Üdvözlök Mindekit a heti videójegyzetben! Ami ezúttal is kéthetire sikeredett, most egy utazás miatt. Ebből több is akadt ugyanis az elmúlt időszakban.
Múlt héten hétfőn a szlovákiai Velké Lovce-n jártam (Újlót) települési partnerkeresőben, Részt vettem a TÖOSZ partnertelepülést kereső fórumán, ahol Velké Lovce lett az a település, akivel a legtöbb volt közös bennünk és ez alapján javasolták, hogy vegyük fel egymással a kapcsolatot. Voltam náluk, nagyon szívélyesen fogadtak és örömmel lennének partnerkapcsolatban velünk. Polgármesterük, Marek Sáfár alázattal, a helyiekért dolgozik, nagyon szimpatikus volt. Decemberben jön hozzánk viszontlátogatóba. Több közös ötletünk van. A Visegrádi Alap pályázaton a Visegrádi Országok minimum két országának részvételével lehet csak közös projektre pályázni. Márpedig a III. Nagy Attraktor Bábfesztivált nagyon szeretnénk beadni, az nagy vágyunk, hogy támogatást nyerjünk rá.
Múlt héten csütörtökön pedig testvértelepülésünkön jártunk Németországban. Nagyon örültem, hogy a steinheimi és pilisborosjenői sulik együttműködéséről döntés született. Kijelölésre kerültek a kapcsolattartók, 2026 februárjában pedig öt steinheimi tanár jön és átbeszélik az év programjait, 2026 áprilisban 10-12 pilisborosjenői diák megy egy hétre vonattal oda, projekthétre, 2026. szeptemberében 14 steinheimi diák jön ide projekthétre. Az iskolai pedagógiai programjába bekerül az együttműködés, illetve a 2026. évi munkatervbe is. Részletesen útinaplónkat már olvashatják online.
Közben lehetőségem volt a francia Muttersholtz település meglátogatására, ahol az alpolgármester bemutatta a kék-zöld-biodiverzitási ügyekben igen progresszív elzászi francia település projektjeit. Kulturális és zöld-kék ügyi együttműködés is elképzelhető, nagyon inspiráló volt ott.
Mindeközben természetesen itthon sem állt meg az élet, sőt!
Az esőzés rámutatott arra, hogy hol érdemes sürgősen kátyúzni, úgyhogy ezeken vagyunk rajta. Hétfőn elkezdték bontani a Flórián téri felüljárót, amiből 1 000 tonna mart aszfalt megvételéről döntöttünk, hogy falunk útjainak állapotát javítsuk vele.
Közben parkolási változtatásokkal kapcsolatos lakossági vélemények érkeznek és várjuk továbbra is, 2025. december 1-ig, érkeztek már szép számban!
A holnap estig benyújtjuk a Humán fejlesztések 2 pályázatot, remélhetőleg pozitív elbírálásban részesül, hogy egy korábbi, szintén jól megalapozott program folytatására kérünk támogatást. ha így lesz, akkor újabb remek programok valósulhatnak meg belőle, falunk épülésére.
Lazaréti lakosoknak kérdőívet küldünk ki Ügyfélkapun keresztül az útépítéssel és vízelvezetéssel kapcsolatban. Ez még most is folyamatban van, egyesével, egyedi kóddal ellátott 262 levelet postázunk éppen. Várjuk válaszukat az írásban feltett két fontos kérdésre!
Ma délelőtt a DMRV új vezérigazgatójával ismerkedtem meg, ahol áttekintettük Budakalász és Pilisborosjenő vizes projektjeit. Sok közös ügyünk van ivóvíz és szennyvízhálózat fejlesztése kapcsán is, úgyhogy még sokszor fogunk találkozni. Sok sikert kívánok Bendik Bernadett vezérigazgató asszonynak!
Megvolt az első hétvégi síkosságmentesítés, már három éjszaka is volt munka, nagyon jók az újonnan beszerzett, rögtön erős alvázvédelemmel ellátott munkagépeink, élvezet vele a munka – egyelőre!
Az önkormányzat is értesült a minket érintő iparűzési adó elvonásról, és szeretnénk megkérdezni hogy pontosan hogyan történik az összeg kiszámítása, ezért rá fogunk kérdezni. Azt tudjuk hogy most realizálódik a – általunk a térségben utoljára 2 százalékra – megemelt helyi iparűzési adó növekmény elvonása. Kapunk majd vissza ebből természetesen a Versenyképes Járások Program keretén belül, a múlt héten fogadták el járási polgármesterek a jövő évi pályázatokat, fejlesztési terveket. Egyrészt közösen Solymárral a Solymár-Szarvas jelzőlámpás gyalogátkelőhely fejlesztést készítjük elő, másrészt a hivatal kazáncseréjét fogjuk beadni – már nincs hozzá alkatrész. A Magyar Közlönyben látható összegből egyébként le lehet vonni a kötelezően befizetendő szolidaritási hozzájárulást, ez nagyságrendileg 20 millió forint, úgyhogy kb 80 millió lesz a befizetendőnk. Nem befizetés arányosan osztják vissza a pénzeket, idén egyformán kapott mindenki a térségben, ami esetünkben azt jelentette, hogy idén többet kaptunk vissza, mint amennyit beadtunk. Hosszabb távon derült csak ki hogy negatív lesz-e a mérleg. Az összeg megpályázásánál alapvetően a térségi polgármesterek egyezkednek egész évben a benyújtanló térségi projekteken, és a kormány csak akkor szokott beleszólni, ha nem tudnak megegyezni. Mindenesetre a pontos számolási módot mi is szeretnénk érteni, úgyhogy feltétlenül utánajárunk a dolognak. Mivel több település járt így, összefogva írtunk illetékeseknek.
