Tömöri Balázs polgármester beszéde a megnyítón:

Hatalmas meglepetés volt számunkra a hír, hogy két helyi vállalkozás összefogott és az egyik földterületére a másik termelőket hoz, ezáltal a külső településrész kap egy saját piacot, ahová ha átlátogatnak az ófalusiak – akár az erdőn keresztül kirándulva -, akkor a kapcsolatok is épülhetnek a településrészek között. 

Talán sokan azt gondolják, hogy Pilisborosjenő annyi, amennyi a 10-es út mellett látszik. Pedig az ófalu a hegyek mögött van, és ezek itt a külső településrészek, melyekért a 2019 óta regnáló vezetés próbál tenni. Több évtizedes panaszuk ugyanis, hogy itt nem történik semmi. És most hirtelen egyszerre több dolog is. Most indultak el a közlekedésbiztonsági beruházásaink és most nyílik egy piac. Ami ugyan nem a mi érdemünk, de örülünk neki.

Tudjuk, hogy nagy az igény helyi piac iránt, a közösségi költségvetés keretében érkezett lakossági ötletek közül is ez kapta a legtöbb szavazatott. A nyertes ötletgazdával zajlik az egyeztetés, és most a ma nyíló piac némiképp új helyzetet teremt, de most úgy gondolom, hogy nem zárja ki egymást a két piac, hanem szépen kiegészíthetik egymást nyitvatartásban, profilban egyaránt.

A pilisborosjenői termelőknek, kézműveseknek mindenesetre hatalmas lehetőség, hogy helyben árulhatják egész évben a portékáikat. Nekünk lakóknak pedig nagy ajándék, hogy a “Vedd együtt” és a péntek délutáni Falupiac mellett újabb lehetőségünk van lépéseket tenni az élelmiszer önrendelkezés felé. Számunkra nagyon fontos a fenntarthatóság, a rövid ellátási lánc, az őstermelők támogatása. Ez szempont volt a közétkeztető kiválasztásában is az iskolában és ezért rendezzük meg a “Legszebb konyhakert” vetélkedőt, egymás kertjeinek látogatását és adjuk bérbe az önkormányzat földjeit is gazdálkodásra. Mint ahogy fontos a helyi gazdaság támogatása, ezáltal az ingázások csökkentése, a helyi boldogulási lehetőségek bővítése. 

Itt vagyunk hát az egykori Téglagyár területén és köszöntjük új piacunkat és azok szervezőit, árusait, mindenben számíthatnak a támogatásunkra!

A beszéd felvétele:

https://www.facebook.com/PBJonkormanyzat/videos/1415444185889316