Falunk római katolikus templomának a 14 Segítőszentet ábrázoló oltárképén a központi alak a fiatalon vértanú halált halt Szent Vid/Vitus látható. Ereklyéje a főoltárban került elhelyezésre, templomunk védőszentje, nevét viseli a templom és a falubúcsú.

290-ben született Mazara del Valloban és 303. június 13-án Lucianában halt meg. Ókeresztény vértanú, a középkor végének kedvelt pártfogója. Sírhelye a Szent Vitus székesegyház, ünnepnapja június 15.

A gyógyszerészek, vendéglősök, sörfőzők, vincellérek, táncosok és színészek védőszentje, egyben Prága, Fiume és Szicília helyeknek is.

Legendája: 7 éves korában nevelőjével és dajkájával Lucianába szöktek, mert apja a kereszténység megtagadására akarta kényszeríteni. Mindhármukat Diocletianus római császár udvarába vitték és noha Vitus meggyógyította a császár fiát és más csodákat is véghezvitt, forró olajjal teli üstbe vetették. Egy angyal visszavitte Lucianába, de ott hamarosan meghalt.

Erre a szép ünnepre a falubeliek mindig nagy örömmel készültek és általában 2 napig tartott a búcsú, vasárnap és hétfőn. Az ünnep előtti hetet komoly előkészület jellemezte. Minden portán nagy volt a sürgés-forgás ház és utca takarítás, sütés-főzés és egy új ruha vagy cipő beszerzésre. Ilyenkor kaptak meghívást a közeli, de távolabbi rokonok is. Öröm volt a „nagyasztalt” körbeülni, együtt elfogyasztani az ünnepi ebédet a búcsúi ünnepi szentmise után. A menü általában Paprikas Supp”n /csirkepaprikás leves kuglóffal, sült és rántott húsok, kompóttal, apró linzer sütik –Plätzchen, mákos-diós beigli és saját bor. 

A posta előtti téren hintások már napokkal előbb felállították hintáikat, ezzel is fokozni kívánták a gyerekekben – akik a rokonságtól kaptak ”búcsúpénzt”- a búcsúi izgalmat. A kirakodó vásárosok ”die Kraumelleut” egy utcányi helyet foglaltak el sátraikkal a Budai úton. A sok portéka között igen közkedvelt volt a mézeskalács szív. A fiúk a kiszemelt lánynak vásárfiával kedveskedtek.

Délután mindenki a vendégeivel a búcsúba ment körülnézni, szórakozni, aztán betértek valamelyik vendéglőbe egy jó hideg fröccs mellett beszélgetni, zenét hallgatni, találkozni egymással. A faluban több zenekar is működött, így mindegyik vendéglőben jó zene szólt. A vacsora után már zeneszó hirdette az utcán a vidám hajnalig tartó bál kezdetét. Onnan szinte senki sem hiányozhatott, fontos társadalmi esemény volt. Másnap a búcsú hétfő is ünnep volt. Legtöbb háznál tartottak állatokat, azokat gondosan el kellett látni az ünnep alatt is. A Budapestre gyárba járó emberek erre a napra szabadságot kértek. A délután és este a vasárnapnak megfelelően történt, de már csak éjfélig tartott a mulatság. 

Régebben kétévente cserélődött a búcsú helyszíne. Egy alkalommal Steinheim am Albuchból tett hazai látogatást a kitelepítettek egy csoportja, máskor a borosjenőiek egy csoportja utazott Németországba.

Sajnos az utóbbi években a falubúcsú szép ünnepe teljesen elhalványult. Jó lenne, ha a jövőben sikerülne közös összefogással ezt a szép ünnepet újraéleszteni.        

Perlinger Györgyi

NNÖ elnök

Búcsú mint ünnepi találkozás

Idén június 16-án tartjuk templomunk búcsú ünnepét. Kicsit a mai fülnek furcsa csengése van ennek a szónak, mert nem egy elinduló szerettünktől búcsúzunk. 

Egyházunk hagyománya a búcsú intézménye, ami által sok szerettünknek legyen akár élő, akár elhunyt, vagy akár saját magunknak olyan Istentől jövő lelki ajándékokat kapunk, amik segítenek nekünk embereknek.

A búcsú nem csak erről szól. Egy ünnep, amikor annak idején a falu apraja-nagyja összegyűlt hálát adni a szentmisében, utána pedig a fehér asztalnál és különböző játékokkal ünnepelte azt, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk. A közösségi és községi élet egyik csúcspontja volt ez az ünnep. Legyen idén (is), ez nap mindannyiunknak ünnepnap! A találkozás öröme, és hálaadásé, hogy pilisborosjenőiek vagyunk.

Várunk szeretettel június 16-án 10:30-tól az ünnepi szentmisére, és utána agapéra!

Wilheim Péter

esperes, plébános