1998

Madeleine Allenspach svájci támogató sok éven át segítette Pilisborosjenőt a Keresztes Nővérek rendjén keresztül. A rendszerváltás után a rend magyarországi újraindításában vállalt szerepet, amikor a pilisborosjenői plébánia kertje és épületei alkalmasnak bizonyultak a rend telephelyéül. Ő szervezte a pénzgyűjtést az építkezéshez és a régi iskola Missziós Házzá alakításához, valamint a kert megvásárlásához. Az adományok sokféle formában érkeztek, a kakaóportól a ruhaneműn és kerékpáron át a babakocsikig. Madeleine főként az adományok gyűjtését koordinálta, míg a helyi szétosztást Szimeth Géza kántor úr végezte. Családtagjai, barátai és svájci cégek is részt vettek a támogatás megszervezésében. Tevékenysége nemcsak anyagi támogatást jelentett, hanem a közösség összefogását is erősítette. Az adományok rendszeresen eljutottak a rászorulókhoz is, továbbá az intézményekhez, javítva működésüket. Madeleine munkája példaértékű a nemzetközi összefogás és a humanitárius segítségnyújtás terén.

Szimeth Géza évtizedeken át meghatározó alakja volt Pilisborosjenő egyházi és közösségi életének. Zenei tanulmányait fiatalon kezdte, majd kántori képesítést szerzett, és 1958-tól ötven éven át szolgált a pilisborosjenői katolikus templomban, magyar és német nyelven egyaránt. Munkája messze túlmutatott az egyházi zenén: az egyházközség működésének szinte minden területe hozzá tartozott, az adminisztrációtól a gazdasági és technikai feladatokig. Feleségével együtt gondoskodott a templom rendjéről, fenntartásáról és a közösségi élet zavartalan működéséről. Kulcsszerepet vállalt a templom és környezetének megújításában, valamint a vallási emlékek megőrzésében. A rendszerváltozás után aktívan közreműködött a keresztes nővérek letelepedésében és a Missziós Ház működésében. Évtizedeken át ő szervezte és felügyelte a Svájcból, különösen Madeleine Allenspach támogatásával érkező adományok szétosztását, amelyek rendszeres segítséget jelentettek a falu idős és rászoruló lakóinak. Munkáját mindig csendben, következetesen és nagy felelősséggel végezte. Szolgálata nyomán nemcsak épületek újultak meg, hanem egy összetartó, gondoskodó közösség is megerősödött. Szimeth Géza életműve szorosan összefonódott Pilisborosjenővel, és maradandó értéket hagyott a falu számára.

Tóth Gáspár (– Pilisborosjenő, 2005.) a Felvidékről, a Garam mentéről származott, ahonnan családjával együtt magyarsága miatt kényszerült az anyaországba. A 20. század viharos történelmi eseményeit személyesen élte át, sorsát végig meghatározta a kisebbségi lét és a kitelepítés tapasztalata. Pedagógusként dolgozott egész életében, hivatását soha nem bánta meg. Egy Cegléd melletti településről 1951-ben került Pilisborosjenőre, ahol több éven át az általános iskola igazgatója volt. Később Budapesten, a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen tanított. Felesége, Eta néni szintén pedagógusként szolgálta a helyi közösséget. Pilisborosjenőn gyorsan a közélet megbecsült szereplőjévé vált. Több cikluson át volt tanácstag, betöltötte a Népfront elnöki tisztségét, valamint a Választási Bizottság elnöke is volt. Nevéhez fűződött a falu első Falumúzeumának létrehozása, amely ugyan nem maradt fenn, de fontos közösségi kezdeményezés volt. A tanulók sorsát különösen a szívén viselte, sok fiatal továbbtanulását segítette, meghatározó hatással életútjukra. Nyugdíjba vonulása után az idősebb korosztály támogatása került tevékenysége középpontjába. Mintegy húsz éven át vezette a helyi Nyugdíjas Klubot, közösséget teremtve és összefogva a falu időseit. Emberi tartása, hazafias elkötelezettsége és erkölcsi példája miatt Pilisborosjenő lakói nagy tiszteletben álltak vele szemben. Életműve és közösségi szolgálata maradandó értéket jelent Pilisborosjenő számára.

