Csaba bácsi áthelyezte székhelyét az iskolából a Faluházba

Jávor Csaba igen közkedvelt Pilisborosjenőn és sokan szomorodtak el – az országos sajtót is megjárt – hír miatt, hogy már nem tanít tovább, és könnyebbültek meg, amikor megtudták, hogy továbbra is része marad településünk életének. Megkértük, hogy írjon nekünk a motivációiról.

26 év hosszú idő. Több, mint eddigi életem fele. 26 évig tanítottam a Pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskolában. 1996-tól néptánc tanárként, 2003-tól osztályfőnökként, 2013-tól intézményvezető helyettesként dolgoztam ott. Egy kiváló iskolában, kiváló tantestületben, kiváló vezető irányítása alatt. Rengeteget köszönhetek az intézménynek, diákjaimnak, kollégáimnak. Idén nyáron azért váltam meg a szeretett iskolától, mert az állami közoktatásban olyan kompromisszumokat kellett volna kötnöm, annyi mindent kellett volna feladnom a tanítással, neveléssel kapcsolatos elveimből, amit egyenes gerinccel már nem tudtam felvállalni. Mindig volt egy kis remény a változásra, de most úgy látom, hogy az elkövetkezendő 5-10 évben a közoktatás megújítása nem várható.

Ennyit a múltról, a többit inkább a jövőről!

Az iskolával, a falu lakosaival, intézményeivel az évek során kialakult jó kapcsolatomat, a közös munkát szeretném folytatni, ezért beadtam pályázatomat a Reichel József Művelődési Ház és Könyvtár vezetői posztjára, amit a döntéshozók több forduló lebonyolítása után elfogadtak és támogatásra méltónak találtak.

Ezúton szeretném megköszönni a képviselő testületnek, a döntést előkészítőknek a bizalmat! Szeptember 1-től munkába álltam a Faluházban, nagy tervekkel és nagy lelkesedéssel!

Eddigi életem során dolgoztam már sokféle munkakörben: voltam kőműves és ács segédmunkás, faiskolai napszámos, lakatosinas, ötvös-ezüstműves, néptáncoktató és tanítóbácsi, hangosító és színpadmester, rendezvényszervező, terápiás lovasoktató. Szerteágazó tapasztalataimat reményeim szerint a művelődési ház vezetőjeként is fogom tudni hasznosítani.

Az első és legfontosabb, hogy kialakítsunk egy jól együttműködő, hatékony, jó kedvvel dolgozó kis csapatot, ahol mindenki megtalálhatja a neki való feladatot, megvalósíthatja ötleteit, és ebben kollégái segítségére számíthat. Az átadás-átvétel szigorú és bürokratikus folyamatai közepette már elkezdtük a közeljövő programjait, rendezvényeit, a faluház mindennapjait szervezni. 

Célunk az, hogy a Faluház minden borosjenőinek és az idelátogató vendégeknek is olyan hely legyen, ahová érdemes betérni, ahol mindenki megtalálja a tartalmas kikapcsolódáshoz, szórakozáshoz, elmélyüléshez a maga programját, rendezvényét. Továbbra is teret és lehetőséget adunk a helyi amatőr és professzionális művészeknek, civil kezdeményezéseknek és a helyi hagyományoknak, és szorosan együttműködünk a falu intézményeivel.

A Faluház programjairól honlapunkon (muvhaz.pilisborosjeno.hu), facebook oldalunkon, plakátjainkon adunk tájékoztatást.

Mindenkit sok szeretettel várunk!

Jávor Csaba