Kevély Körzés
„A Kevély-körözés egy olyan eseménye falunknak, ami évről-évre újabb embereket mozgat meg, motivál, hogy egészségesebb életet éljenek, felfedezzék és élvezzék azokat a természeti kincseket, lehetőségeket, amelyek itt helyben mindannyiunk számára elérhetőek. Miközben közösség is szerveződik ezeken a körözéseken, barátságok köttetnek, baráti társaságok alakulnak. A ,,szent hegyünk’’ járása már egész évben rendszeressé vált sok falubéli számára, míg az év végi Kevély körözés újabb óriási hullámot indít. Az eddigi években az iskola ügyének anyagi és szimbolikus támogatása kiemelt célja volt a rendezvényünknek (az adományok az iskolai szabadtéri színpadban, iskolai játékokban hasznosultak).
Most sem lesz másként, és tekintettel az oktatás egyre romló, rendkívülinek nevezhető helyzetére, még nagyobb hangsúlyt szeretnénk adni ennek a témának. Idén a sok hetes körözés után lesz egy zárónap, ami a korábbi egynapos körözésekhez lesz hasonló, ahol minden köröző egy napon, egy helyen találkozhat. Részletekkel hamarosan jelentkezünk a Kevély Kör facebook csoportban és a közösségi médiában.” /Medveczki György és Gál Niki szervezők/