Vár mindenkit a Nyugdíjas Klub!
A nagy meleg miatt nyáron a klubélet is takarékon működött. Azért nem maradtunk programok nélkül.
A vörösvári nyugdíjasokkal fürdőztünk Cserkeszőlőn. Három napos kiruccanás keretében Szegedre látogattunk, ahol hajóztunk a Tiszán, megnéztük a város gyönyörűséges Zsinagógáját, a Dómot és a többi jelentős látnivalót. A Szabadtéri színházban a „Három testőr” című zenés darab premier előadását láttuk. Fantasztikus élményben volt részünk.
Nyugdíjas társaink meghívására Vörösváron részt vettünk a Nyugdíjas fesztiválon, ahol finom ebéddel fogadtak bennünket. A remek műsorban az ürömi sváb Dalkör is szerepelt, akik teljesítményére büszkék lehetünk.
Augusztus 20-án mi is beneveztünk a főzőversenyre, ahol 3. helyezést értünk el „Kövesbérci” gombalevesünkkel.
A nyári szünet után bográcsos lecsóval kezdtük a szeptembert.
Szeptemberben vár még ránk ceglédi fürdőzés a vörösvári nyugdíjasokkal.
Az Életet az Éveknek szervezésében több szervezett rendezvényen is részt vettünk, mint pl. „Az vagy amit megeszel” vagy „Felkészítés az Internetes csalások kivédésére, bankkártyák biztonságos használatára. Szintén a Szövetség szervezésében Érdre megyünk memória tréningre és Sopronba négy napra, ahol részt veszünk a fesztiválon és hódolunk az aktív pihenésnek is.
Idén nyáron is a „Máltai” gyermektáborozás lebonyolításában két klubtagunk is részt vett, Kis Lászlóné Pannika és Varga Józsefné Katika személyében, mint gyermekfelügyelők. Lelkiismeretes és megbízható munkájukat köszönjük szépen!
Klubunk is csatlakozott a Pest Vármegyei Nyugdíjas Olimpián elindított „Lila kört Pest Vármegyében” mozgalmához.
Mottója: „Tegyél az egészségedért! Gyere velem, sétáljunk együtt!
A kihívás, hogy a lila szalag eljusson minden Pest vármegyei Nyugdíjas klubhoz, úgy, hogy azt a klubtagok gyalogosan viszik egyik településről a másikba.
A „Lila szalag” 2025.05.15-én Gyömrőről indult Pest vármegye 73 nyugdíjas klubja, közel 5900 fő részvételével, 56 település érintésével. A „Lila kör” október 2-án Budapesten a Hősök terén, a Néprajzi múzeumnál a „Szépkorúak örömtánca” rendezvénnyel zárul.
Mi augusztus 21-én kaptuk meg a szalagot Ürömtől és augusztus 24-én vittük tovább Csobánkára.
4 fő részvételével ragyogó kiránduló időben, jó hangulatban a hegyen átkelve, a túraútvonalon tettük meg a mintegy 11,5 km-es utat. Csobánkai nyugdíjas társaink pazar vendéglátással és nagy szeretettel fogadtak bennünket. Ők Pilisszántónak adták tovább a lila szalagot.
A Lila kör mozgalom nem csak mozgásra serkentette a résztvevőket, de a klubok között barátságok is kialakultak.
Aki úgy érzi, hogy kedve lenne megosztani velünk a klubéletet, azt szívesen látjuk köreinkben: minden második héten van klubnap a Faluház klubtermében 1/2 3-tól.
Mihályi Zsuzsa
Soha ennyien nem voltunk még és soha nem szüreteltünk annyit, mint szeptember 6-án. Nagyjából 50-60 fő vehetett részt ebben a csodálatosan hangulatos, élménydús közösségi munkában. Külön köszönet jár a Mandelbrot Pékség tündéreinek az életmentő kenyérlángos ellátmányokért, Horváth Menyusnak a csodás pincepörköltért, Petróczki Józsinak a kölcsön teherautóért, a Faluháznak és Jávor Csabának a sátrakért, sörpadokért, nem utolsó sorban pedig a Csendes zenekarért! Két héttel később pedig rosé szüreten gyűlt ismét össze a csapat. Hatalmas köszönet mindenkinek!
A Weindorfer Dorfwein csapata
Idén is lesz halloweeni séta Pilisborosjenőn!
Pilisborosjenőn már hagyománnyá vált, hogy Halloween estéjén a gyerekek és felnőttek jelmezbe bújva járják a falut, és édességet gyűjtenek együtt. Tavaly 48 ház csatlakozott a programhoz, sőt még a Pilisborosjenői Önkéntes Tűzoltó Egyesület is részese volt a bulinak – hatalmas élményt adva a kicsiknek és nagyoknak.
