Egy családanya víztakarékos praktikái Pilisborosjenőn – A Kossuth Rádió „A Föld marad” augusztus 25-i rádióadásának írott változata

Kritikus vízhiány miatt a nyár során országosan több közműszolgáltató is kérte a lakosságot a víztakarékosságra és/vagy rendelt el vízkorlátozást. Van, akit nem kell erre figyelmeztetni. Pilisborosjenőn Kobolák Attila sétált egy környezettudatos családanyával, Ferenczy Júliával, aki a hétköznapi zöld praktikák mellett arról is mesélt, hogyan próbálja gyermekeit zöld szemlélettel nevelni. 

Már nagyjából tíz éve foglalkoztat a téma. Az a helyzet, hogy ezt leginkább a személyiségemhez tudom kötni: nagyon könnyen átérzem más lények és dolgok sorsát. Szerintem ez nyitotta fel a szememet arra, hogy nem mindegy, hogyan élünk a környezetünkben, és nem mindegy, miként bánunk vele. A szemét engem például mindig rettenetesen idegesített. Sosem fért a fejembe, hogyan lehet az, hogy valaki elszór valamit ahelyett, hogy a táskájába vagy egyenest a kukába tenné. Úgyhogy egyfajta veleszületett érzékenység indított el ezen az úton. Ha pedig az ember belekezd, nincs igazán megállás, mert mindig van újabb terület, amivel foglalkozni lehet, és a téma egyre csak bővül. Amikor aztán az embernek családja és gyerekei lesznek, és beütnek olyan problémák, mint az országos vízhiány, akkor már egyre erősebben és mélyebben kezdi érdekelni mindez.

– Milyen praktikái vannak? Hogyan védi a környezetet?

– Az az izgalmas ebben szerintem, hogy a legbanálisabb dolgok működnek a legjobban. Az embereknek érdemes megvizsgálniuk a közvetlen környezetüket, de leginkább az olyan apró szokásaikat, mint például ez: mire szoktuk a vizet használni? Nyilván tisztálkodásra, főzésre, locsolásra – ezek a legalapvetőbbek –, és mosásra. Vegyünk egy példát: leemelünk egy poharat, megtöltjük vízzel, de nem isszuk meg az egészet. Akkor az ne a lefolyóban kössön ki! Fogjuk, és öntözzük rá az otthon lévő bármelyik növényünkre, vagy ha nem a növényre, akkor gyűjtsük egy vödörbe, ahol később fel tudjuk használni.

De ugyanígy ott vannak a koszos edények is. Ha le szeretnénk öblíteni őket, mert nem akarjuk, hogy rászáradjon a szennyeződés, nem kell azonnal tiszta folyóvízzel öblögetni. Egy darabig nyugodtan állhatnak a mosogatóban, és ahogy kézmosás közben használjuk a vizet, teljesen magától értetődő módon leáznak. Ezután máris mehetnek a mosogatógépbe  – ha használunk ilyet, bár érdemes –, ami összességében amúgy is kevesebb vizet fogyaszt.

Mostanra minden téren nagyon kritikussá vált a víz megfogása és megtartása. Szerencsére ez a faluban már az önkormányzati kommunikációban is nagy hangsúlyt kap: volt például arról is, hogy akár a kézmosóvizet is fogjuk fel és öblítsük le vele a vécét! A legnagyobb luxus ugyanis mégiscsak az, hogy a toalettet ivóvízzel öblítjük. Ez szinte felfoghatatlan, és ezen sürgősen változtatnunk kell.

Tehát ez az egyik. A másik pedig az, hogy mi például rengeteg zöldséget és gyümölcsöt eszünk. Ezeket meg kell mosni, ezért tartunk a mosogatóban egy vödröt. Napi 10–12 liter vizet fogok fel csupán azzal, hogy zöldséget és gyümölcsöt mosok, ez pedig egyből mehet ki a kertbe öntözésre. Közel sem elég ez a mennyiség, de napi 10–12 liter víz mégiscsak sok. Azért tudom ilyen biztosan, mert a vödör oldalán ott van a rovátka, ami pontosan jelzi a mennyiséget.

Amit a leggyakrabban tapasztalok, hogy arcmosás és fogmosás közben az emberek egyszerűen nyitva hagyják a csapot. Ez is borzasztó luxus. Az egyes részfolyamatok között nyugodtan el lehet zárni a vizet. Nem kell állandóan folyó víz mellett fogat mosni: arra a két percre elzárjuk, majd csak akkor nyitjuk meg újra, amikor az öblítésre kerül a sor. Arcmosásnál pedig az a legjobb, ha újrahasznosítható textilpamacsokat alkalmazunk, azokat nedvesítjük be, és azzal mossuk át az arcunkat. Ezzel rengeteg vizet meg tudunk menteni a lefolyóba áramlástól.

A főzésről se feledkezzünk meg: a főzővíz például még egy olyan dolog, amit abszolút meg tudunk menteni. Ha például tojást főzünk, annak a víznek az égvilágon semmi baja nincs. Csupán türelmesen ki kell várni, amíg lehűl, és máris mehet a kertbe, vagy felhasználható bármi másra. Vécélehúzás helyett akár a toalettbe is önthetjük. Az olyan egyéb főzővizek pedig, amelyekben csak zöldség főtt, kiváló alapot adnak egy krémlevesnek, hiszen már belefőtt egy csomó finom anyag és keményítő, amitől a leves textúrája is jobb lesz.

