Gyermekkori élmények, a természet és szabadban töltött testmozgás szeretete ötvöződik abban az álomban, amit itt a hegyoldalban egy fiatal pár szeretne megvalósítani: egy kis családi szőlőbirtokot, amely teret biztosíthat számukra és kisebb közösségi összejöveteleknek is. Így válhat a – jelenleg még – veszteséges szőlőgazdálkodás mégis értékteremtővé.
Erzsébet és Dezső elhivatottak: nagy szívvel és alapos szakmai rákészüléssel fogtak hozzá a gazdálkodáshoz
A falu határában, a szőlőhegy lankáin áll egy régi présház, amely ma új életet él. A birtokot négy éve vásárolta meg Szügyi Dezső és felesége, Harkai Erzsébet, akik nagy lelkesedéssel vágtak bele a szőlőművelésbe, noha jól tudták: a munka sok, a haszon csekély. A kis ház története a múlt század végéig nyúlik vissza. Korábban még gyümölcsös állt itt, majd az 1980-as években telepítették a szőlőt, és ekkor épült az első présház is a hegyoldalban, ezt vették meg vendéglátóim. A pár ma már valamivel több mint egy hektáron gazdálkodik, amelyből 12 ezer négyzetmétert borít szőlő.
Az első években a család barátokat, kollégákat hívott segítségül. Tizennyolc ember dolgozott együtt az első tavaszi munkálatokon: kötözés, oszlopcsere, a régi kivágott tőkék felhordása mind közös erővel zajlott. A munka végén bográcsban főtt az ebéd, a diófák árnyékában asztaloknál ültek össze. A közösségi élmény azóta is fontos eleme a birtok mindennapjainak, a gazdák pedig tervezik, hogy a présház körül kisebb közösségi teret alakítanak ki, ahol barátokat, családtagokat és idővel akár érdeklődő falubelieket is vendégül láthatnak.
Így festett az első baráti szőlészkedés madártávlatból. “Az elöregedett szőlőtörzseket ki kellett vágni, meg kellett fiatalítani a szőlőt. … Az szinte mind az első évből van, az mind a fiatalítás, amit csinált egy hozzáértő szakember, aki akkor metszett. Kézzel hoztuk fel úgy, hogy vettem egy nagy ponyvát, beleraktunk annyit amennyit elbírtunk és négyen megfogtuk a sarkát és cipeltük föl egészen onnan lentről. 18 kedves ismerős segített, gyerekkel jöttek, feleségem főzött rájuk bográcsban.” -meséli Dezső.
A tájképvédelmi szőlőt Pilisborosjenőn több kisebb birtok alkotja, mindegyikben körülbelül háromezernyi négyzetméteren terem a szőlő. A parcellák művelési blokkokba rendezve követik egymást, hogy a traktor kényelmesen tudjon végighaladni rajtuk, fordulókkal, szolgalmi utakkal kialakítva. É-D-i irányúak a telkek, a szőlősorok meg K-Ny-i irányúak. A szőlősorok tehát keresztbe futnak. Ebből adódik, hogy a traktor bemegy az egyik tulajdonos tábláján és egy másik szőlésznél bukkan ki. Két szőlőtáblánként van egy-egy lefelé menő nyomsáv. “Vettem kézikocsit, vízszintesen fantasztikusan jó. Erre rá lehet rakni kilenc szüretelő ládát. De feltolni még üresen is, az egy nagyon komoly munka, azért kell az a pici 13 lóerős traktor, az pont alkalmas arra. Azzal 15-20 ládát is simán, könnyedén fel lehet hozni.“, – avat be Dezső a rejtelmekbe, közben Erzsébet szőlőt készít nekünk az asztalra.
A fiatal pár tehát egy régi, negyvenöt éves kistraktorral dolgozik, amely Dezső unokatestvérének több napnyi kitartó munkájának köszönhetően ma rendbe hozva, üzembiztosan használható a birtokon belüli szállítási feladatok ellátására, akkor is, ha sár van. A szüretek sztárja, a gyerekek kedvence.
A présház mellett áll a kemence, amelyet egykor mulatságokhoz használtak; ma még felújításra vár, de a gazdák szeretnék, ha egyszer újra élettel telne meg a környéke. “…Ide lehetne hívni a barátokat nemcsak inni, hanem dolgozni is. Néhány óra szőlészkedés után lehetne sütni egy jó malacsültet, leereszteni egy kancsó bort és kezdődhetne a jókedv.”, meséli Dezső.
