Lakossági véleménybekérés: értékek közötti választásra lesz szükség
Több éve – de a Covid évei óta különösen – téma a faluban, hogy miként lehetne a hétvégi turizmus okozta parkolási gondokat megoldani, ami különösen a falu Egri-vár felőli végében jelentkezik, illetve hogy miként tudna a falu közössége profitálni a rengeteg ide érkező turista által keltett forgalomból? Sok-sok ötlet, javaslat született az évek során, és 2025-ben az a célunk, hogy ebből meg is valósítsuk a leginkább értékes verziót.
A kérdésben az egyik kiindulási pont az önkormányzat által 2021-ben készített forgalomszabályozási tervet (lásd QR kódot beolvasva), amelynek elsőnek javasolt szakaszát életbe is léptettük, kijelölve a hétvégén várakozni tilos zónákat a belső falu érintett területein, illetve megnyitottuk Ideiglenes parkolóként a bölcsőde melletti önkormányzati területet.
Ezzel a környező utcák terhelése mérséklődött ugyan, de a focipálya körüli tumultus fennmaradt, és a parkolás továbbra sem termel bevételt az önkormányzat és így a falu közössége számára.
Folytatódhatna a forgalomszabályozási terv következő javasolt ütemeivel is a munka, de időközben kiderült, hogy a közterületi parkolás egy ilyen szerteágazó területen egyáltalán nem termelne bevételt a falunak (ld. 1. verzió alább), így érdemes a szempontokat és az elérendő célokat még egyszer körbejárni, egyeztetni.
A 2024 őszén megszervezett Faluközpont stratégia közösségi gyűlés négy munkacsoportjából kettő is ezen a témán dolgozott: a parkolás megoldása mellett a behajtás korlátozásnak a lehetőségéhez gyűjtöttek szempontokat, ötleteket.
Az egyes felmerült alternatívák összefoglalása előtt érdemes számba venni azokat a szempontokat, igényeket, amit kezelni szeretnénk:
- Legyen rendezett a parkolás, egyértelműek a szabályok és határozott ezek érvényesítése.
- A helyben lakók esetén a saját ingatlanon belüli parkolás a preferált megoldás.
- A turisták falun belüli parkolásából legyen bevétele a faluközösségnek, különösen a hétvégi napokon.
- Ha lehet, csökkentsük a falun átáramló autóforgalmat.
- Ha lehet, ne csökkentsük a zöldterületeket parkolók kialakításával.
- Oldjuk meg a falu lakóihoz érkező vendégek – korlátozott mértékű – szabad behajtását/parkolását.
Az igények után vizsgáljuk meg a felmerült alternatív megoldásokat:
- Közterületi parkolás a Kossuth tér és a bölcsőde között
2023-ban az önkormányzat felmérte a Kossuth tér és a bölcsőde közötti területet parkolási szempontból, és árajánlatot kért a közterületi parkolás kialakítására egy erre szakosodott cégtől. A számításokból az derült ki, hogy a beruházás költsége (fizető automata, fizetési rendszer) kb. bruttó 3,8 millió forint, és a rendszer üzemeltetés éves költsége 7.3 millió forint, a jegyellenőrzéshez szükséges közterület ellenőr költsége évente 2,5 millió forint lenne, míg a várható bevétel 7,3 millió forint lenne a kialakítható kb. 100 parkolóhelyből (1.000 forintos napidíjjal, napi 2 parkoló autó/hely; hétvégi napokra számolva 8 hónapon keresztül) évente. Azaz ez a rendszer inkább költséget jelentene a falunak, és növekvő adminisztrációval is járna az önkormányzat részéről (pótdíjak behajtása, rendszer karbantartás).
- Nem kellene más (zöld)területet kijelölni parkolónak
- Várhatóan inkább kiadást termel, nem bevételt, mert a 100 hely nagyon kevés a nyereséges működéshez
- a 100 hely nem elegendő a hétvégi turista forgalom kezeléséhez, így a falu elején kiegészítő parkolókat kell fenntartani.
- A turisták alapvető igényét (a falu végéhez tudjanak eljutni) csak korlátozottan szolgálja ki.
- Fizetős parkoló a bölcsőde után
A másik megvizsgált lehetőség, hogy a mostani ideiglenes parkolót jelöljük ki zárt fizetős parkolónak, ahol a behajtás feltétele tud lenni a díjfizetés, azaz kiesik a
pótdíj behajtásának a feladata, illetve a parkolási díj ellenőrzése is. A rendszer üzemeltetése is sokkal kisebb költséggel megvalósítható az egészen egyszerűtől (beléptető ember egy kártyaterminállal), a már ember nélkül üzemelő rendszeren keresztül (beléptető kapu kártyaterminállal) a sorompós, jegykiadó automatás (legdrágább) rendszerig.
