Már egy hónap is eltelt a 2025. május 31-én megrendezett családi napunk óta. Arra vállalkoztam, hogy a sok-sok örömből, élményből megpróbálok egy szavakba öntött mozaikképet festeni.

2019-ben rendeztük meg első családi napunkat hagyományteremtő céllal. Sajnos eddig nem volt folytatása a Covid-járvány és megfelelő támogatás hiányában. Ezért is volt számomra nagy öröm, hogy mindkét hátráltató körülmény elhárult, és így nagy izgalommal vágtam bele a szervezésbe. Hamar sikerült ehhez segítőket szereznem, így állt össze a hatfős szervező bizottság. Kezdetektől célom volt, hogy mind az ürömi, mind a pilisborosjenői hívek közül is legyenek ebben a bizottságban, és majd a lebonyolításban segítő önkéntesek között is. Végül több mint negyven önkéntes segített mind két egyházközségből aznap, hogy minden olajozottan működhessen.

Kezdetektől nyitott programot képzeltünk el, ne csak híveinket, hanem minden betérőt vártunk szeretettel községeinkből. Ez különösen is nagy öröm volt számomra, hogy elfogadták meghívásunkat olyanok is, akik nem szorosan hozzánk kapcsolódnak. Több mint kétszáz vendégünk volt, így vált a nap, ahogy ki is írtuk „nyitott körű rendezvénnyé”.

Délelőtt a szülői hivatásról és gyermeknevelésről volt szó szakemberek kerekasztal beszélgetésén. Dr. Tésenyi Tímea mentálhigiénés szakember és Schuler Csaba addiktológiai konzultáns, pilisborosjenői hívőnk között. Sokan kaptak bátorítást és segítséget szülői küzdelmeikhez általuk. Ezután két bűvész ifjú varázsolt el kisebbeket és nagyobbakat. Ezután a gyermekek a híveink adományaiból származó tombola ajándékokat nyerhettek meg. Az izgalmakat egy finom gulyásleves elfogyasztásával pihenhettük ki, melyet a Gundel étterem ajándékozott nekünk. 

Délutáni kerekasztal beszélgetésen a papi-szerzetesi hivatással ismerkedtek meg az ott lévők. Ezen a kerekasztalon hivatásáról tett tanúságot Mohos Gábor püspök atya, Takács Klarissza és Hajós Ágnes ferences szegénygondozó nővérek és jómagam. Személyes hangvételű és őszinte szavakkal vallottunk, miért csodálatos Istenért és a ránk bízottakért élni, szolgálni.

Egész nap a gyermekek is megtalálták a nekik szóló lehetőségeket: kézműveskedés, arcfestés, ügyességi és szellemi játékok, vattacukorevés.

Napunkat Isten dicsőítésével zártuk szentségimádással és szentmisével. Mindkettőt Mohos Gábor püspök atya végezte, az Eucharist katolikus könnyűzenei zenekar zenei szolgálatával kísérve. Püspök atya adta át a szentmise végén a tombola főnyereményeit, melyeket ajándékba kaptunk: a Gundel étteremtől, az Ürömi Esszenciától, a Carelika Kozmetika Magyarországtól, a gyerek tombola főnyereményét pedig az ürömi Csacska-Macska Játékbolttól.

Számomra az egész nap Isten ajándéka volt. Látni a gyermekek és felnőttek ragyogó arcát a sok öröm miatt, amik érték. Megtapasztalni az összefogás és önkénteseink fáradozásának és tapasztalatának örömét. Hallani azokat visszhangokat, hogy „ide el mertem jönni és még szentmisén is részt mertem venni”, „jó volt megélni, hogy így is lehet dicsőíteni Istent”, „érezhető volt Isten jelenléte, a testvéri szeretet”. No és igen azt is: ”nem gondoltam volna, hogy ilyen profin megszervezitek”.

Ilyen egy igazi ünnep, amit egy közösségként, a községeinkben közösen megélhetünk. Hálás vagyok Istennek, a segítőimnek, támogatóinknak és minden vendégünknek, hogy hozzájárultak ehhez a csodás napunkhoz.

Bizalommal tekintek a 2026-os évi családi napunk elé, hiszen ebből hagyományt szeretnénk teremteni továbbra is. Ha vendégünk voltál, azért, ha idén nem jöttél, akkor azért, már most meghívlak szeretettel a következő családi napunkra. Bízom benne, hogy Te is ilyen csodaként éled majd meg, mint én és még sokan mások ezt a napot.

 

Wilheim Péter

esperes, plébános

 

Plébániai elérhetőségek: 2096. Üröm, Fő utca 47. Tel. (+36) 26/950-879, és a Facebookon

Iroda szolgálati idő Hétfő: 15:30-18:00; Szerda 9-13; Péntek telefonos ügyelet: 15:30-18:00 László Anikó: +36-20-984-0424

Plébániánknak szánt adományainkat hálás köszönettel vesszük az alábbi CIB Bank számlákon: 

Ürömi Plébánia: 10700392-71411589-51100005

Pilisborosjenői Plébánia: 10700392-71411534-51100005