Gröschl Györgyné Götz Mária (Pilisborosjenő, 1926 – 2016) családját József főherceg hívta be a faluba, hogy a Pestvidékre betelepített németeknek német nyelvű körorvosa legyen. Mici néni Pilisborosjenőn született, és egész életében szoros kapcsolatban maradt szülőfalujával. Tanítóképzői tanulmányainak elvégzése után Pilisborosjenőn kezdett tanítani a helyi fiúiskolában, és pedagógusi pályáját is innen vonulva zárta le. Nemcsak gyermekeket oktatott, hanem az írás-olvasás elsajátításában az idősebb generációkat is segítette, így munkája a falu teljes közösségére kiterjedt. A rendszerváltás éveiben aktívan részt vett a helyi sváb közösség hagyományainak újraélesztésében és megőrzésében. Férjével együtt az 1980-as években énekkart alapítottak (Deutschklub Weindorfer Singkreis ), amely rövid idő alatt 40–45 fős közösséggé vált, és Pilisborosjenő kulturális életének meghatározó szereplője lett, a német nemzetiségi identitás és hagyományok ápolását tűzte ki célul, és amely azóta is működik. A kórus működése mellett számos belföldi és külföldi közösségi és egyházi utat szerveztek, amelyekhez jelentős szervezőmunkával támogatást is szereztek. Fontosnak tartották az ünnepek, jeles évfordulók megünneplését, valamint a régi emlékművek felújítását és megőrzését. Tevékenyen részt vettek a steinheimi testvértelepülési kapcsolat kialakításában és ápolásában, amely évtizedeken át élő, kölcsönös kapcsolatot jelentett a két község számára. Páros évenként pilisborosjenőiek jártak Steinheimbe, páratlan években pedig a németek jöttek ide, főként a búcsú alkalmával. Részesei voltak a testvérvárosi kapcsolat megalapításának. Mivel minden központi támogatást Üröm használt fel, és Borosjenőn semmilyen fejlesztés nem történt, kezdeményezték a két falu szétválását, amely 1990-ben sikerrel járt. Ekkor szembesültek azzal, hogy itt semmilyen infrastruktúra nem létezett. Fel kellett szerelni a községháza irodáit számítógépekkel, nyomtatóval, másolóval, valamint tűzoltóautót is be kellett szerezni; ezekről is gondoskodtak. A millennium évében önkormányzati felkérésre részt vett Pilisborosjenő történetének feldolgozásában, amely a „Szülőföldünk Pilisborosjenő 2000” című helytörténeti kötetben öltött formát. Ez a kiadvány fontos szerepet játszik abban, hogy a helyi történelmi eseményekről és közösségi emlékekről hiteles forrás legyen a jövő generációi számára. Gröschl Györgyné Götz Mária életműve Pilisborosjenő kulturális örökségének megőrzését, közösségi életének erősítését és történeti emlékezetének továbbadását szolgálta, amelyet a község díszpolgári címmel ismert el.

 

1998

Chovanecz Károlyné, közismert nevén Etus néni (Érsekújvár, 1929 – Pilisvörösvár, 2025. április 8.) Pilisborosjenő díszpolgára volt. A ma Szlovákiához tartozó Érsekújváron született, családját 1947-ben kitelepítették Magyarországra. Pilisborosjenőn telepedtek le, ahol a közösség befogadta őket, és ahol Etus néni élete végéig otthonra talált. Tanulmányait polgári iskolában végezte, ahol széles körű műveltséget és gyakorlati ismereteket szerzett. Pilisborosjenőre érkezését követően rövid időn belül a Hivatalban helyezkedett el gépírónőként. Később folyamatos önképzéssel községi anyakönyvvezetővé vált, amely feladatot hosszú éveken át látta el. Munkája során esküvők, temetések és névadók lebonyolításáért volt felelős, nagy gondossággal és felelősségtudattal. Hivatali tevékenységét az emberek iránti empátia és segítőkészség jellemezte. 1956 és 1977 között Pilisborosjenő első könyvtárosaként is dolgozott. A korábban kis iskolai könyvtárat községi könyvtárrá fejlesztette, ezzel jelentősen hozzájárulva a helyi kulturális élethez. 1970-től az összevont Pilisborosjenő–Üröm Tanácsnál folytatta munkáját, majd 1985-ben ment nyugdíjba. Nyugdíjazását követően rövid időre visszatért a közigazgatásba, majd 1991-ben ismét Pilisborosjenő anyakönyvvezetője lett. Ezt a tisztséget 2002-ig, 72 éves koráig látta el. Közéleti és hivatali munkáját mindig a közösség szolgálatának tekintette. Pilisborosjenő önkormányzata a településért végzett több évtizedes, kiemelkedő közéleti tevékenysége elismeréseként díszpolgári címmel tüntette ki. Élete során szoros kapcsolatot ápolt a helyi közösséggel és barátaival. Két fia, négy unokája és több dédunokája volt. Idős korában is fontosnak tartotta az emberi kapcsolatok fenntartását. Élete utolsó hónapjaiban Pilisvörösváron, a Szent Erzsébet Otthonban élt. 96. életévében hunyt el, emlékét Pilisborosjenő közössége tisztelettel őrzi.

