Nemsokára indul a nyári vízhiányok megszüntetését célzó beruházás

Nemsokára indul a nyári vízhiányok megszüntetését célzó beruházás

Nemsokára indul a nyári vízhiányok megszüntetését célzó beruházás

Nemsokára indul a nyári vízhiányok megszüntetését célzó beruházás

A DMRV Zrt. által megpályázott fejlesztés kivitelezője várhatóan 2024. márciusának második felében megkezdi a vízellátás-kapacitásbővítő fejlesztések megvalósítását Ürömön és falunkban, ehhez kedden kérdéseket tisztázó megbeszélésre és a terület bejárásra került sor.

Téma volt például az is, hogy az előzetesen elhelyezett nyomvonal jelöléseken kell-e módosítani, hol és mennyiben zavarják egymást a már meglévő közművekkel vagy a TOP Plusz „Élhető települések” pályázat keretein belül – szintén a közeljövőben – megvalósítandó Ezüsthegyi úti vízzelvezetés pótlással. Jövő héten lesz még egy bejárás, hogy melyik fákat érinti mindenképpen a beruházás és hol lehet őket mégis valamilyen módon elkerülni. Március 12-én lesz tervismertető lakosság számára is, ezzel kapcsolatban majd még jelentkezünk információkkal.

Korábbi cikk a témában:

Cikk megosztása

Ajánlott bejegyzések

Aktuális hírek
Facebook
Eseménynaptár

2026 június

hét ked sze csü pén szo vas
1
  • Mozgásterápia a demencia ellen - Kis Judittal
  • Kerekítő
2
  • Kocsmakvíz-Tudod a választ?!
3
  • Idegennyelvi Klub - foreign language club
4
5
  • Kommunális hulladék
  • Zöldhulladék elszállítás
  • Másodköltés ellenőrzése odúkban
  • Zeneiskola nyári hangversenye
6
  • Családi nap 2026
  • Hangolda Eszti nénivel
  • Jazzfeszt
7
  • LélekErdő Hangutazás
8
  • Mozgásterápia a demencia ellen - Kis Judittal
9
10
  • Homloklebeny tréning
  • Lakossági fórum Mózer árok ügyében
11
12
13
  • IV. Növényismereti túra Pilisborosjenőn
14
15
  • Mozgásterápia a demencia ellen - Kis Judittal
  • Kerekítő
16
17
18
19
  • Kommunális hulladék
20
21
  • Apák napja
22
  • Mozgásterápia a demencia ellen - Kis Judittal
23
24
25
26
27
28
29
  • Mozgásterápia a demencia ellen - Kis Judittal
  • Kerekítő
30