A szőlőművelés gazdasági oldala azonban kijózanító. Dezső pontos számításai szerint, még ha a termést jó áron is adná el, egy tábla után évente mintegy négyszázezer forintos veszteséget könyvelhetne el. A költségek között szerepel a támrendszer felújítása, amelyet a negyvenéves akácoszlopok elkorhadása tesz most már minden évben szükségessé. Egyetlen oszlop ötezer forintba kerül, és a cseréhez először a földben maradt csonkokat ki kell ásni, hogy az ikertőkék közötti szűk helyre bekerülhessen az új oszlop. A megvásárolt ültetvényeken telepített tőkéknek ma már csak a hatvan-hetven százaléka él, így a hozam nem éri el a gazdaságos szintet: Dezső szavaival: “Azt mondják, hogy egy szőlőültetvény a 9. évre éri el azt a jó terméshozamot miután telepítették. Akkor még nyilván meg is van az összes. Azzal lehet gazdaságosan termelni. Amikor már csak a fele terem, akkor az már gazdasági szempontból nem annyira értelmezhető.” A birtok önmagában anyagilag szőlőtermelésből nem tartható fenn, az anyagi érdek mellett valami pluszt kell adnia – közösségi élményt, baráti összejöveteleket, helyi termékek kóstolását.
A számok egyértelműen arról árulkodnak, hogy a szőlő felvásárlási ára nem követte le az inflációt. 2006-ban 95 Ft-ért vásároltak fel 1 kg szürkebarát szőlőt a Badacsonyi borvidéken, míg idén, majd 20 évvel később 150 – 250 Ft-ért veszik a fehér borszőlőt. A tavalyi évben a költségekkel nekik átlagosan 400 Ft-ban volt a gyümölcs kilója úgy, hogy saját munkájukat bele sem számítják.
A támrendszer építésénél ma is a hagyományos módszereket részesítik előnyben. Az akácoszlopokon maradt kérget kézzel hántolják, majd gázperzselővel égetik, hogy tartósabbak legyenek. Erzsébet is sokat segít ezekben a munkákban, mind az oszlopok előkészítésével, mind a közös ebéd elkészítésével. A vadak ellen azonban nehéz védekezni. Őzek és vaddisznók rendszeresen betérnek a táblákba, a kerítés ellenére is. A szőlő egyes függönyös művelési módja ugyan magasra emeli a termést, de a vadkár így sem elhanyagolható.
A család birtokán többféle szőlő terem. Borszőlők közül ezerfürtű, a merlot, kékfrankos és chardonnay is található a sorokban. Emellett fél tábla csemegeszőlő is van, többek között saszla, pölöskei muskotály, hamburgi muskotály, alexandriai muskotály valamint a szőlőskertek királynője. Az idei termés nem lett annyira bőséges a szárazság miatt, és a vadak fogyasztása sem elhanyagolható. Kísérletképpen idén ismerősök között hirdettek “Szedd magad” akciót. A leszedett szőlőt hitelesített mérlegen mérték, a bolti ár feléért kínálva.
„Szedd magad” – indulnak a szüretelők a csemegeszőlő ültetvénybe.
A közös művelésben az Ezüsthegyi Gazdák Egyesülete játszik kulcsszerepet. Pilisborosjenőn és Ürömön összesen hetven tábla tartozik ide, mintegy húsz hektáron. Az egyesület vezetősége szervezi a sorközművelést, a közös permetezést, és biztosítja a szakértelmet is. A költségek azonban egyre nőnek: táblánként már negyedmillió forintot kell fizetni. Egyéni művelésben életképtelenek lennének ezek a kisbirtokok, az összefogás nélkül csekély lenne az esély fenntartani a hagyományos szőlő kultúrát.
A jövőt a további összefogásban, a közösségben és a pályázatokban látják. Tízezer sztenderd termelési egység (STE) felett ugyanis lehetőség nyílik állami támogatásokra, amelyek eszközökre, présházakra, korszerűsítésre akár hetvenszázalékos finanszírozást is nyújthatnak. Ehhez azonban legalább tizenöt szőlőtábla nagyságú üzemméret kell. A tulajdonosok keresik az összefogás lehetőségét.
