A közös testületi ülést dr. Horti István jegyző vezette le.

Ezt követően FodorAlice, a Helyi Választási Bizottság elnökének beszámolóját hallgathatták meg a résztvevők.

Ezt követte Tömöri Balázs polgármesteri eskütétele.

Ezt követően tették le esküjüket az önkormányzati képviselők.

Ezt követően a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselői tették le esküjüket magyat és német nyelven, majd a korelnök Heves László levezetésével megválasztották Perlinger Györgyit elnöknek, aki pedig Heves Lászlót kérte fel a helyettesi feladatokra.

A jelenlévők ezt követően Tömöri Balázs ciklusnyító beszédét hallgatták meg:

„Tisztelt Falubeliek, tisztelt Megjelentek!

Pilisborosjenőn tavasszal csendes volt a kampányidőszak, mint ahogy csendesek voltak a nyári interregnum, az átmeneti időszak hónapjai is. Jelölőszervezetünk, a helyi 2097 Csoport Egyesület polgármester- és képviselő jelöltjein kívül egy független képviselőjelölt regisztrált indulóként a 2024-es önkormányzati választásra. Ez a helyzet, megmondom őszintén, eléggé elgondolkodtatott, találgattam, hogy mi lehet ennek az oka?

Egyrészt, a negatív oldalon elmondható az, hogy az önkormányzatok jogkörei és pénzügyi forrásai jelentős mértékben csökkentek a korábbi évekhez képest, illetve az 5000 fő alatti települések vezetőinek törvénybe foglalt bérezése sem olyan vonzó, mint korábban lehetett. Ehhez jött még az elmúlt napok híre az iparűzési adó egy részének elvonásáról is, bár az elvont összegre pályázhatunk egy kormány által megjelölt célra és ha a járás polgármestereinek kétharmada támogatja pályázatunkat, akkor az összegből helyben is hasznos fejlesztés lehet.

Ezek mellett ok lehet még az, hogy az elmúlt 5 év a normál, megszokott ciklusoktól jelentős mértékben eltért: a választást követő világjárvánnyal, az ukrán–orosz háborúval és annak gazdasági következményeivel, a rezsiválsággal, rég nem várt és rég nem látott mértékű inflációval. Ehhez képest – a jogkörök és lehetőségek ellenére is – mindenki mindent a faluvezetéstől, leginkább a polgármestertől vár és miután a valamivel elégedetlenek gyakrabban nyilvánítanak véleményt, mint az elégedettek, ezért nem könnyű ezt megélni – és talán ez is hozzájárul, hogy kevesebben jelentkeztek a faluvezetésre idén.

De legyünk inkább optimisták és nézzük a pozitív oldalát: a passzivitásnak az is oka lehet, hogy látják a választók, hogy az elmúlt 5 évben minden nehezítő körülmény ellenére kőkeményen dolgoztunk és igyekeztünk helytállni. 2019-es választási programunk értékelését megírtuk a honlapra és a Pilisborosjenői Hírmondóba és arra is, illetve a ciklus teljesítményére vonatkozóan is sok pozitív visszajelzést kaptunk. Tehát az is lehet, hogy többen vannak olyanok, akik azért nem indultak el a választáson, mert látják, hogy ez kőkemény munka, sok időt és energiát igényel, egyre kevesebb a forrás, vagy nagyon-nagyon meg kell érte dolgozni, nem könnyű eredményt elérni-felmutatni, még mindig akad falunknak jócskán bonyolult jogi ügye, és bizony csökkennek a hatáskörök, az önkormányzatok autonómiája.

Mindenesetre mindentől függetlenül és mindent figyelembe véve is nagyon büszke vagyok azokra, akikkel végigcsináltuk az elmúlt 5 évet! Hálásan köszönöm a falu építésére fordított munkájuk, idejüket és energiájukat! Akár képviselőként, akár bizottsági tagként, akár a hivatalban vagy bármely intézményünkben önkéntesen vagy fizetésért, lelkiismeretesen, tudásuk legjavát adva cselekedtek a faluért!

Köszönöm a választóknak, hogy támogatták 7 fős aktív, inspiráló, energikus, ambíciózus, szakértők által támogatott, de sok témában és ügyben már tapasztalt csapatunkat, hogy egy újabb cikluson át dolgozzunk a faluért és az itt élőkért!

Ebben a ciklusban egész bizonyosan át kell állnunk az egyéb források keresésére, a közvetlen uniós források felhasználására falunk fejlesztésében. Csak és kizárólag a 12 éve megállapított mértékű helyi adóbevételekre vagy állami támogatásokra várva nem tudjuk olyan mértékben fejleszteni a falut, amilyen mértékben erre szükség lenne, amilyen mértékben az itt élők igénylik, amilyen mértékben a változó klíma- és gazdasági helyzet azt igényli. Nagyon jó hír és biztató kezdet ezen a téren, hogy az első két beadott, 80 %-ban uniós, 20 %-ban állami finanszírozású Szlovák-Magyar Interreg pályázatunk nyert, s azóta még két másik, kisebb uniós támogatású pályázatunk is nyert! A nyertes pályázatok megvalósítása mellett folytatnunk kell a célzott partnerkeresést, a pályázatok előkészítését, hogy képesek legyünk falunk fejlesztésére minél több helyről pénzügyi forrásokat bevonzani.

Az Önök által megválasztott képviselőtársakkal a nyarat és az ősz elejét felhasználva átbeszéltük, hogy miben szeretnénk változtatni a következő években, amelyhez az elmúlt években zajló több száz órányi fogadóórán kapott információkat, kéréseket, illetve a sok száz véleményt nyilvánító e-mailt, visszajelzést és tematikus fórumokon, közmeghallgatásokon kapott lakossági észrevételeket is felhasználtuk. Bekértünk visszajelzéseket az előző testületről házon belül is, hogy fejlődhessünk. Igyekszünk jól felkészülni, ehhez az előző testület beszámolóját is felhasználtuk.