Bauer Alfonz egykori pilisborosjenői lakos nem a saját akaratából, de jelenleg Németországban él Heidenheim városban nyugdíjas tanárként. 1925. szeptember 6-án született Pilisborosjenőn, iskoláit helyben, majd a Tanárképző Főiskolát Budapesten végezte el. 1946-ban kitelepítették.  Heidenheim városában először általános iskolai tanárként helyezkedett el és dolgozott, később ugyanennek az iskolának az igazgató helyettese lett. Bauer úr ma is szereti szülőfaluját, s mint lokálpatrióta ö tartja a kapcsolatot a kitelepített és az otthon maradt pilisborosjenőiek között. Érdemei számosak, a teljesség igénye nélkül néhányat felsorolunk:

• szervezésével a Heidemheimhez tartozó Steinheim község testvér községe lett Pilisborosjenőiek. Ezzel elindult egy olyan folyamat, melynek az volt a célja, hogy segítse Magyarországot, ezen belül szülőfaluját. Egyik német újságcikk őt nevezi a „magyar motor”-nak
• rendszeres pénzadomány- és ruhagyűjtéseket szervezett kint Németországban Pilisborosjenő község javára,
• neki köszönhetjük templomunk toronyóráját az ütő szerkezetekkel együtt, a szentelésre nagy ünnepség keretében került sor, számos német vendég látogatott akkor haza. Az 1983. évi Búcsúval összekötött szentelést a templom bejárati folyosóján réztábla is megörökíti, a világon szétszórt pilisborosjenőiek adományaként,
• Bauer úr könyvet írt német nyelven községünk helytörténeti nevezetességeiről,
• templomunk színes ablakai közül egynek költségeit az ő általa összegyűjtött adományok fedezték,
• főszervezője a két évenként egyszer Németországban, egyszer Pilisborosjenőn megtartott hagyományos Búcsúnak. (Pilisborosjenői Hírmondó 2001.)

1949. május 15-én született Németország Niedersachsen tartományában, Hevensenben. A katonai szolgálat után köznevelés-tudományokat és katolikus teológiát tanult a Justus Liebig Egyetemen Giessenben és a Phillips Egyetemen Marburgban. Az egyetem elvégzése után oktatóként és szeminárium vezetőként a tanítóképzésben tevékenykedett, mint a Giesseni Justus-Liebig Egyetem Katolikus Teológia Karának pedagógiai munkatársa (1975-1985). 1985-ben iskola-igazgató, és 1987 végén pedig a Giesseni állami iskola-felügyelet igazgatója lett. Itt 27 iskola 550 tanámőjének és tanárának a munkájáért volt felelős 2001 február végéig. 2001. március 1-én Werner Kleint a Hesszeni Kultuszminisztérium Wiesbadenbe hívta, ahol a Hesseni tartomány Minisztertanácsában az iskolai és egyházi intézményekkel foglalkozó miniszteri tanácsosként működött. Werner Klein feleségül vette Ritamarie Müller könyvtárost, két lányuk Kerstin és Stefanie egyetemi hallgatók. Pilisborosjenőre először falunk szülöttével, dr. Mayer Kornél professzor ágostonrendi pappal jött, 1989-ben. Annyira megtetszett neki kis községünk szép fekvése, hogy egyre sűrűbben töltötte itt szabadságát családjával együtt. Végül 1995-ben a Klein család házat épített a Temető utcában. 1994-től kezdve jelentős mértékben támogatta a községet: az egyházat, az iskolát, és az öregek otthonát. Az iskolát pénzzel, könyvekkel, számítógépekkel és oktatási segédeszközökkel segítette. 70 iskolapad, 140 szék, tábla és bútorzat, valamint a könyvek és a számítógép mind ajándék küldeményként érkezett a 2000. évben. Támogatta és gondoskodott a pilisborosjenői gyerekek nyelvtanulás céljából Németországba történő utazásáról. A templom térdeplőinek teljes áthúzását finanszírozta. Diavetítőt ajándékozott a falra vetítendő énekek számára. Márvány virágállványt és vázát a tabemákulum mellé, 1 db színes ablak költségeit vállalta (Szent Rita ablaka) és 2 db színes ablakra pénzt szerzett a mainzi érsekségtől, ami szintén megérkezett. A toronyóra 4. számlapját és felszerelését fizette, valamint felújíttatta a templom főbejárati ajtaját. Egy másoló és egy telefax berendezést is adott az egyházközség ügyviteléhez. (Pilisborosjenői Hírmondó 2002.)

