👉Köszöntöm Önöket a videójegyzetben! Mögöttem látható a Faluház új felirata és került egy a Polgármesteri Hivatalra is, így talán könnyebben rögzülhet mindenki számára, hogy mi hol van. Köszönjük Varga Anikó grafikusnak és Jonathan Ouisse festőművésznek. 

👉Április 25-én volt egy soron kívüli testületi ülés, ahol elfogadtuk az HÉSZ módosítás aktuális pontjait, elfogadtuk Jávor Csaba pályázatát és 5 évre kineveztük a Faluház vezetőjének, valamint elfogadtuk a javaslatot a szociális célú tűzifa igénylésére vonatkozó pályázat benyújtásához szükséges önrész biztosítására.

👉Április 28-án a népviseleti napon Perlinger Györgyi a Német Nemzetiségi Önkormányzattól bemutatta sváb viseletet az óvodásainknak, köszönjük szépen! Énekkaruk – mely fontos helyi hagyományokat őriz – új tagokat keres. Április 23-án pedig a .pilisborosjenői sváb lakosság 85%-ának kitelepítésének 77. évfordulójáról emlékeztek meg. 

👉Vas Katalin gordonkaművész, Pilisborosjenőért emlékérmes pedagógus, akinek a település a zeneiskolát is köszönheti, sajnos elhunyt. Életműve itt marad velünk, szeretettel gondolunk rá mindig, emléke és öröksége velünk él! 

👉Hirtling István pilisborosjenői színművész Kazinczy-díjat kapott, büszkék vagyunk rá!

👉Hivatalos felkérésre bekértük a lakosok javaslatait a tömegközlekedéssel kapcsolatban és azokat összegezve megküldtük a VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft-nek. Reméljük, hogy minél többet a közeljövőben meg is tudnak valósítani belőlük.

👉A külső településrészen zajlik a Kövesbérci utca megújítása a VEKOP Közlekedésbiztonsági fejlesztések Pilisborosjenőn pályázat keretében, a héten tömörödöttségi vizsgálatok zajlottak az munkaterületen.

👉A május 1-től használható új vármegye bérleteket addig is érdemes tanulmányozni, mert könnyen előfordulhat, hogy velük olcsóbban lehet közlekedni a külső és belső településrészek, illetve akár Pilisvörösvár és az ófalu között.

👉Növényvédőszerek használatainak kockázatáról és a felhasználás szigorításáról, peszticid-mentes településekről szóló konferencián jártam. A téma azért fontos és érdekes Pilisborosjenő számára is, mert falunkban is megjelentek azok az invazív növények, amelyek megfékezése és kiírtása fontos feladat, viszont hatalmas kihívás. A japán keserűfűre gondolok, amik az Ilona utca előtti patakpart szakaszt már elborította és a Kőfuvaros utca árkában is megtalálható. Péntek este pedig Csobánkára megyek Pomáz alpolgármesterének meghívására, ahol a Dera-patak menti települések ügyvivői lakossági fórumon a japán keserűfű elleni vegyszermentes megoldásokról egyeztetnek.

👉Tegnap nálunk jártak a Miniszterelnökség ellenőrei a bölcsőde pályázat végrehajtását véleményezni, és elmondhatjuk, hogy – önként vállalt, de mégis – nagyon nehéz körülmények között, de nagyon jól vizsgáztunk. Arra gondolok, hogy egy korábbi nyertes pályázatot mondtunk vissza, hogy nagyobb támogatásra pályázhassunk a korszerűbb, bővíthetőbb bölcsőde érdekében. Mindössze két formai hiánypótlást kell csak teljesítenünk a napokban.

👉Gyűjtés indított a 2097 Csoport Egyesület egy lakossági ötlet megvalósítására, melynek keretében egy mezítlábas ösvény jönne létre a játszótér mellett. A 2097.hu-n olvashatnak a részletekről. Remek projektről van szó!

👉Éjszakai vezetett séta lesz idén is Fülemülék éjszakája néven 2023. május 12-én, ha szeretnének jönni, akkor regisztráljanak a honlapon, mert maximum 30 fő vehet rajta részt, viszont nagyon népszerű szokott lenni, úgyhogy érdemes nem utolsó pillanatra hagyni.

👉Meglepődve, de örömmel értesültünk a hírről, hogy a volt téglagyár jelenlegi tulajdonosa helyet biztosít egy helyi vállalkozónak piac nyitásra. Még magunk sem tudjuk, hogy ez hogyan fogja érinteni a – közösségi költségvetés kapcsán legtöbb támogatást kapott – lakossági ötletet piacnyitásról (kiegészítendő a már meglévő pénteki falupiacot), melyről azóta egyeztetések zajlanak, mindenesetre örülünk, hogy a most induló piac által épülhet a kapcsolat a településrészek között és bővülnek a lehetőségek a helyi vásárlók és termelők számára. Ma délután lesz a megnyitó a Rézeleje együttessel, mi ott leszünk, üdvözöljük együtt az ide érkező termelőket. És reméljük, hogy mihamarabb találunk közte ismerős arcokat is. Szintén még ma Anyáknapi Workshop lesz a Faluházban. Szombaton Családi nap a Polgármesteri Hivatalban és Mesevölgy nap a fenti ovinál. Vasárnap pedig ne felejtsék el megköszönteni az édesanyákat! Isten éltesse őket!