Üdvözlöm Önöket!

Elkezdődött a Mózer árok takarításának következő üteme, melyre ezúttal az egyik Szlovák-Magyar INTERREG pályázatunk teremt lehetőséget. Évekkel ezelőtt még a 2097 Csoport Egyesület nyert forrásokat az árok játszótérhez közelebbi részének hulladékmentesítésére. De messze nem sikerült az évtizedek alatt feltöltött árokból mindent kihordani, úgyhogy nagy öröm, hogy új forrásokat tudtunk rá teremteni.
A hét elején vonult fel az árok takarítását végző nyertes vállalkozó a Mózer-árok felső, Patak utca végén lévő részének hulladékmentesítésére, rendezésére. Az Interreg MountGreenfra pályázatból az idei év során két helyszínen is végzünk majd beavatkozást a Mózer-árok tisztítása érdekében, illetve vízvezető és medertározó képességének, a meder állékonyságának javításáért. Az első ütemben megtisztítják az árok Patak utca végi szakaszát. Az illegálisan a mederbe betöltöttből a pályázat keretében kitermelhető sitt és hulladék lerakóba kerül, a megtisztított, kitermelt földet pedig a meder alsó szakaszára építi be a vállalkozó a mederrendezési tervnek megfelelően. A megemelt mederfenék hozzájárul az erodálódó partfal védelméhez, így az árok két partján fekvő telkek állékonyságának javításához. 

A második ütem közbeszerzése, mely a meder alsó szakaszát, illetve a játszótérrel szemben fekvő “Lovardai-árkot” érinti, jelenleg zajlik. A két beavatkozás a víz számára teljes hosszában átjárhatóvá teszi a Mózer-árkot a Cigány-patakig, egyúttal jelentős medertárolási kapacitás jön létre, így ez az árokszakasz a TOP plusz-pályázat megvalósulását követően bekapcsolható a hegyoldal vízgazdálkodásába. A tervezés és kivitelezés során elsődleges szempont a meder menti telkek védelme, a víz visszatartása, a lefolyás lassítása és a létrejövú új vizes élőhelyeken nőjön a fellelhető élőlények száma és változatossága.

A mai Pilisi Kötet Egyesület megbeszélésén dr. Sasi Nagy Edit képviselőasszony mutatkozott be a jelenlévő faluvezetőknek, akik pedig településeik kihívásairól, problémáiról számoltak be. Pilisborosjenőt dr. Nagy Ernő alpolgármester képviselte. Beszélt a Fő út felújításáról, a fővárosi csatornahálózatra való csatlakozásról, a vízmegtartási terveinkről és problémáinkról, a kötelező feladatok ellátása kapcsán tapasztalható forráshiányról, aminek súlyos következményei vannak: nem tudunk kellő mértékben utakat felújítani, épületeink energiahatékonyságát növelni, megújuló energia használatára áttérni vagy akár méltó állapotba hozni a hivatalt. Közös problémák is felmerültek, ilyen például a 10-es út vagy a rengeteg betelepülő. Képviselő asszonynak ezek mondjuk nem voltak újak, egyrészt mert pilisborosjenői, másrészt pedig meg már találkoztunk többször személyesen, de most ebben a közegben is elhangozhattak érveink és április 12-ei választási eredmények következtében országgyűlési képviselőként nagyobb ráhatása lehet a problémák megoldására, mint eddig.

A Pilisborosjenői USC részt vett a testvértelepülésünkön, Steinheimben megrendezett Három nemzet focitornán! Egyesületünk U13-as és U15-ös labdarúgói – összesen 40 gyerek – hatalmas kalandba vágtak: 11 órás utazás után megérkeztek Pilisborosjenő németországi testvértelepülésére, Steinheim am Albuchba. A nemzetközi torna, ahol a fiatalok fantasztikusan képviselték falunkat és hazánkat. Az U13-as srácok ellenállhatatlan játékkal, a francia Colombelles-t 3:2-re, a házigazda németeket pedig 2:1-re kétvállra fektetve megnyerték a tornát! Az U15-ösök is nagyot küzdöttek, egy döntetlennel és egy szoros vereséggel, a torna során mindössze egyetlen gólt kapva zártak. Szívből gratulálunk minden játékosnak, és hálásan köszönjük steinheimi barátainknak a csodás vendéglátást!

A játszótéren befejeződött az új játékelemek és ülőalkalmatosságok telepítése, köszönjük a türelmet! Kalózhajó érkezett a fészekhinta után, szemeteseket felújítottuk és egységesítettük, az eséstereket feljavítottuk. Még egy terv van: az ivókutat szeretnénk lecserélni egy nem széteső, nem folyó, masszív, tartós darabra. 

Helyi óvodások számára idén is megrendezték a dolgozók a – mindig nagyon népszerű – Mesevölgy napot, ami igen színvonalas volt idén is. Köszönöm a lelkesítő és színvonalas szervezést, a beletett energiát!

