A párkapcsolatokban a kezdeti intenzív érzelmeket követően változik a kapcsolat, és ez tetten érhető magunkban, a partner viselkedésében és az egymáshoz való viszonyulásban. A változás nem feltétlenül összehangoltan történik, ezért fontos tisztában lenni azzal, hogy a párkapcsolat milyen fejlődési szakaszokon megy végig. Érdemes látni, hogy az egyes szakaszokban milyen kihívások fordulnak elő. Ha a nehézségeken sikerül közösen túljutni, akkor a pár a következő fejlődési szakaszba léphet. Ha erre nem kerül sor, akkor a kapcsolat megrekedhet egy szinten, vagy esetleg csak a pár egyik tagja tud előrelépni, ami befolyást gyakorol a kapcsolat további alakulására.

A párkapcsolati fejlődési szakaszok közül az első a szimbiózis szakasza. A szerelmesek szeretnek egymással időt tölteni, idealizálják a másikat és a kapcsolatot, megszűnnek az énhatárok. Ebben a szakaszban kihívás lehet, hogy az intenzitás miatt kifullad a kapcsolat. A megfelelő tempó hosszabb távon sikert és nagyobb elégedettséget hozhat a kapcsolatokban.

A következő szakaszban, a diffrenciálódás fázisában elindul egy természetes távolodás a másiktól. Ilyenkor ismét hangsúlyt kapnak az egyéni érdeklődési körök, hobbik, barátok, és kialakul a szabadság iránti vágy. A szakasz fontos kihívása a konfliktuskezelés, az alkalmazkodás és annak a megértése, hogy ha a másik távolodik, nem azt jelenti, hogy már nem szeret.

A harmadik szakasz a gyakorlás fázisa, amikor a figyelem a külvilág felé irányul, a hangsúly az autonómián és az önmegvalósításon van. Ekkorra egyfajta egyensúly alakul ki a párkapcsolat és az egyéb életterületek között. Komoly kihívást jelenthet, ha az egyik fél még mindig nehezen viseli a másik fél önállósodását, vagy még mindig az összeolvadás lenne a prioritás.

A negyedik szakasz az újraközeledés szakasza, melyet a közeledés és távolodás egyaránt jellemeznek. Miután megtapasztalták az önállóságot, tudatosabban fordulnak egymás felé, újraértékelik a kapcsolatukat és már tisztában vannak a másik erősségeivel és gyengeségeivel. Legnagyobb kihívás összehangolni az egyéni szükségleteket a közös célokkal. A kapcsolat érzelmileg feltöltődést nyújt, és a felek képesek a fokozottabb felelősségvállalásra.
Az ötödik szakasz az érett kapcsolat, melyben jól működnek az egyéni és a kapcsolati határok is. A felek elkötelezettek egymás irányába, odafigyelnek önmaguk és a másik igényére. Ebben a szakaszban nem könnyű fenntartani a játékosságot és az izgalmat, ezért jó közös élményeket szerezni és megerősíteni az elköteleződést.

Egy kapcsolat nem attól lesz jó, hogy mindig minden tökéletes. Törekedjünk arra, hogy a kapcsolat tudjon fejlődni úgy, hogy a saját és a partner igénye is érvényesüljön, képesek legyünk megújulni és a kevésbé kellemes időszakokban is kitartani a másik mellett.

Május 9-én, 13.00-17.00-ig kerül megrendezésre Pilisborosjenőn a “Párkapcsolati fejlődési szakaszok” workshop, melyet Dombi Annamária tanácsadó szakpszichológus kolléganőmmel vezetünk. A workshop témája a párkapcsolatok fejlődése és annak felfedezése, hogy milyen belső és közös erőforrások állnak rendelkezésünkre a nehezebb időszakokban. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet: kiss.andrea@pilisborosjeno.hu.

Petromán Anikó