Ami még nagyon-nagyon fontos, és amiben szerencsém van: mióta megvettük a házunkat, a kert óriási támaszunk mind a vízmegtartásban, mind az árnyékolásban és a hűsítésben. Egy olyan kertet örököltünk a házzal, ami egy óriási dzsungel volt, és mostanra – hogy egy kicsit rendbe tettük – igazi erdőkert hatását kelti. Kicsi a terület, viszont sok a fa és rengeteg a növény. Így éljük túl a nyarat: árnyékolással, a kert felől érkező éjszakai lehűléssel, tárt ablakokkal és árnyékolástechnikával, amibe a redőnyök mellett a terasz fölé kieresztett árnyékoló is beletartozik.

– Ezt a tudást, amit a felsorolt példákon keresztül bemutatott, a gyermekeinek is igyekszik továbbadni?

– Ez a legnehezebb rész szerintem. Nagyon vékony ugyanis a határ aközött, hogy az ember erőszakosan ráparancsolja a gyerekeire az utasításokat – hogy „zárd el a vizet!” –, és aközött, hogy hagyja a példamutatást hatni. Mivel én eleve temperamentumosabb személyiség vagyok, nekem belső küzdelem, hogy amikor meghallom a nappaliból, hogy folyik a víz a konyhában, ne odakiabáljak hirtelen, hogy „Zárd el a csapot!”, hanem hagyjam érvényesülni azt a mintát, ahogyan én működöm. Vagy legalább szépen és türelmesen kérjem őket.

Ez a másik kulcs: hogy az ember kicsit vegyen vissza a temperamentumából. És egyébként ez működik. Mint bármilyen más szokás, felnőttként is teljesen elsajátítható. Gyakorolni kell – pontosan olyan, mint bármelyik készség, amit el szeretne sajátítani az ember. Kizárólag a gyakorlásra szánt idő határozza meg, hogy képes lesz-e rá valaki vagy sem.

Én bízom ebben. Két fiam van, és látom, hogy náluk is érik a dolog. Nem görcsössé válik bennük – mint ahogy olykor bennem –, hanem tudok nekik türelemmel, szeretettel és jó mintával szolgálni.

– Meg kell szerettetni velük először, nem?

– Igen, és ez olyan apróságokkal kezdődik, hogy nem taposom el a növényt, nem tépkedem le a leveleket, nem lépek bele a hangyabolyba, és nem túrom szét. Ezek bizonyos korig abszolút a környezet felfedezésének számítanak, és valóban meg kell tapasztalni őket. De amint az ember elkezd barátkozni az állatokkal, a növényekkel és az élővilággal, egyre jobban át tudja érezni is.

Nálunk például a kertben három-négy madáritató is ki van helyezve. Ez állandó felelősség, mert a madarak között nagyon gyorsan terjednek a kórokozók, ha nincsenek tisztítva az edények. Tehát amellett, hogy minden vagy minden másnap tiszta vizet viszünk ki, el is kell mosni őket. Amennyire a türelmem és az időm engedi, a gyerekeket is igyekszem belevonni ebbe.

A nagyobbik fiamnak nemrég volt a születésnapja, és szerveztem neki egy keresgélős játékot. Az egyik állomás feladata az volt, hogy töltse fel a sün- és a madáritatókat. Ebbe is bele lehet vinni egy kis kreativitást meg mókát. Születésnapkor sokan úgy gondolják, az a legjobb, ha nemcsak kapunk, hanem teszünk is valamit, adunk is másoknak – mi ezt vittük bele játékos formában. Nemcsak kapunk, hanem adunk is.

– Hogyan értékeli a polgármester munkáját ebből a szempontból? Ön mint környezetvédő mennyire érzi magát támogatva?

– Pilisborosjenő az egyik legalkalmasabb hely arra, hogy az ember megkapja azokat az információkat, amelyek lámpát gyújtanak a fejében, és megkapja a szükséges támogatottságot is. Itt nem érzi magát egyedül az ember: mind a polgármester úr, mind a közvetlen környezetük nagyon lelkiismeretesen törődik ezzel a témával, és terjeszti az információkat. Ha én éppen csüggednék is valamiért egy nehezebb nap után, a közösségi médiában megjelenő egy-egy poszt, ötletelés vagy rávilágító gondolat igenis tud segíteni. Úgyhogy ebben mi maximális támogatást kapunk.

Nyilván hozzá kell tudni férni ezekhez. Nekem van profilom a közösségi oldalon, így ilyen szempontból előnyből indulok, de az idősebbekben amúgy is rengeteg ilyen praktika megvan már. Ők réges-régen gyűjtik az esővizet, ebben biztos vagyok. Ez nem új keletű dolog, csak most újra teret nyert.

Régen – például a szüleimnél is – az árammal, hűtéssel, fűtéssel való takarékoskodás elsősorban anyagi megfontolásból működött. Mára ez elengedhetetlen környezetvédelmi szemponttá vált: az évente pár alkalommal lezúduló esővizet meg kell fognunk, hogy megmeneküljön a csatornába folyástól, és ne vesszen kárba. Ez túlságosan nagy érték ahhoz, hogy hagyjuk elúszni.