Tegnap délelőtt Gyálon, a Fővárosi Agglomeráció Önkormányzati Társulás ülésén javasoltuk dr. Láng Zsolt úrnak, a közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos úrnak, hogy Lázár miniszter úr felvetése kapcsán erősen javasoljuk, hogy a befizetendő települési szolidaritási hozzájárulás 20%-ának mértékéig ne csak az önkormányzati útjavítás költségeit, hanem a viziközmű fejlesztések (különösképpen az eternitcsőcsere) költségeit is el lehessen számolni. Hiszen egy útjavítást követő csőtörés teljesen használhatatlanná tehet egy jelentős útszakaszt, feleslegessé költéssé téve az útjavítást. Tetszett nekik logikus javaslatunk, reméljük beépül.
Kedden ismét jön a Kormányablak-busz, hozzá tudnánk szokni, hogy hetente itt van, de nyilván ez most a Karácsony miatt jött előre.
Holnap Rafi bácsi mozija lesz, ezúttal A második felvonás című francia filmet nézhetjük meg.
Hétvégén indul a Jenői Advent sorozat, szombatonként találkozunk a Faluház udvarán. Lesz szabadulószoba, és kézműves foglalkozás is.
Előtte délelőtt 9.00 órára Betlehem-építő kalákára hívunk mindenkit, akinek van kedve, lehetősége, esetleg némi barkács-szaktudása egy új betlehem elkészítéséhez! Ha a résztvevők közül valakinek van szalagcsiszolója, dekopír fűrésze, kézifúrója, sarokcsiszolója, akkus csavarozója, és még el is hozná, az sokat segítene! Jó idő esetén Faluház melletti aszfaltpályán, rossz időben a Faluház aulájában barkácsolunk. Jelentkezni a pbjmuvhaz@gmail.com címen lehet!
Szintén szombat délután lesz a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében a nemzetiségi délután. A műsorban fellépnek az óvodások, az iskolások, a Deutschklub Weindorfer Singkreis, a Spätlese Weindorfer, és lesz meglepetésvendég is. Várják a lakosokat a Polgármesteri Hivatal nagytermébe 15 órakor!
Szombaton a solymári Auchanban gyűjtünk tartós élelmiszert, ha éppen ott lenne kedvük bevásárolni.
Idén is lesz cipősdoboz akció. Mint minden évben, most is Csányi Márti fogja „összekapcsolni” az ajándék készítőjét a címzettel, így teljesen anonim az ajándékozás. Kérjük, hogy ebben az évben november végéig adják le a jelentkezéseket kizárólag a csanyimarti63@gmail.com e-mail címen! Az üzenetbe mindenképpen írják be telefonszámukat és különleges kérésüket! Már itt jelezzük, hogy ebben az évben – a nyugdíjak vásárlóértékének rohamos romlása miatt – elsősorban a kisnyugdíjasokat szeretnénk meglepni. Természetesen egyének és gyermekes családok is fognak ajándékot kapni. Az elkészült cipősdobozokat december 12-e péntekig kérjük a Szolgálatnál leadni, ügyfélfogadási időben a családsegítőbe! Aki ismer olyan személyt, családot, aki – tudomása szerint – nincs ellátásban nálunk, de biztosan rászoruló, és örülne egy cipősdoboz ajándéknak vagy a szokásos élelmiszercsomagnak, jelezze Klinger Magdi szolgálatvezetőnek szintén november végéig, hogy fel tudjuk venni a listánkra! A rászorulók önálló jelentkezését is várjuk.
Közben lehet jönnie szépkorúaknak már a karácsonyi utalványért. Azokat várjuk, akik november végéig töltik be a 70 évüket és állandó lakosok. Idén 6500 Forinttal, jövőre már 9000 Forinttal tudunk hozzájárulni a kiadásokhoz.
Köszönöm Kiss Andinak, hogy sikerült elég vállalkozót verbuválnia és idén is lesz adventi ablakvadászat. Egy kis beszélgetést olvashatnak vele a Pilisborosjenői Hírmondóban, vélhetően már mindenki megkapta.
Idén is lesz Adventi Jótékonysági Foci Kupa (2025. december 13.). A szervezők szeretettel várják pilisborosjenői és helyi kötődésű csapatok jelentkezését az immár hagyományosan megrendezendő teremtornára a pbjsport@gmail.com emailcímre (csapatnévvel és minimum hét játékos vezetekneve, életkora megjelölésével). Az eseményen befolyt nevezési és támogatói összegek a Pilisborosjenői Családsegítő Szolgálat munkáját segítik a karácsonyi csomagok beszerzésében. Nevezési díj 1000 Ft / fő, nevezés 15 éves kortól.
A végére egy felhívás: haikukat várunk Önöktől, ha lenne kedvük kipróbálni magukat ebben! Nevezni mindössze egy, a haiku szabályainak megfelelő, magyar nyelvű verssel lehet. A haikukat a kommunikacio@pilisborosjeno.hu e-mail-címre elküldeni, vagy a Pilisborosjenő Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán (Fő utca 16.) nyitvatartási időben leadni. A nevezés csak akkor érvényes, ha tartalmazza a pályázó nevét, lakcímét, e-mail címét és a haikut. Nevezési határidő: 2025. december 22. Az eredményhirdetés január 22-én lesz a Magyar Kultúra Napjának rendezvényén.
A pályázatokat Darabos Eszter korábbi könyvtárvezető, Dér András rendező, Papp János színész, Raffai Ferenc, a Nyugat c. lap kiadója bírálja el. Az első három díjazott haikuját helyi termékekkel jutalmazzuk, közzétesszük online felületeinken és megjelentetjük a Pilisborosjenői Hírmondóban is.
Szép adventi készülődést kívánok!

