Tisztelt Tücsök utcai Lakosok!

A 2020. júniusában lezúduló villámárvíz óta a Tücsök utca ÉNY-i, Solymár felé eső vége le lett zárva. Az útszakasz felújítására sikeresen pályáztunk, így 35,646 millió forintos támogatással, plusz 10%-os önrésszel 2021. dec. 1-ig megvalósítjuk a szakasz felújítását. Ennek keretében egy erősebb, tartós útszerkezetet építtetünk. A szóbanforgó útszakasz forgalomba helyezéséről, használatának módjáról megkérdezzük a helyieket. Azt kértük, hogy a Külső-településrész Bizottság által összeállított kérdőívet töltsék ki, amelyben erre vonatkozó kérdések szerepelnek. A kitöltés és a leadás határideje: 2021. március 8. A borítékokat lezárva, a Tücsök utca 1./C. házszám alatti postaládába kérjük bedobni. Köszönjük, hogy segítik véleményükkel a munkánkat.