Üdvözlöm Önöket!

A napokban, egyelőre munkaterület átadással és tereprendezéssel, de mégiscsak elindult a Pilisi Bioszféra Rezervátum Kapuja projektelem Szlovák-Magyar INTERREG pályázatunk keretében a levendulamezővel szemben. Három fát ki kellett vágni, amiből kettő kiszáradt akácfa volt. Fontos változás az eddigi elképzelésekhez képest, hogy a projekt némileg átalakult: az eredetileg tervezettekhez képest kisebb területen, tűzvédelmi okokból kevesebb elem, kevesebb tereptárgy kerül kihelyezésre, leginkább ide, a bölcsőde melletti részen lesz több pad, esőház, több információs tábla, kukák, irányjelzők és pár méterrel áthelyezve, diszkrétebb helyen, de – marad a wc. A kiszáradt fákat pótoljuk, még most ősszel. Az ingatlan nagyobb, hátsó részén továbbra is megmarad rendezvények és ideiglenes parkolás céljára. Bízom benne, hogy ezzel a fejlesztéssel a terület méltóbb, rendezettebb és informatívabb kapuja lesz természeti kincseinknek.

Megtörtént a Magyar Falu Programból épült Bécsi úti járda átadása, a napokban a Pest Megyei Közút számára is bemutatjuk azokat a fejlesztéseket, amiket részben helyettük csináltunk meg, hogy jobban működjön a szakaszon a pilisborosjenői esővízelvezetés. Solymár polgármesterével és jegyzőjével pedig egyeztettünk a Versenyképes Járások Programban támogatást nyert közös projektet, az őszi szünetben kezdődő, Solymár-Szarvas buszmegállók közötti nyomógombos, lámpás gyalogátkelő építését. Reméljük jól sikerül és hamar elkészül.

Szeretném továbbá megragadni az alkalmat, hogy hálásan megköszönjem a szervezőknek és minden résztvevőnek a szombati szüretet – nagyszerű közösségi élmény volt!

A következő egy hétre pedig figyelmetekbe ajánlom az alábbi programokat, amelyek igazán színessé teszik a településünk életét.

Most szombaton, október 17-én rendezi meg az utánpótlás sportklub a várva várt Őszi focikupát. Ez a helyi sportélet igazi ünnepe! Bár a labdarúgócsapatok jelentkezését már lezárták, és nevezni már nem lehet, nagyon fontos, hogy gyertek ki minél többen a műfüves pályára! Szurkoljunk együtt a csapatoknak, és élvezzük a sportos közösségi életet a friss őszi levegőn!

Ugyanezen a napon, tehát szintén szombaton 10 és 13 óra között egy szuper Őszi bolhapiac is vár rátok a Faluházban. Remek alkalom ez arra, hogy kincsekre vadásszunk, és egy kicsit fenntarthatóbban, használjuk tovább, amit lehet. Ha valaki inkább árulni szeretne, ne feledje, hogy az asztalfoglalás teljesen díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött, amit a pbjmuvhaz@gmail.com címen tehettek meg.

Jövő hét szerdán, október 21-én délután 4 órától pedig egy rendkívül hasznos és fontos témában várunk mindenkit a Fő utca 30. szám alatt. Dr. Csányi Márta tart előadást arról, hogyan kezelhetjük az időskori halláscsökkenést. Szó lesz a korai jelekről, a fülzúgásról, és a legkorszerűbb kezelési lehetőségekről is. Mivel ez a probléma az életminőséget és a társas kapcsolatokat is jelentősen befolyásolja, érdemes eljönni és meghallgatni a szakértő gyakorlati tanácsait.

Jövő csütörtökön, azaz október 22-én este – a 17 órai hivatalos megemlékezésünk után, melynek keretében a diákok előadására és utána koszorúzásra is sor kerül majd – fél 8-kor egy különleges történelmi beszélgetésre hívok mindenkit. A Nappaliban Science Café keretében Gulyás Martin történész az 1956-os forradalom emlékezetét járja körül. Szó lesz arról, kik alakították a forradalom elbeszélését, hogyan látjuk ma a történteket, és egyáltalán tudunk-e még újat mondani 70 év távlatából. A közelgő nemzeti ünnepünk alkalmából ez egy kiváló alkalom az emlékezésre és a közös gondolkodásra

Előre szólok, hogy egy hónap múlva lesz a közmeghallgatás, írják be a naptárjukba már most.

Várunk mindenkit szeretettel ezeken a programokon is!