Mivel ez a terület kb 230 autót tud egyszerre befogadni, az éves bevétel akár a 18,4 millió forintot is elérheti (ugyanazokkal a feltételekkel mint fent), míg az üzemeltetési költségekre a profi rendszer esetében is összesen maximum 1,5 millió forintot kell számolni.
Ezt a megoldást mindenképpen ki kell egészíteni a Kossuth tér feletti rész – csökkentett számú – parkolóinak pontos kijelölésével és a hétvégéken fokozott közterületi ellenőrzéssel, a szabálytalanul parkoló autók megbüntetésével, illetve a falu elején lévő ingyenes parkolási lehetőségek (tűzoltóság melletti; Iskola parkoló) reklámozásával.
- Várhatóan jelentős bevételt termel a faluközösség számára
- Egyszerűen üzemeltethető, ellenőrizhető rendszer
- Csökkentett mennyiségű parkoló autók a Kossuth tér–ölcsőde térben
- A turisták igényeit kielégíti: közel viszi őket a kirándulási célpontokhoz
- Nem oldja meg, hogy a turisták forgalma ne hajtson keresztül a falun
- Egy zöldterületet parkolóként használunk (legalábbis hétvégenként).
- Fizetős behajtás a faluba hétvégenként
Ettől teljesen eltérő megoldás lenne, ha a falu elején, a két bejövő utat zárnánk le hétvégén sorompókkal, és csak a helyi lakosok tudnak (lakossági kártyával) ingyenesen
behajtani, és mindenki más már a behajtásért fizetésre kötelezett. Bár ez a verzió vonzó lehet, de kétséges, hogy a Magyar Közút tulajdonában álló út lezárható-e egyáltalán sorompóval, különösen, hogy Volánbusz vonal is áthalad rajta. Ennek kiderítése további egyeztetést igényel.
- Teljeskörűség: nem a parkolást fizettetem ki, hanem a behajtással járó zavarást.
- Várhatóan a legnagyobb bevétel.
- Minden lakost “zavar” a faluba behajtás során hétvégenként
- Kétséges a megvalósíthatóság: az út a Magyar Közút tulajdonában van és a Volánbusz is használja
- A faluba érkező, amúgy kertben parkoló vendégek is fizetnek, ha nem alakul ki egy vendégkártyás megoldás
- Ez a megoldás is feltételezi a falu végi (ott már ingyenes) parkolók kialakítását, hiszen a behajtási díj fejében biztosítani illik, hogy meg is tudjon állni valahol.
- Nem csökkenti érdemben a falun áthaladó forgalmat.
- Korlátozott közterületi parkolás aktív ellenőrzéssel
Ebben a megoldásban a parkolási bevételek helyett az átmenő és a faluban parkoló turistaforgalom csökkentése a cél. Az elképzelés szerint minden kijelölt falun belüli (óvoda
és önkormányzat előtti, Szedmák ház telke stb.) és a falu előtti (tűzoltóság melletti, iskola előtti) parkoló ingyenesen használható, míg az utak mentén csak az önkormányzat által kiadott lakossági engedély birtokában lehet parkolni. A mostani Ideiglenes parkoló megszüntetésre kerül, és a rendszer komoly ellenőrzéssel bünteti a szabálysértőket.
Ehhez a megoldáshoz különböző szolgáltatások társulhatnának a falun belüli turista-szállítás megoldására (Dotto vonat – amihez kaptunk kidolgozott lakossági tervet; lovaskocsi; kistraktor, biciklibérlés stb.), azaz a faluba behajtó forgalmat minimalizálnánk, akár kisebb pénzügyi nyereséget is vállalva.
- A parkolásnál előnyben részesülnek a helyben lakók
- Csökkenti a falunk áthaladó turistaforgalmat, mert csak a falu elején lehet nagy számban parkolni.
- Ha alacsony számú a kijelölt parkoló, akkor aktívan akadályozza a falu turisztikailag vonzó részeinek elérését, illetve várhatóan mindenki áthajt mire kiderül, hogy nincs szabad hely.
- Korlátozott önkormányzati bevételek: az alternatív szolgáltatók díját fizetik az érkezők a parkolódíj helyett.
Mivel a parkolási helyzet kezelése egyben értékek közötti választást is magában foglal (pénzügyi bevétel vs autóforgalom vs zöldterület megtartás), amiről még nem folyt lakossági konzultáció, a közeljövőben az önkormányzat a “Nekem sem mindegy!” online véleménynyilvánító felületen (pilisborosjeno.hu/feliratkozas) véleménykérő konzultációt fog indítani, folytatva a 2024. őszi Közösségi gyűlésen elkezdett folyamatot.
A beérkezett és publikált eredmények mentén kidolgozzuk a részletes terveket és elindulhat a megvalósítás. Nagyon bízunk abban, hogy az idei évben már üzemelni is tud a kialakított parkolási rendszer.
Bubik Szabolcs
Humán Bizottság elnöke