2007

iskolaigazgató volt Pápán. 1958-ban kezdett el tanítani a Pilisborosjenői Általános Iskolában, orosz nyelvet, testnevelést és rajzot. Pilisborosjenő volt az első és utolsó munkahelye. Férjhez ment, 1961-ben illetve 1963-ban születtek meg gyermekei, Zoltán és Erika. Még terhessége utolsó heteiben is tartott testnevelés órát. 1968-ban lett az általános iskola igazgatója. Szinte egész életét az iskolában és a faluban töltötte. Mindenkit ismert, gyerekeket, és a szüleiket egyaránt, mindenre és mindenkire odafigyelt, kívülről tudta a név- és születésnapokat. Aki Pilisborosjenőn járt iskolába érezhette a törődést, odafigyelést és összetartozást. Még nyugdíjba vonulása után is rendszeresen felhívta volt munkatársait, tanítványait és felköszöntötte őket. Mindenkivel jó kapcsolatot tartott, a falu összes rendezvényén, ünnepségén részt vett. Rendkívül büszke volt azokra a tanítványokra, akik a pilisborosjenői iskolából kikerülve egyetemet, főiskolát végeztek. Több volt diák az évek során kollégájává vált az iskolában vagy az óvodában. 2008-ban díszpolgári címet kapott munkája elismerésként. Nagyon szerette Pilisborosjenőt. Őszintén tisztelték volt tanítványai, a szülők és a vele dolgozó pedagógusok is, ő lett Pilisborosjenő „Piri néni”- je.