Ebben megfogalmaztuk azt is, ahol egyértelműen hiányérzetünk volt és különböző okokból jelentős feladatok maradtak a következő ciklusra. Vagy azért, mert más, tervezett vagy nem tervezett, de fontosabbnak ítélt ügyek elvitték az időt és erőforrást az ügyről, így érdemben nem is tudtunk foglalkozni vele. Vagy pedig azért, mert nekifogtunk ugyan, de valamilyen okból elakadtunk: nem jól közelítettünk a témához, az érintett felekhez, a feladatot annak megoldására nem a legmegfelelőbb ember vette a kezébe (vagy neki jutott), vagy elhúzódó jogi folyamatok, esetenként magasabbrendű jogszabályok akadályozták ügyek ígért rendezését. Vagy anyagi okokból, pénzhiány, információhiány miatt. 2019-2024 között az előző ciklusok átgondolatlan belterületbe vonásai következményeinek orvoslásán dolgoztunk: sosem volt, hiányzó és kinőtt intézményeket sikerült döntően külső forrásból létrehozni, bővíteni, felújítani.

Büszkék vagyunk rá a minden nehézség mellett megtriplázott zebraállományra, a 880 m megépült és megújult járdára, a falu első felépült tornatermére, a 140 új közvilágítási egységre, az elkészült első hivatalos focipályára, a megnyitott első önkormányzati bölcsődére, az új korszerű könyvtárra és a színvonalas programokkal teli Faluházra, a helyben rendelő TB-támogatott fogorvosi rendelésre, a második háziorvosi körzetre, a közel 3 milliárdnyi elnyert pályázati támogatásra. A számos siker és eredmény mellett azért jópár ügyben nem jutottunk előrébb. Ezen tények figyelembevételével határoztuk meg azokat a legfontosabb ügyeket, amelyek mentén ebben a ciklusban haladunk tovább.

Elindult a bővített, modernizált óvodai konyha, de még a 3 csoportszobás bővítés befejezése előttünk áll. Zajlik a TOP Plusz vízelvezetési és vízmegtartási pályázatunk is, mely a konszolidációs pályázatból felújított utak jogszerűvé tételét is megoldják. Rövidtávú terveink között szerepel az adórendelet felülvizsgálata, a Faluközpont stratégia társadalmi egyeztetésének közösségi gyűléssel való elindítása, valamint a klíma- és energia stratégia megalkotása. A szintén közösség által készített településfejlesztési koncepció ugyanis csak egy irányvonal volt, most haladni kell a konkrét tervek felé. Ennek keretében rendezni szükséges a falugondnokság helyzetét – leginkább a Trunk telep mellé költöztetésre gondolok, és továbbhaladni a parkolási problémák megoldásával. A hó- és síkosságmentesítés további fejlesztése is szükséges. Összegeztük a lakossági lazaréti terveket út- és csapadék elvezetés témában, haladunk a kiviteli tervek készítése irányába tovább! A Bécsi úti járdatervekhez új pályázatot, forrásokat kell keresni, mert a Magyar Falu pályázatok körében nem kapott támogatást. Faluszinten pedig egy út- és járdafelújítási ütemterv készítése és nyilvánossá tétele a tervünk. A szociális térképben kirajzolódott fejlesztési irányok is megvalósításra várnak még, ebben segítség, hogy ezek jó részére szerencsére nem régen nyertünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve egy TOP Plusz keretében kiírt humán pályázaton. A lakcímek rendezését is szeretnénk befejezni és minden elgondolkodtató lakossági levélre gyorsabban reagálni. Úgy érezzük, hogy szükség van intenzívebb lakossági bevonásra, és elsősorban tematikus tanácsadókra, tanácsadó testületekre is. Vannak témák, ahol folytatjuk a lobbizást, másra nincs hatáskörünk. Ilyen a fővárosi csatornahálózatra való csatlakozás, az eternitcsövek cseréje legalább a felújítandó utak alatt, a kiszámíthatóbb szemételszállítás, a Fő utca burkolatjavítása, és kezdeményeztük, segítjük, támogatjuk a már zajló expressz ivóvízvezeték építését. De még hosszan sorolhatnám.

Tapasztalat szerint azonban a vágyaink sokszor meghaladják a lehetőségeinket, kapacitásainkat, ezért kérem az Önök segítségét, támogatását, mert hiszünk abban, hogy az önkormányzás ÖN KORMÁNYZÁS! Vagyis nem elég falunk jólléte és fejlődése szempontjából a képviseleti demokrácia, szükség van a fejlettebb részvételi demokráciára is, vagyis mindannyiunk közreműködésére!

A Közélet Iskolája remek alapozás volt számomra az előző választás előtt. Megalapítója és vezetője, Udvarhelyi Tesszától hoztam egy gondolatot a beszédem végére: “A demokrácia abból a napi harcból lesz, amit politikának nevezünk. Egyszerre jön létre felülről és alulról. A hatalomnak nyitottnak, érzékenynek és felelősségteljesnek kell lenni. Az embereknek pedig okosnak és szervezettnek kell lenni, és koncentrálniuk kell arra, amit el akarnak érni.

Köszönjük a kapott bizalmat, igyekszünk megszolgálni!”

Az esemény pohárköszöntővel zárult.

További fotók az eseményről:

https://drive.google.com/drive/folders/1JVlY9D0X_7QIQJhzrLJw_T8CNeWxXMsr