Madarak és Fák napjára elkészült a helyi védett fát bemutató tábla, a mintegy 140 éves mezei juhar fánál a játszótér bejáratával szemben, a patakparton. Éljen még soká! Köszönet a Madárbarát Települések Országos Szövetségének (MATELOSZ) és az Éghajlatvédelmi Szövetségnek, hogy segítettek az infótábla  elkészítésében!

Ide kapcsolódik, ezért itt szólok már jó előre, hogy jövő héten pénteken Fülemülék éjszakája lesz. Fél 9-kor indulunk a játszótértől. Írják be a naptárba! A Duna Ipoly Nemzeti Parktól Barczánfalvi Péter parkőr lesz a vezetőnk. Az első ilyen tematikus sétát Antonovits Dániel szervezte jó pár éve. Tavaly hunyt el, úgyhogy a sétát emlékének dedikáljuk, jusson majd eszünkbe sűrűn. 

Bioszféra rezervátumok együttműködésére nyert INTERREG pályázat keretében partnertalálkozón vettünk részt múlt csütörtök-pénteken Szlovákiában, ahol miután minden partner bemutatta, hogy hol tart a megvalósításban,  a helyi természeti értékek és jógyakorlatok megismerésére került sor. A projektben nagyon értékes munkák valósulnak meg, alig várom, hogy egyben lássuk a végét – természetesen Önöknek is be fogjuk mutatni ezeket.

Május elején, az Országos Tűzoltó Napon különleges elismerésben részesült Pilisborosjenő. A Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke, Dobson Tibor nyugállományú tűzoltó vezérőrnagy a tűzvédelem érdekében végzett példamutató munkájáért Gróf Széchenyi Ödön emlékplakettet adományozott Heves Lászlónak, önkéntes tűzoltó egyesületünk elnökének. Önkénteseink szerepe elvitathatatlan a közösségünk védelmében és a biztonságunk megőrzésében. Mindannyiunk nevében szívből gratulálok az elismeréshez, és hálásan köszönöm a településünkért végzett önzetlen munkát! 

Pilisborosjenő Önkormányzata közbeszerzési eljáráshoz önkéntes bíráló bizottsági tagot keres jogi végzettséggel, közbeszerzési gyakorlattal. A feladat célja, hogy a község közbeszerzési eljárásai jogszerűen, átláthatóan és szakszerűen valósuljanak meg, különösen a bíráló bizottság munkájának támogatása során. Részletek a honlapon. 

Közmeghallgatás volt május 11-én. Most kisebb számú érdeklődővel, mint mondjuk az adórendelet módosításakor jöttek. A honlapon és a youtube-on visszanézhető a felvétel, de június 11-ig a Facebookon is elérhető. A felmerült főbb témákat szövegesen is összefoglaltuk a honlapon.

Hétfői ülésünkön több, a falu jövőjét és biztonságát meghatározó döntést hoztunk meg. Új rendeletünk értelmében egy teljesen nyilvános és ingyenes felületet hozunk létre július 1-ig, ahol minden 1 millió forint feletti önkormányzati szerződés elérhető lesz. Ezt a transzparens lépés túlteljesíti az országos jogszabályokat, a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság (NAIH) is kifejezetten példaértékűnek nevezte! Elfogadtuk a 2025-ös zárszámadást. Önkormányzatunk stabil évet zárt: a falu szabad pénzkészlete 225,4 millió forintra emelkedett, miközben tavaly közel 265 millió forintot költöttünk beruházásokra és felújításokra. A 2026-os évünk első negyedéve is teljesen biztosított a helyi adók jó teljesülésének köszönhetően. Ráadásul a jövőben minden építési beruházás előtt független tervellenőrt alkalmazunk a viták elkerülésére. 14 millió forintot osztottunk szét helyi civil szervezetek között. Megindulhat a 2027-ig elkészülő új Településterv kidolgozása. A tervezés idejére azonnali változtatási tilalmat rendeltünk el a tájképvédelmi szőlőterületekre, hogy megvédjük a falu csodás arculatát a beépítésektől. Elfogadtuk a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat beszámolóját, és már keressük a lehetőségeket a helyi pszichológiai ellátás bővítésére és az iskolai zaklatás elleni programokra. Emellett szociális bérlakáspályázatot írtunk ki a Fő úti megürült lakásra (jelentkezés június 30-ig), és tárgyaltuk a Budai úti, nagy múltú zöldséges pavilon bérletének folytonosságát is.

Holnap délelőtt érkezik a kormányablak busz!

A Polgármesteri Hivatal nagytermében pénteken és vasárnap 18 órakor ismét megtekinthető a GRÉM – egyfelvonásos színmű a Többsincs társulattól, melyben helyi fiatalok játszanak. Kedden ismét lesz a faluházban Homloklebeny tréning 13 órától, este pedig Versklub Papp János színművésszel.

Pihenjenek jól!