Komlós Tibor (szül. Geier Tibor, 1929.12.26.-2020.05.30) Pilisborosjenő díszpolgára, a település meghatározó közösségi személyisége és hosszú időn át az önkéntes tűzoltó-egyesület parancsnoka volt. Családja a Mária Terézia-kori betelepítések óta élt Pilisborosjenőn. Gyermekkorában a háborús években korán árvaságra jutott, és fiatalon családfenntartóvá vált. A kitelepítések idején családja a faluban maradhatott, de nevüket Geierről Komlósra kellett változtatniuk. Fiatalon különféle fizikai munkákat végzett, majd teherautó-sofőrként dolgozott. Katonai szolgálata alatt is járművezetői feladatokat látott el. Leszerelése után a Volánnál helyezkedett el, ahonnan nyugdíjba vonult. A falu közössége buszsofőrként is jól ismerte, különösen a gyermekek körében volt népszerű. Másodállásban kőfaragással foglalkozott, számos pilisborosjenői ház és kerítés őrzi munkáját. Az önkéntes tűzoltósághoz fiatalon csatlakozott, amikor az egyesület létszámhiánnyal küzdött. A Pilisborosjenői Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1886 óta működik, amelynek Komlós Tibor több mint öt évtizeden át volt meghatározó tagja. A ranglétrát végigjárva előbb parancsnokhelyettes, majd a települések szétválását követően a pilisborosjenői egység parancsnoka lett. Ezt a tisztséget 2007-ig, idős koráig töltötte be. Parancsnokként nagy hangsúlyt fektetett az utánpótlás-nevelésre és a közösségépítésre. Az ifjúság bevonását személyes jelenléttel és példamutatással segítette. Tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy az egyesület a nehéz időszakokban is fennmaradjon. Munkáját számos elismerés kísérte, köztük a Gróf Széchenyi Ödön-díj, a magyar tűzoltóság legmagasabb kitüntetése. A rendszerváltás után aktív szerepet vállalt a németországi kitelepítettekkel való kapcsolattartásban is. Halála a helyi közösséget és a tűzoltó-egyesületet mélyen érintette. Pilisborosjenő díszpolgári címével a település a több évtizedes, önzetlen közösségi szolgálatát ismerte el.

Madeleine Allenspach svájci támogató sok éven át segítette Pilisborosjenőt a Keresztes Nővérek rendjén keresztül. A rendszerváltás után a rend magyarországi újraindításában vállalt szerepet, amikor a pilisborosjenői plébánia kertje és épületei alkalmasnak bizonyultak a rend telephelyéül. Ő szervezte a pénzgyűjtést az építkezéshez és a régi iskola Missziós Házzá alakításához, valamint a kert megvásárlásához. Az adományok sokféle formában érkeztek, a kakaóportól a ruhaneműn és kerékpáron át a babakocsikig. Madeleine főként az adományok gyűjtését koordinálta, míg a helyi szétosztást Szimeth Géza kántor úr végezte. Családtagjai, barátai és svájci cégek is részt vettek a támogatás megszervezésében. Tevékenysége nemcsak anyagi támogatást jelentett, hanem a közösség összefogását is erősítette. Az adományok rendszeresen eljutottak a rászorulókhoz is, továbbá az intézményekhez, javítva működésüket. Madeleine munkája példaértékű a nemzetközi összefogás és a humanitárius segítségnyújtás terén.

