Napirend előtt dr. Nagy Ernő alpolgármester politikai nyilatkozatot olvasott fel a képviselők nevében az önkormányzat október 23-i ünnepségével kapcsolatban: 1. A képviselő-testület továbbra is egységesen és töretlen bizalommal támogatja Tömöri Balázs polgármestert. 2. A képviselő-testület egyetért az október 23-i ünnep körül kialakult helyzet kezelésének eredményével, egyúttal a jövőben is arra kéri a polgármester urat, hogy a helyi önkormányzati ünnepeken a mindenkori országos pártpolitikát tartsa távol. 3. Természetesen a következő, 2026 évi országgyűlési választási kampányban minden leendő jelölő számára azonos feltételeket és nyilvánosságot biztosítunk (már amennyiben a képviselő-testületen múlik ez).

A képviselő-testület megtárgyalta a Lazaret útépítésének és vízelvezetésének jelenlegi helyzetét, és elfogadta a részletes beszámolót. A cél, hogy a tervezett úthálózat – Bózvári József tervei alapján – a helyi lakosok és ingatlantulajdonosok véleményét figyelembe véve valósuljon meg. A beérkezett árajánlatok alapján a teljes kivitelezés költsége mai árakon 864–1.341 millió forint közé tehető, attól függően, hogy vegyes (nyílt és zárt árkos) vagy teljesen zárt csapadékvíz-elvezető rendszer készül. A projekt fedezetére jelenleg mintegy csak 280–300 millió forint áll rendelkezésre a Lazareti elkülönített számlán és ingatlanokban, további 400 millió forint érték várható a közös tulajdonú területek piaci értékesítéséből, és körülbelül 250 millió forint a még be nem fizetett hozzájárulásokból. Az önkormányzat az ingatlanokat nem közvetlen eladás útján, hanem nyilvános pályázat keretében, közös fejlesztésben kívánja hasznosítani gazdasági társasággal, így elkerülhető a jelentős, ÁFA miatti veszteség és az ingatlanok értéke is nő. Ezzel párhuzamosan megkezdődik a közös tulajdonok rendezése és a még nem fizető tulajdonosok bevonása a fejlesztési hozzájárulások teljesítésébe. Az önkormányzat folyamatosan keresi az útépítésekre kiírt pályázati forrásokat is. A következő hetekben lakossági felmérés indul, amelyben a tulajdonosok véleményt mondhatnak arról, milyen típusú vízelvezetés legyen. A felmérés eredményét a polgármester a soron következő testületi ülésen ismerteti.

A képviselők az ülésen kezdeményezték a játszótér közelében, az árok mellett, a Prohászka Ottokár utca úttestjétől 8 m-re álló mezei juhar (Acer campestre) matuzsálemfa védettségi alá helyezését.

A képviselő-testület a Kormányhivatal törvényességi felhívása nyomán módosította a fák védelméről szóló 6/2023-as rendeletet. A változás két pontot érintett: egyrészt kikerült az a szabály, amely az engedély nélküli fakivágás esetén kétszeres megváltási díjat írt elő – ez a Kúria döntése alapján jogsértő szankciónak minősült. Másrészt frissítették az inváziós fafajokra vonatkozó hivatkozást, mivel az új országos kormányrendelet (282/2024. IX.30.) már más mellékletben tartalmazza azok listáját. A módosítás célja, hogy a helyi előírások pontosan megfeleljenek a hatályos jogszabályoknak.

A képviselők zárt ülésén döntöttek arról, hogy az önkormányzati tulajdonú ingatlanokat nem hagyományos adásvétel útján, hanem vállalkozásban történő hasznosítással kívánja értékesíteni. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzat az ingatlanokat nem pénzbeli, vagyoni hozzájárulásként viszi be egy gazdasági társaságba, így tulajdonrészt szerez a fejlesztésben. A cél, hogy a település hosszú távon is részesüljön a fejlesztések előnyeiből, és kedvezőbb adózási feltételek mellett növelje bevételeit. A polgármestert felkérték, hogy szakértők bevonásával dolgozza ki a legelőnyösebb konstrukciót az önkormányzat számára.

A képviselő-testület elé került a javaslat, amely a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítását tartalmazza, és amely az idősek karácsonyi támogatás rendszerét érinti. Az új szabályozás szerint 2026-tól a támogatás összege 9.000 forint lesz 2026 évtől.