A hazai nevelési intézmények között igen ritkának számító tudatos szervezetfejlesztési munka indult el a pilisborosjenői Tökmag Családi Bölcsődében. Medvecki Réka beszámolója a közös lépésekről.

Munkám nagy részét manapság a közösségek fejlesztése és a generációkkal kapcsolatos érzékenyítés teszi ki. Elsősorban oktatási intézményekkel, pedagógusokkal dolgozom, míg szülőként és működtető-alapítóként a helyi Waldorf-iskolában is e területen tevékenykedek.

Generációs témákban előadásokon és workshopokon keresztül érzékeltetjük, hogy az egyre gyorsabban változó technológia és a médiahasználati szokásaink hogyan változtatják meg nemcsak a szociális kapcsolódásainkat, hanem teljes idegrendszeri „behuzalozottságunkat” és – a legfrissebb kutatások szerint – testünk fizikai felépítését is.

E változások hatása miatt az oktatás-nevelés valamennyi szereplője szenved. A bölcsődétől az egyetemig mindenki máshogy éli és fogalmazza meg a nehézségeit, miközben több közös vonás is felfedezhető. Ilyen például, hogy úgy érzik, a hierarchiában alattuk lévő intézményekből nem elégséges – tanulást támogató – képességgel érkeznek hozzájuk a gyermekek/fiatalok, és felelőst kutatva visszafelé mutogatnak. A felelős(ség) keresése a szülő–pedagógus kontextusban is megjelenik. 

Hiszek abban, hogy meg kell újítani az elveinket, újfajta gondolkodást kell kifejleszteni az oktatásról!

A társadalom, a munkahelyek elvárásai ma olyan képességeket igényelnek, amelyeket az általános oktatás berögzült, hazai rendszere egyelőre kevéssé képes megadni, ezeket felnőttként, utólag tudjuk elsajátítani, ha erőfeszítést teszünk. Ez leginkább azoknak fontos, akik gyermekekkel, fiatalokkal foglalkoznak! Pedig, ha megfigyelünk, érzékelünk és gondolkodunk, megláthatjuk, hogy milyen képességeket hordoz egy mai fiatal, vagy mit tud a közösség számára adni egy felnőtt, aki ismerve, megélve a különbözőségeket, híd lehet a generációk között.

Nincs idő tovább halogatni! Társadalmi szintű összefogásra van szükség! Mit tehet egy szülő? Mit tehet egy extrém keretek között dolgozó pedagógus? Mit tehet egy „állítólag” minden széllel szemben menő alternatív iskola, vagy egy magánbölcsődében dolgozó kisgyermeknevelő?

Amikor Kiss Ildikó, a Pilisborosjenő külső-településrészén 2019 óta működő Tökmag Családi Bölcsőde szakmai vezetője felkeresett, éppen ezt a cselekvési szándékot hallottam ki a szavaiból. Mint fogalmazott, évek óta tapasztalja, hogy milyen nehézségekkel küzdenek a kisgyermekes szülők, illetve azt is, hogy a munkahelyi belső kapcsolatokat és szakmai együttműködéseket érdemes rendszeresen megújítani.

Ildikó felismerte a változtatás szükségességét, és egy, a nevelőket és a vezetőt összefogó munkára kért fel. Időt és energiát áldoz mindannyiuk fejlődéséért! A 2025/26-os nevelési év előtt Ildikóval, Ágnessel és Barbarával teamcoaching keretében a következő kérdésre kerestük a válaszokat: Mit tehetnek azért, hogy ki tudják fejezni a szülők felé a nevelési elveket úgy, hogy az őszinte, pedagógiailag alátámasztott legyen, minden fél megértse a másikat és kölcsönös együttműködés legyen a „végeredménye”? Hiszen mindenkinek a gyermekek egészséges fejlődése a fő célja, egyben ez a mindennapokhoz erőt adó „motor” is. 

Már az első találkozásunk után bevezettek változtatásokat a kicsik és szüleik, illetve a kisgyermeknevelők közötti kapcsolati folyamataikban, és az egymás közötti kommunikációjukat, az egymástól való tanulást is fejlesztették.

A nevelési intézményeknél igen ritkán fellelhető tudatossággal álltak bele abba, hogy a fejlesztést először önmaguknál kell elkezdeni – nem feledve, hogy egy, a társadalom jövőjére kiható tevékenységet végeznek, ami jóval több, mint egy piaci szolgáltatás. Szerencsés az a szülő, aki gyermeke első közösségének ilyen tudatos, fejlődni és együttműködni vágyó személyekből álló intézményt választ!

A közös munkát – a szülők bevonásával – októberben folytatjuk!

 

Medvecki Réka

https://tripleharmony.hu/