Szimeth Géza évtizedeken át meghatározó alakja volt Pilisborosjenő egyházi és közösségi életének. Zenei tanulmányait fiatalon kezdte, majd kántori képesítést szerzett, és 1958-tól ötven éven át szolgált a pilisborosjenői katolikus templomban, magyar és német nyelven egyaránt. Munkája messze túlmutatott az egyházi zenén: az egyházközség működésének szinte minden területe hozzá tartozott, az adminisztrációtól a gazdasági és technikai feladatokig. Feleségével együtt gondoskodott a templom rendjéről, fenntartásáról és a közösségi élet zavartalan működéséről. Kulcsszerepet vállalt a templom és környezetének megújításában, valamint a vallási emlékek megőrzésében. A rendszerváltozás után aktívan közreműködött a keresztes nővérek letelepedésében és a Missziós Ház működésében. Évtizedeken át ő szervezte és felügyelte a Svájcból, különösen Madeleine Allenspach támogatásával érkező adományok szétosztását, amelyek rendszeres segítséget jelentettek a falu idős és rászoruló lakóinak. Munkáját mindig csendben, következetesen és nagy felelősséggel végezte. Szolgálata nyomán nemcsak épületek újultak meg, hanem egy összetartó, gondoskodó közösség is megerősödött. Szimeth Géza életműve szorosan összefonódott Pilisborosjenővel, és maradandó értéket hagyott a falu számára.

Tóth Gáspár (– Pilisborosjenő, 2005.) a Felvidékről, a Garam mentéről származott, ahonnan családjával együtt magyarsága miatt kényszerült az anyaországba. A 20. század viharos történelmi eseményeit személyesen élte át, sorsát végig meghatározta a kisebbségi lét és a kitelepítés tapasztalata. Pedagógusként dolgozott egész életében, hivatását soha nem bánta meg. Egy Cegléd melletti településről 1951-ben került Pilisborosjenőre, ahol több éven át az általános iskola igazgatója volt. Később Budapesten, a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen tanított. Felesége, Eta néni szintén pedagógusként szolgálta a helyi közösséget. Pilisborosjenőn gyorsan a közélet megbecsült szereplőjévé vált. Több cikluson át volt tanácstag, betöltötte a Népfront elnöki tisztségét, valamint a Választási Bizottság elnöke is volt. Nevéhez fűződött a falu első Falumúzeumának létrehozása, amely ugyan nem maradt fenn, de fontos közösségi kezdeményezés volt. A tanulók sorsát különösen a szívén viselte, sok fiatal továbbtanulását segítette, meghatározó hatással életútjukra. Nyugdíjba vonulása után az idősebb korosztály támogatása került tevékenysége középpontjába. Mintegy húsz éven át vezette a helyi Nyugdíjas Klubot, közösséget teremtve és összefogva a falu időseit. Emberi tartása, hazafias elkötelezettsége és erkölcsi példája miatt Pilisborosjenő lakói nagy tiszteletben álltak vele szemben. Életműve és közösségi szolgálata maradandó értéket jelent Pilisborosjenő számára.

Bauer Alfonz (Pilisborosjenő, 1925. szeptember 6. – Heidenheim, 2011. április 1.) egykori pilisborosjenői lakos volt, aki nem saját akaratából, hanem a kitelepítések következtében élt Németországban, Heidenheim városában, ahol nyugdíjas tanárként fejezte be pályafutását. Iskoláit a faluban kezdte meg, majd Budapesten, a Tanárképző Főiskolán folytatta tanulmányait. 1946-ban családjával együtt kitelepítették. Heidenheimben először általános iskolai tanárként dolgozott, később ugyanennek az intézménynek az igazgatóhelyettese lett. Élete során mindvégig megőrizte kötődését szülőfalujához, és lokálpatriótaként aktívan ápolta a kapcsolatot a kitelepített és az otthon maradt pilisborosjenőiek között.

Kiemelkedő szerepet vállalt abban, hogy a Heidenheimhez tartozó Steinheim község Pilisborosjenő testvértelepülésévé vált, amellyel hosszú távú segítő együttműködés indult el. Németországi tevékenysége során rendszeres pénz- és ruhagyűjtéseket szervezett Pilisborosjenő javára, egy német újságcikk ezért „magyar motorként” említette. Jelentős érdeme volt abban, hogy a pilisborosjenői templom új toronyórát és ütőszerkezetet kapott, amelyet 1983-ban, a búcsúhoz kapcsolódó ünnepség keretében szenteltek fel, számos német vendég jelenlétében. Az eseményt a templom bejáratánál elhelyezett réztábla is megörökítette, a világ különböző pontjain élő pilisborosjenőiek adományaként. Német nyelven könyvet írt a község helytörténeti nevezetességeiről, valamint az ő közreműködésével összegyűjtött adományok fedezték a templom egyik színes üvegablakának költségeit. Főszervezője volt annak a hagyományos búcsúnak is, amelyet kétévente felváltva Németországban és Pilisborosjenőn tartottak meg, erősítve a közösségi és történelmi összetartozást.

