Tisztelt Falubeliek!
A koronavírus világjárvány megelőzése, következményeinek elhárítása, a helyi lakosság egészségének és életének megóvása érdekében rendkívüli szünetet rendeltem el az önkormányzati fenntartású Mesevölgy óvoda vonatkozásában.
Ezt a pár órája, 2020. március 14 napján megjelent 45/2020 számú kormányrendelet teszi lehetővé.
Az emberi erőforrások miniszterét és az óvodaigazgatót is tájékoztattam a 2020. március 16-tól visszavonásig érvényes döntésről.
Kérem a tisztelt Szülőket, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy a gyerekek ne a nagyszülőkkel, a vírus által talán leginkább veszélyeztetett korcsoport tagjaival töltsék a napot, hanem próbálják megoldani másként a gyerekek felügyeletét!
Miután az óvodai rendkívüli szünet kezdő időpontja egybeesik az iskolai digitális oktatási rend bevezetésével, ami több óvodai dolgozót is érint, így az óvodaigazgató arról tájékoztatott, hogy a hétfői munkaértekezlet után, legvalószínűbb esetben 2020. március 17-én, kedden tudunk Önöknek a még nyitott, tisztázandó kérdések ügyében további információt adni.
Köszönöm együttműködésüket és erőfeszítéseiket!
A cseppfertőzéssel és fertőzött felületek érintésével is terjedő koronavírus megfékezésére tett erőfeszítések sikere nagy mértékben múlik azon, hogy a következő napokban milyen fegyelmezetten ügyelünk arra, hogy a lehető legkevesebbet, ám ha elkerülhetetlen, akkor a lehető legtudatosabban járjunk közösségbe, minél kevesebb emberrel érintkezzünk személyesen!
Tömöri Balázs
polgármester