Volt egy távoli ismerősöm, spirituális nő, nagyon finom és jó érzékeléssel. Időnként összesodort minket az élet és minden alkalommal megkérdezte tőlem, hogy mikor megyek el végre jógázni, mert az az én mozgásformám és az én utam.

Számomra teljesen érthetetlen volt, hogyan férek össze a jógával én, aki heti 4-5-ször aerobikozik dupla órát, és azt élvezem, ha kifulladásig hajthatom magam. Így természetesen nem mentem el jógázni, csak pár évvel később, mikor megjelent itthon az első Bikram jóga (gondoltam ez talán inkább nekem való, izzadni és mozogni 40 fokban…na ebben van kihívás). Egyébként nagyon bejött, de a stúdió, az otthonom és a munkahelyem annyira nem egy helyre estek, és multi környezetben szinte sosem végeztem normál időben, így néhány alkalom után feladtam a kezdeti jógás karrieremet. Aztán az aerobikosat is, mert fizikailag nem bírta a testem. 

Talán 4 év múlva mentem el újra jógázni, egy kismama jógára, amikor első gyermekemet vártam. És beszippantott, magával ragadott ez az új érzés, amit az órák alatt átéltem. Felszabadulás, meditáció, kikapcsolódás, feltöltődés, energiaáramlás. Nem csak fizikai, hanem szellemi kikapcsolódás is. Elmegyek jógázni és másfél óráig csak én vagyok magamnak, én és a fizikai testem, és a lecsendesedett elmém. Ezt éreztem akkor és még ma is, ami 4 gyermek mellett még fontosabbá vált.

Én receptre írnám ezt a megélést, érzést mindenkinek. Karácsony előtti elcsendesedéshez is gyertek jógázni a Vár utcai jógaterembe.

 

Káró Dóra

 

Pilisborosjenő, Vár u.7.

mail: dorasanayoga@gmail.com

Telefon: 06306392582

Jelentkezés a Facebook oldalon megtalálható táblázatban: LélekErdő Jóga&Természet – DorAsanaYoga