Birkl László (Budapest, 1928. január 11. – Pilisborosjenő, 1999. augusztus 13.) műszerész, numizmatikus és magángyűjtő volt. Országosan ismert gyűjtőként az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tárgyi emlékeinek egyik legjelentősebb hazai magángyűjteményét hozta létre. Családja több évszázados óbudai gyökerekkel rendelkezett, tanulmányait is Óbudán végezte. Pályafutása során több mint negyven éven át dolgozott műszerészként a Mechanikai Mérőműszer Gyárban. Gyűjtői tevékenysége az 1848–49-es emlékanyag mellett kiterjedt Budapest és Óbuda 19–20. századi történetének dokumentálására is. Több mint 45 éven át volt tagja a Magyar Numizmatikai Társulatnak, valamint aktívan részt vett a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének munkájában. Szakmai tevékenységét egyesületi kitüntetésekkel és hazai, valamint nemzetközi publikációkkal ismerték el. Gyűjteménye több ezer darabból állt, kiemelkedő numizmatikai, történeti és ikonográfiai értékkel. Végrendelete szerint teljes hagyatékát az Óbudai Múzeumra hagyta. Az Óbudai Múzeum alapításában és gyűjteménygyarapító munkájában is meghatározó szerepet vállalt. Élete utolsó évtizedében Pilisborosjenőn élt. Lakóhelyéhez aktívan kötődött, és gyűjteményét a helyi közösség számára is hozzáférhetővé tette. Pilisborosjenőn is rendezett kiállítást az 1848–49-es forradalomhoz és Petőfi Sándor alakjához kapcsolódva, kiemelt figyelmet fordítva az ismeretterjesztésre és a fiatalabb korosztály megszólítására. Munkásságával hozzájárult Pilisborosjenő kulturális életének gazdagításához. Gyűjtőtársai és a muzeológiai szakma elismert tagjaként tartották számon. Pilisborosjenő Önkormányzata országos jelentőségű gyűjtői tevékenysége és a községhez való kötődése miatt posztumusz díszpolgárrá választotta.

1949. május 15-én született Németország Niedersachsen tartományában, Hevensenben. A katonai szolgálat után köznevelés-tudományokat és katolikus teológiát tanult a Justus Liebig Egyetemen Giessenben és a Phillips Egyetemen Marburgban. Az egyetem elvégzése után oktatóként és szeminárium vezetőként a tanítóképzésben tevékenykedett, mint a Giesseni Justus-Liebig Egyetem Katolikus Teológia Karának pedagógiai munkatársa (1975-1985). 1985-ben iskola-igazgató, és 1987 végén pedig a Giesseni állami iskola-felügyelet igazgatója lett. Itt 27 iskola 550 tanámőjének és tanárának a munkájáért volt felelős 2001 február végéig. 2001. március 1-én Werner Kleint a Hesszeni Kultuszminisztérium Wiesbadenbe hívta, ahol a Hesseni tartomány Minisztertanácsában az iskolai és egyházi intézményekkel foglalkozó miniszteri tanácsosként működött. Werner Klein feleségül vette Ritamarie Müller könyvtárost, két lányuk Kerstin és Stefanie egyetemi hallgatók. Pilisborosjenőre először falunk szülöttével, dr. Mayer Kornél professzor ágostonrendi pappal jött, 1989-ben. Annyira megtetszett neki kis községünk szép fekvése, hogy egyre sűrűbben töltötte itt szabadságát családjával együtt. Végül 1995-ben a Klein család házat épített a Temető utcában. 1994-től kezdve jelentős mértékben támogatta a községet: az egyházat, az iskolát, és az öregek otthonát. Az iskolát pénzzel, könyvekkel, számítógépekkel és oktatási segédeszközökkel segítette. 70 iskolapad, 140 szék, tábla és bútorzat, valamint a könyvek és a számítógép mind ajándék küldeményként érkezett a 2000. évben. Támogatta és gondoskodott a pilisborosjenői gyerekek nyelvtanulás céljából Németországba történő utazásáról. A templom térdeplőinek teljes áthúzását finanszírozta. Diavetítőt ajándékozott a falra vetítendő énekek számára. Márvány virágállványt és vázát a tabemákulum mellé, 1 db színes ablak költségeit vállalta (Szent Rita ablaka) és 2 db színes ablakra pénzt szerzett a mainzi érsekségtől, ami szintén megérkezett. A toronyóra 4. számlapját és felszerelését fizette, valamint felújíttatta a templom főbejárati ajtaját. Egy másoló és egy telefax berendezést is adott az egyházközség ügyviteléhez. (Pilisborosjenői Hírmondó 2002.)

