Ha már van saját műfüves pályánk, nézzük meg, hogy miért is érdemes hozzá beszerezni saját és a pálya épsége szempontjából egy speciális cipőt is. Azon túl persze, hogy menő is.

“A labdarúgás világában egyre gyakrabban használt, és egyre inkább elfogadott a műfüves borítás. Míg jó másfél-két évtizede még olyan ritka volt a műfüves focipálya, mint a fehér holló, mára már szinte alapkövetelménnyé kezd válni, hogy egy magára valamit is adó csapatnak legyen egy ilyen „játszótere” is. …

A műfüves pálya azonban speciális, kifejezetten erre a talajtípusra fejlesztett cipőt is igényel! Lássuk tehát, mit kell tudni a műfüves cipőkről.

A nagy gyártók, a Nike és a Adidas is TF jelzéssel látja el az ilyen lábbeliket. Ha tehát a műfű világában még nem túl jártas futballista besétál a boltba, hogy vegyen egy cipőt, a „TF”-et keresse!

Megjelenésükben a műfűre készült cipők egyfajta átmenetet képeznek a stoplis, és a teremcipők között, hiszen igaz ugyan, hogy nem sima a talpuk, azonban a jellegzetes, nagy, éles stoplik sem fedezhetőek fel rajta. Sok, apró gumibarázda áll ki a TF-cipők talpából, éppen ezért nevezi a fociköznyelv „hernyótalpas” cipőnek. Ez a barázdált talp biztosítja az ideális tapadást a gumigranulátummal felszórt műfüves felületen.

Ami nagyon fontos, hogy akárcsak a teremcipőknél, műfüves társaiknál is óriási hangsúlyt kap a fejlesztés során a megfelelő csillapítás, hiszen a műfű talán az a borítás, amely leginkább igénybe veszi, adott esetben kikezdheti az izületeket. Éppen ezért a Nike és az Adidas is rengeteg energiát feketetett abba az utóbbi években, hogy műfüves cipőiket tökéletes csillapítással alkossák meg. Sok esetben más sportágakból, a futásból vagy épp a szintén nem túlzottan izületbarát kosárlabdából emeltek át olyan technológiai fejlesztéseket, amelyeknek köszönhetően a lábra a talajról visszaható erőket jelentős mértékben képesek tompítani a TF-cipők. Ezt egyébként nem csak a talpbetét rész kialakításával, hanem a fentebb már jellemzett hernyótalpnak is köszönhetően érik el. Ellentétben ugyanis a stoplis cipőkkel, itt sokkal több apró „tüskeszerű” kiemelkedés biztosítja azt, hogy az erőhatások sokkal nagyobb felületen oszolhassanak szét a talpon.

Jól látszik a képen, miben különbözik a TF jelzéssel ellátott műfüves cipő talpa a többi talajtípusra ajánlott cipőkétől

Sok műfüves cipőre ma már az is jellemző, hogy a gyártás során az orr részt egy kicsit megemelik. Ennek oka egészen prózai. Így ugyanis a cipő külső elülső része – amely értelem szerűen nagyon sok behatásnak van kitéve a műfüves körülmények között, ahol minden érintés a talajjal jelentős surlódással jár – nem ég ki, illetve a varrás is sokkal nehezebben adja meg magát, így gumigranulátum sem tud a cipőbe kerülni.

Végezetül arról se feledkezzünk meg, hogy nem kizárólag saját testi épségünk, izületeink egészsége miatt fontos TF jelzésű cipőben műfűre mennünk. Ugyanis ha természetes fűre való, stoplis csukában üldöznénk a labdát a műfüvön, az bizony a talajban is komoly károkat tehet.

 

Forrás: furgenyuszi.hu