Mayer Róbert büszke ember volt, ez jut eszünkbe először, ha rá gondolunk. Büszke volt a családjára, szerette a hazáját és hitt Istenben! Robi itt született szeretett falujában, Pilisborosjenőn, 1937. december 20-án egy sváb család negyedik gyermekeként. Édesanyja Gier Mária, édesapja Mayer Róbert szikvízkészítő mester. A három lánytestvér után nagy öröm volt a fiú érkezése és az édesapa után a Róbert nevet kapta. A hagyomány folytatódik, hiszen Robi külföldön élő unokája a nagyapa után a Róbert nevet viseli. Robi haláláig ápolta és óvta a sváb örökségét, a zenéket és helyi dalokat lelkesen gyűjtötte és lejegyezte, minden erejével támogatta a Sváb Tájház létrejöttét. Az 1982-ben összeállt Deutschklub Singkreis-hoz 1988-ban csatlakozott, amely hagyományőrző énekkar 1997-ben lett Deutschklub Pilisborosjenő/Weindorf néven egyesületként bejegyezve. Robi 1997-ben vonult nyugdíjba, a MÁV-nál dolgozott fejlesztési mérnökként. Kiváló szakember és feltaláló volt. Kihasználta számítógépes ismereteit és igyekezett modernizálni az énekkar működését a háttéranyagok, CD-k és írott anyagok archiválásában. A Vasfüggöny lebomlása hozta el az igazi áttörést életében, hiszen 1990-ben indult az elsők között az önkormányzati képviselőválasztáson és 2006-ig mindig újra és újra választották. Általános vélemény volt akkori képviselőtársai körében, hogy Robi igazi lokálpatrióta volt! Fáradhatatlanul dolgozott, hogy az óvodánkban és az iskolánkban minél nagyobb hangsúlyt kapjon a német nyelvi oktatás, a sváb szokások és ünnepkörök népszerűsítése. 2006-ban került felszentelésre a Sváb Tájház, mely megvalósításában Robinak elévülhetetlen érdemei voltak (pénzügyi és tervezési, jogi segítség). 2001-ben vette át Gröschl Gyuri bácsiéktól Robi a Deutschklub Singkreis elnöki tisztségét, mely tisztséget – és felelősségét – 2017-ig viselte, rengeteg külföldi és belföldi fellépést szervezve, számtalan ének és tánckar visszahívásával egyetemben. Mindig, minden fellépésen kihangsúlyozta, hogy mi nem egy tanult énekkar vagyunk, hanem hagyományőrző sváb dalkör, akik őseik dalait éneklik úgy, ahogy az Weindorfban szokták. Szülőfalujáért végzett fáradhatatlan munkájáért, a sváb kultúra megőrzéséért és ápolásáért érdemei elismeréseként 2010-ben Díszpolgári címet kapott. 2015-ben megkapta az ÉMNÖSZ (Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége) elismerését is, a Für das Ungarndeutschtum in Region Nord díjat. (Perlinger Györgyi és Szegedi Ferenc írása halála alkalmából, Pilisborosjenői Hírmondó 2021)

Dr. Venesz Ilona 1981-től 25 éven át volt Pilisborosjenő és Üröm körzeti-, majd később gyermekorvosa. 2021-ben – díszpolgári kitüntetésének évében, amikor a 80. születésnapját is ülte – épp 40 éve kezdte el falunkban a munkáját. 

Doktornő a Budapesti Orvostudományi Egyetemre járt. A Schöpf- Mérei Kórház koraszülött és csecsemő osztályán dolgozott 8 éven át, majd a gyerekgyógyász szakvizsgához szükséges gyakorlatokat több kórház gyermek osztályán végezte. Gyerekorvosként először Óbudán dolgozott, innen került át Üröm- Pilisborosjenőre 1981-ben. 2006-ig nyugdíjba vonulásáig itt dolgozott. Most sok időt tölt a családjával és sokat olvas. 2 gyermeke és 2 unokája van. Büszke gyermekeire és boldog nagymama. Férje Király Zsolt kertészmérnök volt.

A doktornő kiemelkedő szakmai tudással rendelkezett, amelyet a praxisába tartozók elismertek. Betegei, valamint a gyermekek szülei mindig bizalommal fordultak hozzá. Kedves bölcsességével, tapasztalatával, komolyságával és higgadtságával képes volt megnyugtatni a beteg gyerekeket és a szüleiket is. Generációk nőttek fel orvosi tevékenysége védőernyője alatt. Amellett, hogy a korszak szakmai lehetőségein belül sikeresen és szakszerűen kezelte a betegségeket, átadott egy szemléletmódot is, amellyel a betegségek mibenlétét, kezelését, életmódbéli összefüggéseit is igyekezett megértetni, sőt a megfelelő esetekben útmutatást is adott a betegségekkel kapcsolatos nehézségek elviselésére. Ezt a higgadt és objektív szemléletmódot egykori páciensei átadták és átadják saját gyerekeknek, unokáiknak, ily módon tevékenységének pozitív hatása most is jelen van Pilisborosjenőn. Gyermekorvosként a kis- és nagygyermekes szülők, családok életében olyan biztos pont volt, akire a mai napig szeretettel és hálával lehet gondolni. Emellett a falu életének is meghatározó alakja volt, kisugárzásának közösségépítő ereje még ma is érezhető.