2007

Szegedi Róbert (Pilisborosjenő, 1933 – Pilisborosjenő, 2012) 1992 és 2002 között a falu polgármestere volt, abban az időszakban, amikor az önkormányzatiság első éveit tanulta az ország és a település is. Vezetése alatt mindig a közösség érdekeit helyezte előtérbe az egyéni érdekekkel szemben. Nevéhez fűződött a gázhálózat, a csatornahálózat, a szennyvíztisztító és a telefonhálózat kiépítése, valamint a közvilágítás korszerűsítése. Támogatta a helyi munkahelyteremtést, és szerepet vállalt a gyógyszergyártás megtelepítésében is. Kiemelten foglalkozott a kitelepítés során szétszakított családok újrakapcsolásával, és nagy érdeme volt a német testvértelepülési kapcsolatok kialakításában. A faluban élők közül sokan közvetlen, segítőkész emberként emlékeztek rá, akihez bárki fordulhatott. Különösen fontosnak tartotta a gyerekekkel és fiatalokkal való foglalkozást, támogatta a sportot, a kézilabdát és a nyári gyermekprogramokat. A zenei és kulturális életben is aktív volt, a sváb dalkörben nem vezetőként, hanem közösségi tagként vett részt, és sokat tett azért, hogy a magyar és a német hagyományok egyaránt éljenek a faluban. Mindennapjait áthatotta az aktivitás: rendszeresen végigsétált a falun, beszélgetett az emberekkel, figyelte a problémákat, és kétkezi munkát is végzett. Humora segített a feszült helyzetek oldásában, tekintélyét közvetlenséggel párosította. Családjához, unokáihoz mély szeretet fűzte, szabadidejében szenvedélyesen kertészkedett. Életútját szilárd erkölcsi tartás, hagyománytisztelet és a tanulás fontosságába vetett hit jellemezte. A falu lakói sokáig úgy tekintettek rá, mint aki biztonságot adott, és akinek gazdája volt a településnek. Munkásságát Pilisborosjenő 2007-ben díszpolgári címmel ismerte el. Emléke ma is él a faluban, mint egy fáradhatatlan, közösségért élő, emberközeli polgármesteré.

Piri néni, Csillik Andrásné (született: Berta Piroska, Nyitra, 1936. szeptember 30., meghalt Pilisborosjenőn, 2025) pedagógus családból származott, édesapja Berta Sándor is

iskolaigazgató volt Pápán. 1958-ban kezdett el tanítani a Pilisborosjenői Általános Iskolában, orosz nyelvet, testnevelést és rajzot. Pilisborosjenő volt az első és utolsó munkahelye. Férjhez ment, 1961-ben illetve 1963-ban születtek meg gyermekei, Zoltán és Erika. Még terhessége utolsó heteiben is tartott testnevelés órát. 1968-ban lett az általános iskola igazgatója. Szinte egész életét az iskolában és a faluban töltötte. Mindenkit ismert, gyerekeket, és a szüleiket egyaránt, mindenre és mindenkire odafigyelt, kívülről tudta a név- és születésnapokat. Aki Pilisborosjenőn járt iskolába érezhette a törődést, odafigyelést és összetartozást. Még nyugdíjba vonulása után is rendszeresen felhívta volt munkatársait, tanítványait és felköszöntötte őket. Mindenkivel jó kapcsolatot tartott, a falu összes rendezvényén, ünnepségén részt vett. Rendkívül büszke volt azokra a tanítványokra, akik a pilisborosjenői iskolából kikerülve egyetemet, főiskolát végeztek. Több volt diák az évek során kollégájává vált az iskolában vagy az óvodában. 2008-ban díszpolgári címet kapott munkája elismerésként. Nagyon szerette Pilisborosjenőt. Őszintén tisztelték volt tanítványai, a szülők és a vele dolgozó pedagógusok is, ő lett Pilisborosjenő „Piri néni”- je.

