A nyár beköszöntével mindenki titkos, avagy nem titkolt vágya a pihenés, szabadság, fellélegzés. Érezzük, hogy az év felénél járunk. Kicsit visszanézünk, ám még az előretekintésben újabb célok, illetve az eddigi eredmények és feladatok folytatása fogalmazódik meg. Ám most tényleg a megállás, kikapcsolódás pillanatai következnek.

„A klasszikusok tanulmányozása nem olyan, mint egy modern levelező tanfolyam; nem egy létra, ami gyors sikerhez vezet! Az embernél sem a munkával eltöltött órák a fontosak, hanem az üres órák, a pihenés órái. Ez a tévedés mindnyájunkra jellemző.” (Agatha Christie: Herkules munkái)

Bár a népszerű írónő ezt a klasszikusok tanulmányozására alkalmazza, ám nagyon igaz a mindennapos gondolkodásunkra a példa, hogy mennyire nem tudunk kikapcsolni és átadni magunkat a pihenésnek. Komoly belső munkát jelent, hogy megengedjük magunknak még szabadság idején is a pihenést és a kikapcsolódást. A megállás, megpihenés szükségességét pedig már a kezdetek kezdetétől Isten így képzelte el:

„Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után.” (Ter 2,2-3)

Megállni, gyönyörködni, megélni a pillanatot. Talán furcsán hangzanak ezek a kifejezések, mert az év nagy részében mindezt nem tesszük meg. Ám a rohanás, a következő feladatra fókuszálás, a feladatok megoldása, problémák leküzdése annyira lefoglalja a gondolatainkat, hogy nem is vesszük észre, milyen sokszor elmegyünk ezek mellett. Keressük napjaink és életünk értelmét, ám nem leljük a munkában, nem leljük a boltban, nem találjuk a rohanásban.

Tegyük fel a kérdést akkor, minek mindezt hajszolni és hajtani, hogyha nem ezekben van a létünk értelme? Érdekes tapasztalatokat szül, ha el tudjuk ezeket engedni, és leülünk csillogó szemű gyermekünk mellé játszani. Olyan kimondhatatlan erővel tud feltölteni egy családi társasjátékozás, amire nem is tudunk gondolni. Hihetetlen nyugalmat ad egy csendes kávézás a teraszon, amit csak képeken látunk és álmodozva nézünk télen. Engedjétek meg, hogy ezek mellé tegyem, az igazi békét Istennel való levésünk adja, amikor kettesben Vele vagyunk, akár egy templomban, akár egy hűs szobában, akár a szabad ég alatt. 

Számomra mi a nyár? Mindez. Amit nem tudok megtenni a munka idején, az most mind megtehető. Álljunk meg, pihenjünk meg, így nemcsak a vasárnapokon, hanem most nyáron is. „A munkánk legyen egészen munka, a pihenésünk legyen egészen pihenés.” (Fligl József katolikus pap, költő)

Jó pihenést!

 

Miserend: hétfő, kedd, csütörtök, péntek, szombat: 18 óra; vasárnap: 9 és 10:30 óra

Plébániai elérhetőségek: 2096. Üröm, Fő utca 47. Tel. (+36) 26/950-879, és a Facebookon; 

Iroda szolgálati idő: hétfő és péntek: 16-18 óra, szerda: 9-12 és 13-16 óra