Falunkban élőket kérdezünk meg arról, hogy miképpen élnek meg jeles napokat, ünnepeket, vagy mit ad nekik az adott hónap, évszak. A február apropóján Jávor Csabát, iskolánk néptáncoktatóját kértük meg, hogy ossza meg velünk gondolatait.

25 éve tanítok néptáncot a faluban. A néptáncban többek között az a jó, hogy nem csak a táncról szól. A tánchoz énekelni lehet, tehát énekelünk! A tánchoz szokások fűződnek, hát megtanuljuk azokat is! A tánc nem csak színpadra való, remek szórakozási lehetőség is (sőt elsősorban az), akkor mulassunk! Mindezek pedig remek közösségépítő tevékenységek!

Egy közösséget az kovácsol össze, ha tagjai együttes munkával létrehoznak valamit. Ebben a közös cselekvésben a konkrét erőfeszítésen kívül nagyon fontos szerepe van a rítusoknak. A rítusok ugyanis azt jelzik, hogy „mi, ennek a közösségnek a tagjai, ugyanazt gondoljuk a világról”. A régi életnek kialakult rítusrendszere volt, az egy közösségbe tartozók (egy falu lakói) évről évre ugyanazokat a rítusokat ismételték. A „rítus” szón ne csak a babonákkal, vallással kapcsolatos rituális cselekedeteket tessék érteni! Rítus volt a munka, a közösség tagjaival való beszélgetés vagy a szórakozás is.

Az ismétlődő rítusok által ritmusa volt a napnak, a hétnek, az évnek, és ez a ritmus évezredeken keresztül alig változott. Egészen száz évvel ezelőttig… Nosztalgiával tekintek erre az időszakra, szeretném, ha ez a nyugodt, évezredek alatt kiérlelt ritmus legalább egy kicsit visszaköszönne az életünkben.

Mi minden történt például farsangban? Először is, a farsang nem egyetlen nap volt, hanem a vízkereszttől húshagyó keddig tartó, többhetes időszak. Tél lévén, a mezőgazdasági munkák szüneteltek, ezért ez az időszak különösen gazdag szokásokban. A mulatságok egymást követték, és hogy megfelelő mennyiségű étel jusson, újra disznót vágtak, a másodikat a télen. Megsűrűsödtek a lakodalmak is: praktikusan tél végén, a tavaszi munkák kezdete előtt házasodtak, így az új családtagot nem kellett a szűkös téli élelmiszerkészletből ellátni, de munkájával már a kezdetektől hozzájárult a következő évi kenyér megtermeléséhez. Akik pártában maradtak, a farsang farkán (utolsó három napja) rönköt húztak, hátha jövőre… Ekkor tartják a híres busójárást is, ami a mohácsi sokácok szokása. Az utolsó három nap végeztével eltemetik a farsangot (vagy a nagybőgőt, ne muzsikáljon a böjtben, majd a húsvéti feltámadás után visszatérhet), megküzd egymással Konc Vitéz és Cibere Vajda, és a böjti cibereleves győz. Egyetlen napra még visszatér a lakoma: zabálócsütörtökön felélik a farsangi maradékot, nehogy pocsékba menjen. Ezzel vége a mulatságoknak, lakodalmaknak, helyüket átveszi a csöndes, elmélyült nagyböjt. (Azért a fiatalok nem bírtak a vérükkel: nagyböjtben kijártak a falu határába, elrejtőzve az idősek szeme elől, és énekszóra táncoltak egy-egy rövidet, csak az íze kedvéért!)

Számomra a néphagyományokkal kapcsolatos legfontosabb kérdés mindig is az volt, hogy mi az, ami működik a mai világban is. Ezért indítottuk el az iskolában az élő népszokások sorozatot, ezért tartunk havonta élőzenés táncházakat. Ennek a munkának az lett az eredménye, hogy a legények karácsony és újév között regöltek, húsvétkor vödörrel járták a lányos házakat, és május 1-jére virradó éjszaka titokban szalagos fát állítottak a szerelmük kapujába. A leányok pedig tojást berzseltek, süteménnyel várták a májusfázókat és felnőttként komatálat vittek a gyermekágyas kismamáknak.

Januárban újra alakult a Kerekes Néptáncegyüttes gyermekcsoportja, a Kiskerekes. Folytatódik a 25 éve megkezdett munka, új generációval bővül kis közösségünk. Farsangban ismét mulatságot rendezünk (február 4-én pénteken jelmezes táncház lesz a Faluházban!), az iskolásokkal rönköt húzunk, hátha férjhez mennek a vénlányok, és nagyon készülünk az elsősökkel a márciusi Gergely-járásra!

Az a visszavágyott régi világ pedig idén is felvillan egy-egy pillanatra a faluban…