Mayer Róbert büszke ember volt, ez jut eszünkbe először, ha rá gondolunk. Büszke volt a családjára, szerette a hazáját és hitt Istenben! Robi itt született szeretett falujában, Pilisborosjenőn, 1937. december 20-án egy sváb család negyedik gyermekeként. Édesanyja Gier Mária, édesapja Mayer Róbert szikvízkészítő mester. A három lánytestvér után nagy öröm volt a fiú érkezése és az édesapa után a Róbert nevet kapta. A hagyomány folytatódik, hiszen Robi külföldön élő unokája a nagyapa után a Róbert nevet viseli. Robi haláláig ápolta és óvta a sváb örökségét, a zenéket és helyi dalokat lelkesen gyűjtötte és lejegyezte, minden erejével támogatta a Sváb Tájház létrejöttét. Az 1982-ben összeállt Deutschklub Singkreis-hoz 1988-ban csatlakozott, amely hagyományőrző énekkar 1997-ben lett Deutschklub Pilisborosjenő/Weindorf néven egyesületként bejegyezve. Robi 1997-ben vonult nyugdíjba, a MÁV-nál dolgozott fejlesztési mérnökként. Kiváló szakember és feltaláló volt. Kihasználta számítógépes ismereteit és igyekezett modernizálni az énekkar működését a háttéranyagok, CD-k és írott anyagok archiválásában. A Vasfüggöny lebomlása hozta el az igazi áttörést életében, hiszen 1990-ben indult az elsők között az önkormányzati képviselőválasztáson és 2006-ig mindig újra és újra választották. Általános vélemény volt akkori képviselőtársai körében, hogy Robi igazi lokálpatrióta volt! Fáradhatatlanul dolgozott, hogy az óvodánkban és az iskolánkban minél nagyobb hangsúlyt kapjon a német nyelvi oktatás, a sváb szokások és ünnepkörök népszerűsítése. 2006-ban került felszentelésre a Sváb Tájház, mely megvalósításában Robinak elévülhetetlen érdemei voltak (pénzügyi és tervezési, jogi segítség). 2001-ben vette át Gröschl Gyuri bácsiéktól Robi a Deutschklub Singkreis elnöki tisztségét, mely tisztséget – és felelősségét – 2017-ig viselte, rengeteg külföldi és belföldi fellépést szervezve, számtalan ének és tánckar visszahívásával egyetemben. Mindig, minden fellépésen kihangsúlyozta, hogy mi nem egy tanult énekkar vagyunk, hanem hagyományőrző sváb dalkör, akik őseik dalait éneklik úgy, ahogy az Weindorfban szokták. Szülőfalujáért végzett fáradhatatlan munkájáért, a sváb kultúra megőrzéséért és ápolásáért érdemei elismeréseként 2010-ben Díszpolgári címet kapott. 2015-ben megkapta az ÉMNÖSZ (Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége) elismerését is, a Für das Ungarndeutschtum in Region Nord díjat. (Perlinger Györgyi és Szegedi Ferenc írása halála alkalmából, Pilisborosjenői Hírmondó 2021)

Halálakor elhangzott beszédből: „Zsitnyányi Attila 2010-ben lett falunk díszpolgára. Egyrészt szaktudásával odaadóan dolgozott településünk infrastrukturális fejlesztéséért, másrészt intenzív közösségi életet élt az idén 20 éves Kevélyhegyi Dalkörhöz kapcsolódva, harmadrészt borászként hagyományainkat is ápolta, melyeket díjakkal is jutalmaztak. A közért felajánlott szakmai tudás, a közösségi élet és hagyományaink védelme napjainkban is a patrióta polgár jellemzője. Zsitnyányi Attila összekötő híd volt a különböző csoportok, beköltözők és őslakosok között. Olyan közismert falubeli szereplő, akihez mindenki szívesen fordult, akit mindenki tisztelt és elfogadott, szeretett. Közösségünkért kifejtett tevékenységét jól megmutatja, hogy háromszor választották meg képviselőnek, gépészmérnökként pedig múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy napjainkra víz, gáz és csatorna van falunkban. Nagylelkűségére jó példa, hogy pont abban az évben, amikor díszpolgárrá választották, képviselői tiszteletdíjának felét a játszótér javára ajánlotta fel, a másik felét pedig a Kevélyhegyi Dalkörnek. Úgy élt és cselekedett, ahogy azt másoktól is várta. 2019 októberében az egyik első helyi lakos volt fogadóórámon. Kézzel, írógéppel készített  műszaki tervei, munkái, beadványai nemcsak az új lakosok sokaságának segítettek mielőbb komfortos fészket rakni Pilisborosjenőn, de a hivatalban is igazodási pontként szolgáltak.  Tudtuk, hogy ha ő adott be valamit, akkor az többször leellenőrzött, megbízható, precíz munka volt. Utolsó beszélgetésünk alkalmával a borosjenői szőlők sorsa iránt érzett aggodalmáról beszéltünk, e téma kapcsán is személyes véleményét határozottan elmondó, mégis a másik véleményére kíváncsi, arra odafigyelő, türelmes, empatikus, nagyszerű emberként emlékszem majd rá.” (Tömöri Balázs, Pilisborosjenői Hírmondó 2020.)

