Péntekenként a polgámesteri hivatal környékén járva a figyelmes szemlélő egy különleges, összetartó fiatal közösségre lehet figyelmes. Ők a Többsincs Társulat tagjai, fele részben pilisborosjenői, fele részben ürömi felsősök és gimnazisták, akiknek a jelenléte, az egymás iránti figyelme és az a természetes, mégis mélyen felelősségteljes létezés, ami sugárzik róluk azzal együtt, hogy közben collak, azonnal megragadja az embert. A társulat és – több évadnyi remek elődássorozat után elmondható – az a lenyűgöző pedagógiai, színházi munka, ami a háttérben zajlik, sokkal több figyelmet érdemelne a helyi nyilvánosságban. Hogy megértsük a csodát, a társulat alapítójával, mozgatórugójával és rendezőjével, Monszport Krisztával beszélgettünk, aki bár a szomszédos Ürömön él, munkásságával – és nem utolsósorban a helyi általános iskolában végzett tanári munkájával – szervesen beépült a pilisborosjenői mindennapokba is.

Egy elme, amely sosem pihen, de sosem ég ki

Kevés olyan emberrel találkozni, aki harminchat év tanítás után is ennyire tele van energiával, innovációs vággyal és töretlen lelkesedéssel. Monszport Kriszta ötvennégy éves kora ellenére szinte kamaszos lendülettel veti bele magát a munkába. 18 évesen kezdett el tanítani, jelenleg a budapesti Szabolcsi Bence Zeneiskolában oktat. Míg a pedagóguspályán sokan küzdenek a kiégéssel, ő valósággal lubickol a feladataiban. Zeneelméletet, szolfézst, zenetörténetet és színjátszást is oktat. Amikor arról kérdezzük, mi a titka, a válasza meglepően egyszerű: a flow-élmény és a tudatos öröm.

„Amikor tanítok, nekem az egyik legfontosabb alapszabályom, hogy jól kell érezzem magam” – vallja. „Ha jól érzem magam, akkor már nagyon könnyen el lehet intézni, hogy mindenki jól érezze magát az órán. Én addig csavarom a dolgokat, amíg el nem érem ezt. Nem úgy állok hozzá az évhez, hogy még mennyi nap van a szünetig, hanem alig várom, hogy bemehessek dolgozni, és ezt a gyerekek is megérzik. Amikor vége van az órának, szinte mindig azt kérdezik: Már vége is van?”

Ez az állandó, belső pezsgés már gyerekkorában is megvolt. Sétált hazafelé az iskolából, és egész koncepciókat, történeteket gyártott a fejében. Ezt a lenyűgöző kreativitást és szárnyalást azonban egy kivételes háttér teszi igazán lehetővé: a férje. Több mint húszéves, mély és támogató házasságuk az alapja annak a szabadságnak, amiben Kriszta alkot.

Újító a zeneoktatásban és a Mandala Iskola álma

Bár Kriszta zongorát, szolfézst és zeneelméletet oktat, sosem elégedett meg a fennálló, sokszor poroszos rendszerekkel. Átlátja a struktúrákat, és azonnal jön a késztetés: hogyan lehetne ezt a gyerekek nyelvére lefordítva, örömtelibben csinálni? Ennek az újító szellemnek köszönhető, hogy az általa írt modern, színes zongoraiskola mára a magyar zeneiskolák döntő többségében leváltotta a régi, 1964 óta változatlan kottákat.

Jelenleg az V. kerületi Szabolcsi Bence Zeneiskolában egy vadonatúj, műhelyrendszerű szolfézsoktatási koncepciót vezet be. Kriszta egyetlen éjszaka alatt írt meg egy olyan új programot, amely figyelembe veszi a mai gyerekek igényeit, de tiszteletben tartja az intézményi kereteket is. Egy radikálisan új módszertan bevezetése egy tantestületben természetesen mindig felvet kérdéseket, és időt igényel az összecsiszolódás, de az igazgató nyitottságának és támogatásának köszönhetően elindulhatott a kísérleti program, bebizonyítva, hogy a szolfézs is lehet élmény.

A pedagógus legfőbb álma azonban a „Mandala Iskola” projekt, amely egy modern, a zen-buddhizmus alapelveire – mint a jelenlét és a tudatosság – épülő alternatív pedagógiai program. A koncepció kidolgozásában szorosan együttműködött az itt élő Dobosy Antallal, a Tan Kapuja Buddhista Egyház egyik vezetőjével (akiről Kriszta filmesként egy remek portrévideót is rendezett Az élet vallása címmel). Bár az iskola indulását a korábbi évek nehézségei egyszer már megakasztották, most új szponzorok bevonásával a program újra éledni látszik. Hogy a jövőben minden tantárgyat a saját módszertanuk szerint taníthasson, Kriszta jelenleg – három tanári diplomával a zsebében – tanító szakon is tanul.

9 másodperc figyelem? Tévhit!

A társadalomban él egy mítosz, miszerint a mai Alfa generáció figyelme mindössze kilenc másodperc. Kriszta ezt a mindennapi tapasztalatai alapján határozottan cáfolja. Szerinte ez az adat csupán abban a kötött iskolai környezetben igaz, amit a gyerekek ma már egyszerűen nem hajlandóak alárendelten tolerálni. Ha azonban olyasmit csinálnak, ami érdekli őket, a figyelmük szinte végtelen.