A birtok nemcsak munka, hanem életforma is. Dezső gyerekkora óta vágyott arra, hogy a természet közelsége mindennapjai része legyen. Szolnokon nőtt fel, de nyarait mindig a Szent György-hegyen töltötte egy családi szőlőben, ahol megtapasztalta a munka és a közösség örömét. Most Pilisborosjenőn próbálja megvalósítani ugyanazt: egyszerre dolgozni a főváros közeléből a gyógyszeriparban és fenntartani egy kisbirtokot, amely közösségi élmények forrása lehet. A sportos múlt – evezés, terepfutás – segít kitartással bírni a hosszú munkanapokat. A teljesen véletlenül szintén a gyógyszeriparban dolgozó Erzsébet agrárgyökerekkel bír, édesapja és nagyszülei is foglalkoztak szőlővel és borral. Bár gyerekként nem lelkesedett érte, ma ő is azt érzi: a természet közelsége tölti fel igazán.
A gazdák szerint az önkormányzat is segíthetne a jövő formálásában. Úgy vélik, mind a három területnek jól kell működnie ahhoz, hogy a szőlőültetvény fennmaradhasson: a szőlőművelésnek, a borászatnak és az értékesítésnek is. Ezeknek a támogatására kell egy átfogó programot kidolgozni, a gazdákkal közösen. A település például közös munkanapokat szervezhetne, ahol a falubeliek segíthetnek a kétkezi feladatokban, oszlopcserében, metszés után a kötözésben. Platformot lehetne létrehozni akár önkénteseknek, akár munkadíjért dolgozóknak. Az értékesítésben pedig közös piac, helyi kóstoló- és értékesítőhelyek vagy rendezvények segíthetnék a gazdákat. „A gazdák és ezzel a szőlőkultúra fennmaradása számára szintén segítséget jelent, ha a falubeliek a helyben termett szőlő és az abból készült borászati termékek vásárlását részesítik előnyben” – teszi hozzá Dezső. Idén nagy előrelépés, hogy az ürömi és pilisborosjenői önkormányzat közösen finanszírozta egy munkagép beszerzését a gazdák számára. Pilisborosjenő ezenkívül tájképvédelem alá helyezte a területet, hogy megőrizze a jövő számára itt a szőlészeti funkciót.
A présház ma is őrzi a régi időket, de benne van a jövő ígérete is. A pince hűvösében tartályok sorakoznak, a polcokon üres üvegek várják a bort, a fészerben százával állnak a szüreti ládák. A borászati eszközöket Zsitnyányiéktól vásárolták meg, amikor felszámolták a szőlész családfő, Attila halála után pilisborosjenői életüket. A régi prést homokszórással újították fel, speciális élelmiszeripari festékkel kezelték, hogy újra használható legyen. “A szőlő leve savas és nem szabad, hogy feloldja a festéket. Nem lehet egy prést akármivel bekenni. Ezek a régi lécei, mindegyik fel lett csiszolva és megszámozva, hogy tudjuk milyen sorrendben kell majd visszarakni őket.”, tudom meg a házigazdától, akinek az élelmiszerbiztonság különösen is fontos az értékek megőrzésén túl.
A pár szeretné, ha egyszer a falubeliek is betérhetnének ide egy pohár borra, ha alkalmanként nyitott pince napokat tarthatnának, ahol mindenki megismeri, mennyi munka van egy pohárnyi nedű mögött. Addig is, csemegeszőlőt és pasztőrözött szőlőmustot már most is lehet tőlük rendelni az alábbi telefonszámon: +36 30 345 5765. (A mustjukat e sorok szerzőjének lehetősége volt hazavinni, és finomsága okán talán túl gyorsan is végére járni: hol hígítva fogyasztva főétel mellé, hol pedig töményen desszertként.)
A birtok története nem egyedi. A szőlőhegyeken sok hasonló présház áll, sok kisbirtok küzd a fennmaradásért. A történetük azonban arról is szól, hogy a szőlőművelés nem csupán gazdasági tevékenység, hanem közösségteremtő erő, amely összehozza a családot, a barátokat, s talán idővel az egész falut.
Frivaldszky Bernadett
(Az írás a Pilisborosjenői Hírmondóban jelent meg. 2025/5. szám)