Dr. Venesz Ilona 1981-től 25 éven át volt Pilisborosjenő és Üröm körzeti-, majd később gyermekorvosa. 2021-ben – díszpolgári kitüntetésének évében, amikor a 80. születésnapját is ülte – épp 40 éve kezdte el falunkban a munkáját. 

Doktornő a Budapesti Orvostudományi Egyetemre járt. A Schöpf- Mérei Kórház koraszülött és csecsemő osztályán dolgozott 8 éven át, majd a gyerekgyógyász szakvizsgához szükséges gyakorlatokat több kórház gyermek osztályán végezte. Gyerekorvosként először Óbudán dolgozott, innen került át Üröm- Pilisborosjenőre 1981-ben. 2006-ig nyugdíjba vonulásáig itt dolgozott. Most sok időt tölt a családjával és sokat olvas. 2 gyermeke és 2 unokája van. Büszke gyermekeire és boldog nagymama. Férje Király Zsolt kertészmérnök volt.

A doktornő kiemelkedő szakmai tudással rendelkezett, amelyet a praxisába tartozók elismertek. Betegei, valamint a gyermekek szülei mindig bizalommal fordultak hozzá. Kedves bölcsességével, tapasztalatával, komolyságával és higgadtságával képes volt megnyugtatni a beteg gyerekeket és a szüleiket is. Generációk nőttek fel orvosi tevékenysége védőernyője alatt. Amellett, hogy a korszak szakmai lehetőségein belül sikeresen és szakszerűen kezelte a betegségeket, átadott egy szemléletmódot is, amellyel a betegségek mibenlétét, kezelését, életmódbéli összefüggéseit is igyekezett megértetni, sőt a megfelelő esetekben útmutatást is adott a betegségekkel kapcsolatos nehézségek elviselésére. Ezt a higgadt és objektív szemléletmódot egykori páciensei átadták és átadják saját gyerekeknek, unokáiknak, ily módon tevékenységének pozitív hatása most is jelen van Pilisborosjenőn. Gyermekorvosként a kis- és nagygyermekes szülők, családok életében olyan biztos pont volt, akire a mai napig szeretettel és hálával lehet gondolni. Emellett a falu életének is meghatározó alakja volt, kisugárzásának közösségépítő ereje még ma is érezhető.

1940. március 31-én született, 1988 óta lakott Pilisborosjenőn. Feleségével három gyermeket neveltek fel. Nagykállóban nevelkedett, mert édesapja ott kapott állást. Édesapja nyomdokait követve kertészmérnök lett, a Kertészeti Egyetemen végzett. Három gyermekük közül kettő szintén agrármérnöki képesítést szerzett. Huszonhat éven keresztül dolgozott a termelésben, a Pilisvölgye TSZ-ben a hetvenes évek közepétől ő felügyelte hat település, köztük Pilisborosjenő teljes mezőgazdasági tevékenységét. Még Pomázon laktak, amikor a pilisborosjenői hegyoldalban az elgazosodott területen gyümölcsfák, szőlőfajták maradványait fedezte fel. Mivel mindig is szőlőtelepítésre vágyott, elhatározta, hogy újra meghonosítja Pilisborosjenőn a szőlőművelést. Elkezdett hát maga köré lelkes csapatot verbuválni, és 1983-ban elindult az ültetés. A 22 fővel megalakult hegyközség elnöke Czigány Ferenc, szakmai vezetője pedig Fiál Ferenc lett. Az első szüretre 1986-ban került sor, sokan kedvet kaptak, és egyre gyarapodott a megművelt szőlőterület. Feri bácsi pilisborosjenői tevékenysége azonban nem csak a szőlő újbóli meghonosítására korlátozódott, hiszen Czigány Ferenc iskolaigazgató hívó szavára tíz éven át tanította a kisdiákokat biológiára az általános iskolában. Ehhez a gödöllői Agrártudományi Egyetem tanárképző intézetében középiskolai tanári képesítést szerzett. Amikor Üröm és Pilisborosjenő kettévált, és megalakult a mai iskola helyén működő Pedagógus továbbképző Intézet, pedagógiai szaktanácsadóként dolgozott.