1940. március 31-én született, 1988 óta lakott Pilisborosjenőn. Feleségével három gyermeket neveltek fel. Nagykállóban nevelkedett, mert édesapja ott kapott állást. Édesapja nyomdokait követve kertészmérnök lett, a Kertészeti Egyetemen végzett. Három gyermekük közül kettő szintén agrármérnöki képesítést szerzett. Huszonhat éven keresztül dolgozott a termelésben, a Pilisvölgye TSZ-ben a hetvenes évek közepétől ő felügyelte hat település, köztük Pilisborosjenő teljes mezőgazdasági tevékenységét. Még Pomázon laktak, amikor a pilisborosjenői hegyoldalban az elgazosodott területen gyümölcsfák, szőlőfajták maradványait fedezte fel. Mivel mindig is szőlőtelepítésre vágyott, elhatározta, hogy újra meghonosítja Pilisborosjenőn a szőlőművelést. Elkezdett hát maga köré lelkes csapatot verbuválni, és 1983-ban elindult az ültetés. A 22 fővel megalakult hegyközség elnöke Czigány Ferenc, szakmai vezetője pedig Fiál Ferenc lett. Az első szüretre 1986-ban került sor, sokan kedvet kaptak, és egyre gyarapodott a megművelt szőlőterület. Feri bácsi pilisborosjenői tevékenysége azonban nem csak a szőlő újbóli meghonosítására korlátozódott, hiszen Czigány Ferenc iskolaigazgató hívó szavára tíz éven át tanította a kisdiákokat biológiára az általános iskolában. Ehhez a gödöllői Agrártudományi Egyetem tanárképző intézetében középiskolai tanári képesítést szerzett. Amikor Üröm és Pilisborosjenő kettévált, és megalakult a mai iskola helyén működő Pedagógus továbbképző Intézet, pedagógiai szaktanácsadóként dolgozott.

(született 1940. 04. 13.) a Bakonyaljáról származik. 1951-ben elvették a család malmát, Budapestre került elektroműszerész-tanulónak. 1958-ban a kispesti Műszergyárban helyezkedett el, ott ismerte meg feleségét is, Henczl Ilonát, aki mindenben társa. 1979-ben vettek telket Pilisborosjenőn, a mai Kevélyhegyi úton, melyet eleinte hétvégente látogattak, majd 2000. június 14-én – építkezést és nyugdíjazást követően – véglegesen kiköltöztek Budapestről. A nyolcvanas években csak gyalog lehetett feljutni a hegyre az agyagos, csúszós úton, nagy szerepe van abban, hogy ma már van aszfaltos út, közvilágítás, vezetékes víz és csatorna a belterület határáig.

János első civil akciója az volt a ‘80-as évek elején, hogy sínkövet hozatott az útra. A sikeres akció után a közvilágítás szervezésében vállalt aktív szerepet, ugyanis 1987-ig áram sem volt a hegyen. 1990-ben valósult meg az aszfaltos út lakossági gyűjtésből, melyet ő koordinált. 1995–96-ban a csatornaépítés szervezésén dolgozott. Ugyanekkor, szintén lakossági hozzájárulással, megépült egy törpe vízmű a Csalogány köz sarkán, amely azóta 15 család vízellátását biztosítja – ebben is nagy szerepe volt. János ezután is a Kevélyhegyi út szépítésén, rendben tartásán dolgozott, saját pénzén kukákat helyezett ki a turistáknak. 2014-ben, szintén a lakók anyagi hozzájárulásával, kialakították a pihenőt. Rendszeresen készített tájékoztató anyagokat szomszédainak hasznos telefonszámokkal, információkkal. Évekig vállalta a Hírmondó eljuttatását 120 családhoz, 2019-ben segített az utcanevek feltérképezésében. Elhunyt 2024-ben.