokkal és elektromos autók számára létesített elektromos töltőállomással épülnek meg. A P+R parkolók elhelyezésére jelenleg két alternatív helyszínjavaslat áll rendelkezésre, melyet a jövőbeni vizsgálatok és tervezés során fogunk pontosítani. Az egyik lehetséges helyszín a Budai úton, a tűzoltóság melletti önkormányzati telek, a másik a Fő utcáról nyíló Trunk-telep melletti önkormányzati telek. 

Járdafejlesztés az ófaluban

A jelenleg zajló bölcsődeépítés mellett egy 60 férőhelyes óvodabővítés megvalósítását is tervezi az önkormányzat. Ezen ingatlanfejlesztéshez azonban infrastruktúrafejlesztésekre is szükség van, mind járda, mind parkolók kiépítése vonatkozásában. Ennek megfelelően a Kossuth tér–Prohászka Ottokár utcai kereszteződéstől hiányzó járdaszakasz kiépítése is megvalósul a jelen beruházás során, mivel a tervezett ingatlanfejlesztéshez, a parkolók megközelítéséhez, a játszótérre tartó kisgyerekesek, babakocsisok biztonságos közlekedéséhez  nagyon fontos a megfelelő minőségű járda kiépítése.

Az Ilona utca–Fő út kereszteződésétől a Fő út 13. számig a buszmegállóhoz vezető gyalogos járda teljes mértékben hiányzik, a gyalogosok az útpályán közelítik meg a buszmegállót. A megálló megközelítése biztonságos járdán elengedhetetlen, tekintettel a közelben lévő közszolgáltatási létesítményekre is, melyek megközelítése közlekedésbiztonsági szempontból jelenleg nem megfelelő. 

Az Ilona utca–Fő utca kereszteződésétől az iskolához vezető gyalogos járda annak idején alap és műszaki koncepció nélkül épült, ebből adódóan állapota máris jelentősen romlott. Ennek korszerű és megfelelő műszaki színvonalú, közvilágítás-fejlesztéssel járó felújítása közlekedésbiztonsági szempontból elengedhetetlen, tekintettel arra, hogy ezen szakaszon a gyalogosforgalom jelentős az általános iskola miatt. A pályázat keretében felújíttatjuk a járdát, kiépíttetjük a közvilágítást, valamint a patakmeder falának stabilizálását is elvégeztetjük.

 

ÁTTEKINTŐ 20210511 VEKOP Közlekedésbiztonság fejlesztése Pilisborosjenőn DÖNTÉS