[xyz-ips snippet="portfolio-kep"]

Dömötörfy Zsolt

Képviselői program:

Első körben abban szeretnék segíteni Pilisborosjenőnek, hogy a fejlesztési területeket érintő viták és perek egyszer s mindenkorra lezáruljanak, mert ezek „mérgezik” a falu levegőjét. Ezt követően, de részben már ezzel párhuzamosan szeretnék intenzíven foglalkozni a településfejlesztéssel. Ami számomra nem lakóterületek kijelölését jelenti, hanem annak átgondolását a közösség közös gondolkodásra fogékony tagjaival együtt, hogy miképpen lehetne a településünk adottságait és a szomszédos nagyváros felől ránk nehezedő látogatói nyomást a falu számára előnyös módon kamatoztatni. Akkor leszek elégedett a saját munkámmal, ha a ciklus végére a falu egyszer s mindenkorra kiteszi a stoptáblát a lakóparkok vonatkozásában és világos stratégiával rendelkezik arra vonatkozólag, hogy mit szeretne az adottságaival kezdeni. Végül de nem utolsósorban egy modern, együttműködésen alapuló, tudatos polgári közösség kialakulását szeretném támogatni, amely immunis az időről időre megjelenő spekulációs törekvések ellen, és képes megőrizni Pilisborosjenőnek azt a varázsát, amelyért ide költöztem.

Bemutatkozás:

1967-ben születtem Zalaegerszegen, 1992 óta élek Pilisborosjenőn. Gimnáziumi tanulmányaimat Szegeden, a Radnóti Miklós Gimnázium országos beiskolázású biológia tagozatán végeztem. Ezt követően Budapestre kerültem az ELTÉ-re, ahol előbb biológia-kémia tanári, később biológusi tanulmányokat folytattam. Az egyetem elvégzését követően vállalkozóként kezdtem el tevékenykedni. Jelenlegi munkám során egészségügyi ill. tudományos témájú kommunikációval és marketinggel ill. informatikai fejlesztésekkel foglalkozom saját cégemben, melyet 1997-ben pilisborosjenői székhellyel alapítottunk. Emellett tanácsadói tevékenységet végzek. Ezt megelőzően hosszú ideig gazdasági, számviteli és ökológiai területen tevékenykedtem. Elváltam, 2 gyermekem van, 14 és 15 évesek, mindkettőjükkel jó és szoros a kapcsolatom. Jelenlegi párom révén van egy nevelt lányom is, akivel szintén harmonikus a kapcsolatom. Elsődleges hobbim a gitározás, szívesen játszom embereknek, énekelni is szoktam. Emellett örömmel vagyok a természetben vagy a kertemben, amelyet saját kezűleg parkosítottam.

  • domotorfy.zsolt@pilisborosjeno.hu
  • +36 20 9784001

Bizottságok:

  • Fenntartható fejlődés és településfejlesztési Bizottság (elnök)
  • Pénzügyi és Gazdasági Bizottság (elnök-helyettes)
  • Külső-településrészek Bizottsága (tag)