Ezt bizonyítja egy zeneórai kísérlete is: látva a pilisborosjenői iskolában a másodikos, fáradt, túlhajszolt gyerekeket, behozott egy tibeti hangtálat, és megmutatta nekik a fekvő relaxációt. A nyolcévesek – és később a kamaszok is – annyira imádták, hogy egész évben követelték. „Olyan szinten megtanultak relaxálni, hogy a végén már ülve, egy csendes, meditatív állapotban tudták tölteni az óra első felét. Nagyon magas szintre el lehet velük jutni, hihetetlenül nyitottak a belső békére, csak meg kell tanítani nekik, hogyan figyeljenek önmagukra.” A színházi próbákon sincs szükség óránkénti szünetekre: a fiatalok három órát is képesek egyvégtében végigdolgozni, mert élvezik, amit csinálnak.

A Többsincs Társulat: Színház, ami életre tanít

A pilisborosjenői-ürömi színjátszókör, a Többsincs Társulat története akkor indult, amikor Kriszta zongoratanárként a helyi iskolába került. Mivel két lábon áll – a zene és a színház világában –, rögtön felajánlotta az akkori igazgatónak, hogy indít egy drámacsoportot. A társulat azóta függetlenné vált, de a magja megmaradt. A névválasztás nem véletlen: a Virtuálj című korábbi saját darabjuk kapcsán döbbent rá Kriszta, hogy a mai gyerekek már egyáltalán nem ismerik a klasszikus népmeséket. Nem tudják, ki a Vasorrú bába, vagy éppen a Többsincs királyfi. A név tehát mementó: figyelemfelhívás egy letűnőfélben lévő kulturális bölcsességre.

A társulat hihetetlen utat járt be. Kezdetben sok szülő és pedagógus kifejezetten azzal a céllal irányította ide a diákokat, hogy a színházi közeg segítsen nekik. A színpadi lét biztonsága elképesztő energiákat szabadított fel bennük: ebből az érzékeny csapatból mára egy fegyelmezett, művészi színvonalon játszó társulat érett. Előadásaik nem bepillantások egy drámaórába, hanem profin megrendezett, teljes értékű színházi élmények, mert ez az az ív, amit bejárnak a tanév során. Először konkrét érzelmekkel dolgoznak, majd Kriszta a közös élmények alapján ír egy darabot.

Tavalyi előadásuk, a Grém a félelmekkel foglalkozott. A gyerekek saját maguk hozták be a karaktereket – így került a darabba egy influenszer és egy „nyanya” is. Mivel a próbák során kiderült, hogy a társaság nagy mumusa a sötétség, a termet teljesen elsötétítették, és ebből született meg a darab letaglózó első jelenete.

A legnagyobb csoda azonban a színfalak mögött történik. A gyerekek felnőtt irányítás nélkül, egy üvegajtóra ragasztott hatalmas lepedőre felírt instrukciók alapján néma csendben vezénylik le a teljes hátteret. Egy pillantásból tudják, mikor kell a másikra ráadni a jelmezt, vagy felhúzni a cipzárját. Ez a szintű összehangoltság az, ami ezekből a fiatalokból igazi, megtartó közösséget kovácsolt, akik a próbák után sem a virtuális térbe vagy trendi – szinte kötelező – pénteki lerészegedésbe menekülnek, hanem ott maradnak beszélgetni.

Érzelmi intelligencia: A „palacsintasütő” esete

A színjátszás Kriszta kezei alatt a legmélyebb érzelmi szabályozásra tanítja a fiatalokat. Míg a drámajáték inkább a belső megélésről szól, a színház egy megkonstruált, biztonságos keretek között zajló életmodell.

„A színpad azért biztonságos, mert mi építjük fel. Tudjuk, hogy most lesz az a pillanat, amikor hozzánk vágják a palacsintasütőt” – hoz egy példát a darabból. Amikor egy gyerek eljátszik egy végtelenül gonosz vagy dühös karaktert, aki az életben sosem szeretne lenni, majd a színfalak mögé érve ebből az állapotból másodpercek alatt kilép, az egy óriási belső utazás. „Ha a színpadon meg tudod csinálni, hogy eldöntöd: most gonosz leszek, aztán kint már nem, az azt jelenti, hogy képes vagy uralni az érzelmeidet. Az életben is felismerheted: nem a másik ember húzott fel, hanem én húztam fel magam. És dönthetek úgy, hogy most lezárult a jelenet, függöny.” Ez a felismerés a valódi szabadság, egy életre szóló muníció.

Jövőkép és csatlakozási lehetőség technikusoknak

A Többsincs Társulat nem áll meg. Az idei évadban hatalmas fába vágják a fejszéjüket: ezúttal nem a rendező hozza a kész darabot, hanem a diákok saját történeteiből, az iskolai életükből merítve írnak közös drámát. Bár a téma rendkívül szenzitív – hiszen a diákok számára ma az iskola a leterheltség, a stressz és a valódi konfliktusok fő színtere –, épp ez adhatja meg azt a katartikus feloldozást, amire a színház a legalkalmasabb.

Sokan szeretnének csatlakozni ehhez a fantasztikus műhelyhez, azonban fontos tudni: a társulat színészi gárdája jelenleg teltházzal működik, új játszó tagokat most nem tudnak fogadni. Ugyanakkor a háttérmunkálatokhoz kifejezetten várnak olyan fiatalokat, akik segítenek online kommunikációban, filmvágásban, akik szívesen lennének a csapat részei. Ráadásul a középiskolások ezt a munkát az 50 órás kötelező közösségi szolgálat (IKSZ) keretében is elvégezhetik, ami kiváló lehetőség egy igazi, befogadó közösséghez való tartozásra.

Monszport Kriszta története tökéletes példája annak, hogy egyetlen ember – egy támogató háttérrel és kimeríthetetlen, belső csendből táplálkozó energiával – hogyan képes megváltoztatni a jövő generációjának életét, megadva nekik a színpad varázsát és az élethez szükséges legfontosabb érzelmi iránytűt.

 

f.b.