Szombaton együtt emlékeztünk a pilisborosjenői svábok kitelepítésének 80. évfordulójára. Koszorúztunk, majd a Faluházban folytattuk a programot, ahol volt idő beszélgetni, találkozni – és igen, még egy szelet sváb rétes is belefért.

Kicsit talán közelebb is kerültünk egymáshoz, ugyanis nemcsak a múltat idéztük fel, hanem személyes történeteken keresztül élhettük meg mindezt.

Perlinger Györgyi érzékletesen mondta el a történéseket, hallhattuk Jani pápa emlékeit, és a budapesti Szántai Gábor történetét is, aki amatőr családfakutatóként talált vissza pilisborosjenői sváb ősökhöz.

A kiállítás különösen erős élmény volt – minden tárgy mögött egy-egy emberi sors áll, amit most mi is egy kicsit jobban megérthettünk. Hálás köszönet Jávor Csabának érte. Egy hónapig tekinthető meg, és nagyon jó, hogy utána egy része átkerül a sváb tájházba.

Köszönöm mindenkinek, aki itt volt, és aki hozzátett ehhez a naphoz. Jó volt ezt együtt megélni.

Örömmel látjuk, hogy nagy népszerűségnek örvend az új kalózhajó a játszótéren! Először csak lestem, mint Travolta a Ponyvaregényben, hogy mennyien vannak és azt hittem, hogy óvodás csoportok érkeztek a játszótérre, de valójában az volt a helyzet, hogy sokan jöttek el kipróbálni, megmászni az angyalföldi kalózhajót.

Közben a szomszédságában dolgozunk a Mózer árok rekultiválásán, hogy jobb legyen a vízelvezetése, még nem fizikailag, hanem előkészítési munkákat illetően: jelenleg a szerződéskötésnél tartunk, következik a megvalósítás. Ugye ez az a terület, amelyet civilek tisztítottak meg pár éve, alsó bejárata a Bessenyei-ház és a játszótér között van. Régen itt patak hömpölygött, ez ma már nincs így, de a hegyoldal vízelvezetésének szerepében ismét szerepe lesz terveink szerint. Ez egy nagyobb projekt keretében zajlik, mely a konszolidációs pályázatból hiányosan és szabálytalanul felújított Ezüsthegyi út, illetve a Szent Donát utcák vízelvezetésének részbeni megoldásáról szól, amelyre a TOP Plusz kiíráson nyertünk pályázati támogatást.

Ne felejtsék: május 20-ig lehet személyi jövedelemadójuk 1%-át felajánlani civil szervezeteknek, ha javasolhatom, tegyék ezt meg helyi civilek javára, hogy a pénzünk helyben maradhasson. A honlapunk főhírei között megtalálják őket. 

És továbbra is eladó két lazareti telkünk, az Őzláb utca építésére fordítjuk az ebből befolyó bevételt. 

Ne felejtsék el, hogy május 11-én közmeghallgatás lesz 18 órakor, jövő héten szerdán pedig előadás vércukorról és cukorbetegségről, ami olyan mértékű népbetegség, hogy közvetve vagy közvetlenül gyakorlatilag mindannyiunkat érint. 

Itt köszönöm meg annak a 22 embernek, akik adtak vért a héten! Köszönöm értékes hozzájárulásukat mások gyógyulásához!

Holnap pedig rendkívül színes programkavalkádra számíthatnak a majálisra érkezők! Zajlanak az előkészületek, épül a színpad. Délelőtt főzőverseny lesz, délután programok a színpadon és sátrakban. Helyi közösségek mutatják meg magukat, de érkeznek Erdélyből és Szlovákiából is fellépők, utóbbiak Velké Lovce-ről, Újlótról, akikkel partneri kapcsolatot tervezünk létrehozni. Este helyi kötődésű zenészeket hallgathatunk. Mindeközben helyi kézművesek portékáit vásárolhatjuk meg. Igazi közösségépítő kikapcsolódásra számíthatunk és meleg tavaszi napra.