A napokban vonult fel a nyertes vállalkozó a Mózer-árok rendezése első ütemének munkaterületére. Az Interreg MountGreenfra pályázatból az idei év során két helyszínen is végzünk beavatkozást annak érdekében, hogy a Mózer-árok vízvezető és medertározó képességét, illetve a meder állékonyságát javítsuk. Az első ütemben megtisztítják az árok Patak utca végi szakaszát. Az illegálisan a mederbe betöltött sitt és hulladék lerakóba kerül, a megtisztított kitermelt földet pedig a meder alsó szakaszára építi be a vállalkozó a mederrendezési tervnek megfelelően. A megemelt mederfenék hozzájárul az erodálódó partfal védelméhez, így az árok két partján fekvő telkek állékonyságának javításához.

A második ütem közbeszerzése, mely a meder alsó szakaszát, illetve a játszótérrel szemben fekvő “Lovardai-árkot” érinti, jelenleg zajlik. A két beavatkozás a víz számára teljes hosszában átjárhatóvá teszi a Mózer-árkot a Cigány-patakig, egyúttal jelentős medertárolási kapacitás jön létre, így ez az árokszakasz a TOP plusz-pályázat megvalósulását követően bekapcsolható a hegyoldal vízgazdálkodásába. A tervezés és kivitelezés során elsődleges szempont a meder menti telkek védelme, a víz visszatartása, a lefolyás lassítása és a biodiverz vizes élőhelyek létrejöttének támogatása.