869 231 euró támogatást nyertünk a Szlovák-Magyar Interreg pályázaton
Az Európai Területi Együttműködés (INTERREG) HUSK 2021-2027 keretében olyan pályázatok benyújtására volt lehetőség, mely magyar és szlovák partnerek összefogásában valósul meg. Pilisborosjenő két pályázati együttműködésben is nyertes. A HUSK Biosphere Reserves pályázat keretében – melynek településünk a projektkoordinátora –, a szlovák–magyar határ teljes hosszának mindkét oldalán elterülő valamennyi bioszféra-rezervátumának fejlesztésére nyertünk forrást, összesen 777 247 eurót. A projekt öt magyar (PBJ Önkormányzat, Pilisi Parkerdő Zrt., Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, BURST Nonprofit Kft.) és két szlovák partner (Náš región – Podpoľanie, Obec Vígľaš) együttműködésében valósul meg. Közvetlenül Pilisborosjenőn a pályázat keretében olyan fejlesztések valósulnak meg, mint az országban egyedül itt előforduló hegyi tarsóka (T. montanum) élőhelyvédelmi programjának kidolgozása és kivitelezése, a „Pilisi Bioszféra Rezervátum Kapuja” turista indulópont fejlesztése a bölcsőde mellett, de forrást nyertünk 25 hektár örökerdő kialakítására és művelésére, illetve idegenhonos invazív fajok irtására és fajtacseréjére.
A MOUNT GREENFRA pályázat a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat vezetésében valósul meg, Pilisborosjenő Község Önkormányzata, a Kassai Műszaki Egyetem és a Szovák Via Carpatia EGTC együttműködésében. A pályázat településünk számára fontos vízgazdálkodást érintő tervezési és kivitelezési feladatokhoz biztosít forrást. A program keretében megvalósul a teljes település LiDAR (lézer alapú távérzékelés) technológiás felmérése, mely alapján tetőkataszter és csapadékvíz gazdálkodási terv készül. Forrást nyerünk a Rózsika-forrás újrafoglalás lehetőségeinek vizsgálatára, a Trunk híd környékén a patakmeder stabilizációjára, a Mózer-árok rendezésének tervezésére és alsó szakaszának kivitelezésére, a Lovardai árok esőkertté alakítására, illetve a Fő út Petőfi és Lovarda utca közötti szakaszán található árokszakasz rendezésének tervezésére.
Az Interreg pályázat új szintet jelent településünk forrásteremtési munkájában. Ez az első angol nyelvű, nemzetközi konzorciumban beadott, közvetlen európai uniós pályázatunk, melynek beadását több hónapnyi nemzetközi tárgyalás előzte meg. Az előkészítési és kivitelezési szakaszban szerzett tapasztalat újabb kapukat nyit meg községünk fejlesztése számára.
Négy új fasorral gazdagodott a falu
Újratelepítettük a tavalyi évben kipusztult Budai úti fasort a Bem és a Bajcsy Zsilinszky utca között. Az út mellé összesen 9 fát, fényeslevelű galagonyákat és díszalmákat ültettünk. Szintén pótoltuk a két elpusztult díszfát a Júlia lépcsőnél.
A Fő út mentén az Ilona utcától Üröm felé a patakpartra 12 enyves égert telepítettünk. Az égersornak fontos szerepe van a patakparton agresszíven terjedő, idegenhonos invazív japánkeserűfű visszaszorításában, melyet a falugondnokság munkatársai rendszeres perzseléssel tartanak kordában.
Idén második alkalommal kaptunk őshonos gyümölcsfákat a Felenyedi Református Egyházközségtől. A harminc fát két sorban, az ideiglenes parkolóként használt telek tetejére, valamint a Határ út Pacsirta és Fenyő utca közötti szakaszára telepítettük. Valamennyi faültetés lakossági összefogással, önkéntesek munkája által valósult meg, melyet ezúton is hálásan köszönök!
Veszélyes fák kivágása
Áprilisban három helyszínen kellett veszélyes fákat kivágatni. A Lovardai árokban az elhalt és leromlott állapotú akácokról lehasadó ágak okoztak kárt, melyek kivágása nem tűrt halasztást. A Lovarda utcából egy spirálfűzt, a Fő út–Ilona utca sarkáról egy fehérfűzt kellett haladéktalanul eltávolítani.