Az Halloweeni séta időpontja: október 31., 16:30–20:00 óra között.
Ha idén te is csatlakoznál, keresd a PBJ Halloween nevű zárt Facebook-csoportot, ahol minden fontos információt megtalálsz, és a térképet is ott tesszük közzé október 31-én.
Várunk mindenkit sok szeretettel egy varázslatos és vidám halloweeni estéhez! 🕷️
Kiss Andi, szervező
A Szent Donát utcában lakossági összejövetel volt augusztus 3-án: Béke padot avatott fel Dér Denisa és András a házuk előtt, ahol meg lehet állni és a békére gondolni. A tervek szerint lesznek itt a jövőben rendszeresen elcsendesülős alkalmak.
Az önkéntes tűzoltók hírei
Tisztelt Lakosok, Támogatóink! Mindig törekszünk arra, hogy a jó híreket osszuk meg, hiszen ezek azok a dolgok, események, amelyek önkéntességünkben erőt adnak. Egy káresetről, gyakorlatról vagy egy rendezvényről, sosem a nehézségek azok, amiket még évek múltán is emlegetünk, hanem hogy milyen jó volt segíteni, milyen jó vagy éppen meglepő megoldást találtunk egy szembejövő problémára. Azonban ezzel az írással, egy már régóta fennálló, néha-néha már létünket fenyegető helyzetre szeretnénk felhívni a figyelmet. Az idén 139 éves fennállásunk alatt voltak jobb és rosszabb szakaszok a tagok létszámát tekintve. Az egyesület túlélt háborút, válságot és még számos nehéz időszakot, mégis most a béke idejében csak az elmúlt 5 éves időszakot tekintve, mely során mind Pilisborosjenő mind Üröm lakossága ugrásszerű növekedésben van, önkénteseink száma egyre csökken. Tagok jöttek és mennek, de hát ez az élet rendje. Voltak ifjúink, akik elköltöztek, vannak, akiket a megváltozott élethelyzet terelt el tőlünk, de ez mindig is jelen volt, ami azonban az elmúlt években változott, hogy a helyüket nem jönnek betölteni.
Ezért ismételten hirdetjük, hogy folyamatosan várjuk új önkéntesek jelentkezését. De mivel jár az önkéntesség nálunk? Elsősorban része lehetsz egy jó hangulatú, összetartó csapatnak, bla-bla, a csapból is ez folyik. Ami viszont ezen felül fontos, hogy segíthetsz másokon olyankor, amikor nagy szükségük van rá. Mi az, amit cserébe kapsz? Azt a leírhatatlan érzést, amikor szirénázva kigördül veled egy 17 tonnás szörny a szertárkapun. Az emberek háláját. Azt, hogy innen mindig jó érzéssel mehetsz haza, tudva, ma is tettél valamit embertársaidért. A jó érzéseken és élményeken túl pedig lehetőséged van tanulni. Tanulni a tűzoltás és műszakimentés technikáiról, a nálunk használt szakfelszerelések/kisgépek használatáról. Ha kitartó vagy és van B esetleg C kategóriás jogosítványod, egy idő után magad is vezetheted a tűzoltóság járműveit fénnyel, hanggal meg minden. Nem utolsósorban pedig tűzoltóink számára különböző kedvezmények is elérhetőek, némelyik az aktív tagság vagy adott szolgálati idő függvényében. Mit várunk ezért? Jelentkezz közénk önkéntes tűzoltónak a pbjote@gmail.com email címen. Egy rövid ismerkedő/beszoktató fázis után, részt kell venned az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság 40 órás hétvégi tűzoltó tanfolyamán. Vegyél részt az ügyeletben, minél többen vagyunk ez annál rugalmasabban beosztható, jellemzően H-CS: 18:00-22:00 és P 18:00-V 22:00, amely során ugyanúgy otthon tartózkodhatsz és csinálhatod, amihez kedved van, a riasztást telefonon kapod meg, és onnantól még van 12 perced, hogy elérd a tűzoltó szertárat, átöltözz és felülj a fecskendőre. Havonta 3-szor van fix tevékenység, egy gyakorlat, egy szerkarbantartás és egy havi gyűlés. Ha ez a rövid felhívás felkeltette érdeklődésedet, vagy nem vagy még biztos magadban de eljönnél hozzánk egy rövid beszélgetésre, esetleg kérdésed van, várjuk az üzenetedet. (a jelentkezés feltétele a 18. életév betöltése és egy 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány)
Őrizd velünk a lángot!
Czöndör Ádám
Szeptember 15-én a Szent Vid Plébániatemplomban, hagyományosan koncerttel emlékeztek Selmeczi Borbálára.
/Szólisták: Kriszta Kinga, Nagy Bernadett, Horváth István, Kovács István/
Forrás: Kincses Margit, 2097 Falufórum




