Ebben az évben a svábok kitelepítésének témája úgy országos szinten, mint falunkban is nagyobb hangsúlyt kapott, hiszen a 80 évvel ezelőtti szomorú és embertelen történelmi eseményre emlékeztünk. Tragikus emberi sorsokra, kettétépett családokra, egymástól elszakított rokonokra, barátokra. 80 év nem kis időintervallum és ma is emlékezünk, napjainkban sem kerül feledésbe a kitelepítés. Nehéz szívvel, fájón halljuk az események hátterét, sorát, nézzük az ez alkalomból a Reichel József Művelődési Ház és Könyvtár valamint a Német Nemzetiségi Önkormányzat Pilisborosjenő által közösen létrehozott „Kettétépett életek” c. kiállítás /Faluház/ kitelepítési és információs tábláit, valamint családi fényképeket, az utazó bőrönd fizikális és lelki, vallási élethez kapcsolodó „relikviáit”, melyek mind-mind a gyökerünk, kincsünk egy része a múltból. A kiállítás gazdag, tömör anyaga megállítja a látogatót, visszarepíti az akkori időbe, szomorú hangulatba. Legalábbis rám így hatott, mélyen megérintett, elgondolkodtatott a múlt eseménye, melyben családom is érintett volt… Ehhez párosult még Meggyesi János a kitelepítésről és visszaszökésről tartott igen érdekes visszaemlékezése, valamint Szántai Gábor családfakutató – akinek rokoni kötődése van családja múltja és jelene által Pilisborosjenőhöz – beszámolója.

80 év távlatából úgy gondolom, hogy a bűnösök felelőssége vitathatatlan, de a megbocsátás kerül előtérbe, a felejtés azonban semmiképp!

Nie wieder! Soha többé!

Nem is merülhet feledésbe, hiszen a magyar történelmünknek egyik nagyon sötét, szomorú időszaka, amely napjainkra is kihatással van, gondolok a magyarországi svábság akkori létszámának drasztikus  csökkentésére, így az itthon maradottak kevesebb lélekszámban tudták identitásukat, hagyományaikat, kulturájukat megélni, képviselni. Ez máig is fennáll.

Fontos, hogy gyermekeinknek, az utánunk jövő generációnak elmondjuk, megismertessük velük a kitelepítés hátterét, tényét, eseményeit, következményeit. Minél több korrekt információt nyújtsunk számukra a helyes eligazodás érdekében.

Pilisborosjenő svábsága és a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselői nevében köszönöm mindenkinek, aki részt vett a megemlékezésen, megtekintette a kiállítást (2026. június 7-ig megtekinthető) és ezzel tiszteletét fejezte ki a szomorú és embertelen eseményt átélt volt pilisborosjenői lakosok felé, akiket az akkori politikai hatalom elűzött, kényszerített a hazájuk, otthonaik elhagyására és vagyonunk teljes elkobzásra került.

Perlinger Györgyi,                                                                               

Német Nemzetiségi Önkormányzat elnök