Az ősz beköszöntét nemcsak a gömbölyödő gesztenyék jelzik, hanem a diákok serege is, akik kisebb-nagyobb táskákkal igyekeznek reggelente az iskolába. Nemcsak a táskák tényleges, kézzelfogható tartalma különbözik, hanem az is, hogy kinek-kinek mi van a „pszichológiai” puttonyában. Van, aki motiváltan, kíváncsian lépi át az iskola kapuját, van, aki szorongva, izgulva. Vannak diákok, akiknek könnyen megy a tanulás, mások tanulási nehézségekkel küzdenek, és délután fejlesztésre járnak.
Ennek megfelelően nagyon fontos, hogy a gyermekek környezete reális elvárásokat alakítson ki. A fejlődés az azonos életkori csoportokban is különböző, ráadásul visszaesésekkel is számolnunk kell. Különbségek nemcsak a gyerekek között jelennek meg, hanem az egyén különböző készségei között is. Lehet, hogy például a szociális és verbális készségek nem egyforma ütemben fejlődnek. Az egyik lehet kiemelkedő, míg a másikat támogatni érdemes.
Nagyon fontos, hogy elkerüljük az összehasonlítást a diákok, főleg a testvérek között. Noha családon belül elkerülhetetlen időnként a versengés – és ez természetes is –, pozitívan hat az önbizalomra, ha a testvéreknek megvan a saját területük, ahol kibontakozhatnak és bezsebelhetik az elismeréseket. Ha az egyik testvér kiemelkedik valamilyen területen, bátoríthatjuk másik gyermekünket, hogy ő is találjon magának valamilyen hobbit, amivel szívesen foglalkozik.
Fokozza a tanulási motivációt, ha nem a végeredményre, hanem a folyamatra koncentrálunk. Jót tesz, ha az elismerő szavak nem mindig csak a végeredményre, érdemjegyre, hanem a befektetett munkára, kitartásra, erőfeszítésre vonatkoznak.
A dicséret adása sem könnyű, ha igazán hatásos akar lenni. A jó visszajelzés mindig valami konkrétumra vonatkozik, és a fejlődési lehetőségekre is reflektál. „Gyönyörű a rajzod” kedves mondat, ám kevés tényleges információt tartalmaz. Próbáljuk meg ezt helyette: „Nagyon tetszik, hogy a levelekhez ennyiféle zöldet használtál. Legközelebb érdemes kipróbálni, hogy a napocskánál kicsit jobban benne maradsz a vonalban.”
