Fantasztikus élmény volt a steinheimi rézfúvósok látogatása! Ez volt részint a célja a testvértelepülési kapcsolatok újraélesztésének, hogy a települések egyes csoportjai is kapcsolatba kerülhetnek egymással. A vezetők kölcsönös látogatásán túl elindultak egymás felé a focisták és a zenészek is. Nagyon örülnék, hogy mind többen érzékelik az ebben rejlő lehetőségeket és egyre többen mozdulnak meg és együtt fogadjuk ilyenkor őket, s legközelebb már közösen készülnénk az érkeztükre, odaülnénk hozzájuk beszélgetni, enni, mert jó lenne, ha az egyik közösség várná a másik közösséget. De majd idővel alakul ez is, meggyőződésem. Meghívták zenetanárainkat november közepi filmzene est koncertjükre, őszi szünetben pedig focistáik érkeznek egy testvértelepülési mini tornára. Az is szuper volt, hogy a környékbeli zeneiskolai és zenei együttesek vezetői közül többen is eljöttek, kapcsolatépítésre is szuper volt az esemény!

Legyen szép hétvégéjük, és találkozzunk egymással! Akár egy eseményen, akár úgy, hogy felvesszük a hőségben gyaloglókat, cipekedőket! Vigyázzanak magukra és egymásra!