(született 1940. 04. 13.) a Bakonyaljáról származik. 1951-ben elvették a család malmát, Budapestre került elektroműszerész-tanulónak. 1958-ban a kispesti Műszergyárban helyezkedett el, ott ismerte meg feleségét is, Henczl Ilonát, aki mindenben társa. 1979-ben vettek telket Pilisborosjenőn, a mai Kevélyhegyi úton, melyet eleinte hétvégente látogattak, majd 2000. június 14-én – építkezést és nyugdíjazást követően – véglegesen kiköltöztek Budapestről. A nyolcvanas években csak gyalog lehetett feljutni a hegyre az agyagos, csúszós úton, nagy szerepe van abban, hogy ma már van aszfaltos út, közvilágítás, vezetékes víz és csatorna a belterület határáig.

János első civil akciója az volt a ‘80-as évek elején, hogy sínkövet hozatott az útra. A sikeres akció után a közvilágítás szervezésében vállalt aktív szerepet, ugyanis 1987-ig áram sem volt a hegyen. 1990-ben valósult meg az aszfaltos út lakossági gyűjtésből, melyet ő koordinált. 1995–96-ban a csatornaépítés szervezésén dolgozott. Ugyanekkor, szintén lakossági hozzájárulással, megépült egy törpe vízmű a Csalogány köz sarkán, amely azóta 15 család vízellátását biztosítja – ebben is nagy szerepe volt. János ezután is a Kevélyhegyi út szépítésén, rendben tartásán dolgozott, saját pénzén kukákat helyezett ki a turistáknak. 2014-ben, szintén a lakók anyagi hozzájárulásával, kialakították a pihenőt. Rendszeresen készített tájékoztató anyagokat szomszédainak hasznos telefonszámokkal, információkkal. Évekig vállalta a Hírmondó eljuttatását 120 családhoz, 2019-ben segített az utcanevek feltérképezésében. Elhunyt 2024-ben.

dr. Csányi Márta

Dr. Csányi Márta falunkban élő orvos, aki rengeteg szervező munkával odafigyeléssel, támogatással segítette az utóbbi évtizedekben a helyi embereket. Szakmai tudására, segítségére folyamatosan számíthattunk. Készséggel állt mindig is a lakosság és az önkormányzat rendelkezésére. Példaértékű, ahogyan orvosként segíti a nehézsorsúakat és az időseket sokszor ingyenes vizsgálatokkal, az önkormányzat tevékenységét pedig szakmai tanácsadással, szervezéssel. Kiemelkedő szakmai munkássága mellett a civil életben is aktív szervező. Neki köszönhetjük többek között a komatál meghonosítását, a szombati Vedd együtt piacot, az erdei Mikulást, a karácsonyi cipősdoboz akciót és egyéb adománygyűjtéseket, a Jenői advent elődjét a Luca napi vásárt, Kerekes Majálisokat, sok bolhapiacot. A Jövő Jenő alapítvány kuratóriumi tagjaként hátrányos helyzetű gyermekek napi klubtevékenységét és egyéb programjait szervezte, évekig vezette a Nagycsaládosok Országos Egyesületének helyi csoportját. Aktívan részt vesz a falu programjainak terjesztésében, mindezt népes nagycsaládja mellett.

 

Szecsányi Bertalanné 2009

Palojtai Érsek Ágnes 2010

Jávor Csaba 2010

Trunk Zsolt 2010

Perlinger Györgyi 2011

Dienes Dóra 2013

Dr. Kovács György 2013

Breierné Virág Erzsébet 2014

Szegedi Ferenc 2015

Vas Katalin 2015

Pilisborosjenő Szolgálatáért díj

Gliva Ernő András polgárőr 2025

Heves Lászlónak az Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke 2025

Király Dávidnak az Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka 2025

Soltész Gábor önkéntes tűzoltó 2025

Soltész Zoltán önkéntes tűzoltó 2025

Varga István Csabának a Pilisborosjenői Polgárőr Egyesület elnöke 2025