Megkaptuk a Magyar Közút Nonprofit (MKN) Zrt. hozzájárulását az iskolához vezető járda közvilágításának kiépítésére!

A december elején kiírt eredményes ajánlattételi felhívás győztese, a WATTszervíz Kft. 2020. januárjában megkezdi az iskolakapunál a gyalogátkelőhely létesítéséhez szükséges közvilágítás fejlesztését. Egyelőre – anyagi okokból – csak közvetlenül a zebrához szükséges világítást építjük ki, a teljes járda kivilágítása egy következő ütemben valósul majd meg.

A befejezéshez szükségesek még a következő lépések: az iskola gyalogos bejáratának kialakítása, ehhez kapcsolódva az iskola kertjén belül kövezett járda kiépítése; a buszöböl áthelyezése; a védőkorlátok kialakítása és az úttesten a gyalogátkelőhely felfestése. (Mivel a járda még nincs kész, így a korlátot sem lehetett elhelyezni. A „zebra” pedig nem teljesen ott lesz, ahol most átjárnak a gyerekek.)

Köszönjük a szülők alkotta szakértői csoport, a Zebra-munkacsoport, illetve Gál Böbe előkészítő munkáját, valamint Laboda Gábor ürömi polgármester hozzájárulását ahhoz, hogy – önálló mérőórával – az ürömi áramhálózatra csatlakoztathassuk a közvilágítási egységeket! A világítás kiépítése várhatóan február végéig befejeződik.

 

És még egy az ügyhöz tartozó nagyon fontos kiegyezés! Az MKN Zrt. a tulajdonosi hozzájárulás kiadásakor a területhasználatért 500 000 Ft-ot akart díjként kérni, ám a hivatal alaposan dolgozó munkatársai a Zebra-munkacsoport együttműködésével megtalálták azt a jogi passzust, ami alapján mégsem kell ennyit fizetni!

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a faluvezetést támogató önkéntes szakértői csapat az egyik legnagyobb értéke a településünknek, olyan tudás és információk birtokában vannak, amelyekkel – természetes módon – az önkormányzat nem minden esetben rendelkezik. Ezért elengedhetetlen e szellemi bázis kihasználása a jövőépítés érdekében. Ha ők most nem lettek volna, akkor az önkormányzat nem tudott volna félmillió forintot megspórolni! Köszönjük újra a segítségüket!