Javaslat a Helyi Választási Bizottság tagjainak megválasztására

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 23. §-a szerint a helyi választási bizottság (a továbbiakban: HVB) három – az egy szavazókörrel rendelkező településen öt – tagját és legalább két póttagot a települési önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának évét megelőző évben, október 1. és november 30. között választja meg; személyükre a helyi választási iroda vezetője tesz indítványt. 

A Ve. 25. § (1) bekezdése alapján a választási bizottság tagjaira és póttagjaira tett indítványhoz módosító javaslat nem nyújtható be.

(4) A választási bizottság tagjainak és póttagjainak nevét, valamint a választási bizottság elérhetőségeit a helyben szokásos módon nyilvánosságra kell hozni.

Ve. 17. § (1) bekezdése szerint a helyi választási bizottságnak csak a településen, lakcímmel rendelkező, a központi névjegyzékben szereplő választópolgár lehet tagja. 

  1. § (1) A választási bizottságnak nem lehet tagja  
  2. a) a köztársasági elnök,
  3. b) a háznagy,
  4. c) képviselő,
  5. d) alpolgármester,
  6. e) jegyző,
  7. f) másik választási bizottság tagja, választási iroda tagja,
  8. g) a Magyar Honvédséggel szolgálati jogviszonyban álló hivatásos és szerződéses katona, honvéd tisztjelölt, honvéd altiszt-jelölt, és a tényleges szolgálatot ellátó önkéntes tartalékos katona, valamint
  9. h) jelölt.

(2) Nem lehet a választási bizottság választott tagja az (1) bekezdésben foglaltakon túl

  1. a) párt tagja,
  2. b) a választókerületben jelöltet állító jelölő szervezet tagja,
  3. c) a választókerületben induló jelölt hozzátartozója,

A helyi választási bizottság választott tagjának megbízatása a következő általános választásra megválasztott választási bizottság alakuló üléséig tart.

A HVB-nek – a választott tagokon felüli – további egy-egy tagját a választókerületben jelöltet, illetve listát állító jelölő szervezet, valamint a választókerületben induló független jelölt bízza meg. A HVB választott tagjait tiszteletdíj illeti meg, azonban a megbízott tag esetében tiszteletdíj nem kerül megállapításra. Egyébiránt a HVB választott és megbízott tagjainak jogai és kötelezettségei azonosak.

A választási bizottságok, mint a választások törvényességének elsődleges garanciális szereplői, olyan testületek, melyek biztosítják a választási jogszabályok érvényesülését, kiemelt figyelmet fordítva a függetlenség és a pártatlanság követelményeinek érvényre juttatására.

A választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szervei. Elsődleges feladatuk a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választások törvényes rendjének a helyreállítása.

A választási bizottságokhoz a mellettük működő választási iroda címén lehet beadványokkal fordulni.

A fentiekre való tekintettel, a HVB tagjainak az alábbi személyek megválasztását javaslom:

Tagok:

  • Fodor Alice Katalin, mesterpedagógus
  • Dér András, Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, 
  • Darabos Eszter, tanító, angol szakos tanár

Póttagok:

  • Farkas Gabriella, óvodapedagógus
  • Zsigmond István, mérnök, közgazdász
  • Dienes Dóra iskolaigazgató

A javasolt személyek nyilatkoztak, hogy velük szemben összeférhetetlenség nem áll fenn, illetve választójoggal rendelkeznek, valamint mindannyian Pilisborosjenői lakosok. Személyes adataikat az ülésen a képviselők megismerhetik, azokat azonban az előterjesztésbe adatvédelmi okok miatt nem írtam bele.

A HVB tagjának/póttagjának esküt kell tennie a polgármester előtt, a megválasztását/megbízását követő 5 napon belül. 

A jelöltek nem kérték a napirend zárt ülésen történő tárgyalását. 

A testület az előterjesztést elfogadta.