Január 17. – egy nap, egy közösség

Van az úgy, hogy egy egyszerű ötlet – egy hegy, egy kör, néhány szabály – valami sokkal nagyobbá nő. A Kevély Kör adventi kihívása és a január 17-i egynapos körözés pontosan ilyen lett: nemcsak mozgás, hanem találkozás, megállás, egymásra figyelés. Mivel a januári eseményen betegség miatt nem tudtam személyesen jelen lenni, kifejezetten arra kértem a résztvevőket, osszák meg élményeiket velünk. Ezekből az írásokból és a többi nyilvánosan megosztott posztból rajzolódik ki az a közös történet, amely messze túlmutat a kilométereken.

Kupa Kornélia január 17-én a bázison volt önkéntes az iskola részéről, és mindenféle földi jóval kényeztették a résztvevőket. Írását a múltkori számban olvashatták arról, hogy hogyan változtatták meg az életét a heti Kevély körözések. Azóta már több követője is akadt. Kérésemre elküldte beszámolóját a januári egynapos kihívásról, melyet ezúttal egy másik szemszögből figyelhetett meg, és melyben arról ír, hogy bár a falu lakói sok mindenben különböznek, van egy biztos közös pont: „a hegyünk, a Nagy-Kevély”, amely mindenkinek „kedves közös barátja”, állandó és megbízható jelenlét az itt élők életében.

Úgy érzi, ennek a helynek különleges lelke van, mintha „egy jó szellem vagy amulett” vigyázna a falura, és a január 17-i esemény sokak számára ennek az „Ő-ünnepnek” volt a megélése. A hegy nemcsak fizikailag köt össze, hanem – ahogy fogalmaz – „lélekben is összehozza az embereket”.

A megmászása számára jóval több, mint sport vagy teljesítmény: „nemcsak fizikai kihívás, sportteljesítmény, hanem sokak számára az emberi kapcsolatok építésének, a szellemi feltöltődésnek, a hétköznapok gyakran fárasztó rutinjából való kiszakadásnak a lehetősége”. A Kevélyt egy kedves ismerőshöz hasonlítja, „aki akármilyen hangulatban érkezünk hozzá, mindig szívesen lát, ha felugrunk hozzá egy kávéra”.

Külön hangsúlyt kap az a tapasztalat, amit a közösség erejéről fogalmaz meg: „Számomra nagyon megnyugtató tapasztalat mindig, hogy milyen kevés kell tulajdonképpen ahhoz, hogy az emberek utat találjanak egymáshoz.” Azt írja, ennél a programnál „fizikailag is egy úton járunk”, és itt az sem marad egyedül, aki egyébként magányosan indul el. Mindig van legalább egy pont, ahol az emberek összefutnak, beszélgetnek, leülnek egymás mellé.

A futók kitartását különleges tisztelettel említi: „nagyon motiváló látni, hogy mire képes az emberi elszántság és céltudatosság”. Úgy érzi, az általuk teremtett légkör minden évben túlmutat magán az eseményen, és „olyan vibráló hangulatot teremt, amit minden résztvevő magával visz, és felhasználhat a saját életében is”.

A Kevély-kerülés számára így nemcsak egy rendezvény, hanem emlékeztető is: arra, hogy az együttlét, a figyelem és a közös út milyen mélyen tud hatni – akkor is, ha elsőre csak „egy körnek” indulunk el.

Pistyur-Kocsis Éva Ágnes a női első és az abszolút második helyezettje a napnak. Beszámolójában a 12 órás körözés történetét meséli el, ahol 9 kör, közel 70 kilométer és majdnem 3000 méter szintemelkedés gyűlt össze. Az eredmény: abszolút második hely, a nők között első. Ő azonban inkább így fogalmaz: „amikor fél nap a világ, és a kör végtelensége egy folyamatos változás”.

Nem voltak nagy céljai, „csak annyi, hogy maximálisan kihasználjam a rendelkezésre álló 720 percet”. Az első körök az ismerkedésről szóltak: figyelte a testét, a lépéseit, a légzését, „lélegeztem a ködöt, szívtam magamba a hegy erejét”. A második körben már pontos ritmus alakult ki, miközben a zúzmarás fák látványa kötötte le.

Ahogy haladt előre a nap, egyre többen lettek a pályán: futók, túrázók, gyerekek, idősek. Külön öröm volt számára, hogy a rendezvény jótékonysági célt szolgált, a nevezésekből a helyi iskolát támogatták. Volt nevetés, hóban csúszó gyerekek, vicces jelenetek – például amikor pár ijedt kamasz „egy nagy elengedős performance”-szá alakította az útadás pillanatát.

A körök során a táj és a hangulat folyamatosan változott: volt kilátás, majd újra felhők, a világ „fekete-fehér negatívba került”, miközben ő egyre jobban belemerült a saját ritmusába. Nem számolta, ki hol tart, „és a legjobb az egészben, hogy nem is gondoltam erre”.

A nyolcadik körnél jött a felismerés, hogy még egy belefér. Ez új lendületet adott, és az utolsó kör már igazi roham lett, csúszós utakon, sötétben, biztatással és nevetéssel. A kilencedik kör beérésekor nagy öröm fogadta, majd még egy rövid ráadás is, hogy a 70 kilométer tényleg meglegyen.

A nap végén hálával köszönte meg a szervezők és segítők munkáját, az élményt, a közösséget – és egy mondattal zárt: „Jövőre is!”

Káró Dóra a több hetes összesítésben lett első. Beszámolójában leírja, hogy régóta járja a Kevélyt, mégis azt írja, az idei adventi időszak „valahogy más volt most”. Az első hetekben teljes kimerültség miatt nem indult el, majd amikor végre rászánta magát, tudatosan elengedte a kényszert. Fontos felismerésként írja le, hogy amikor kikerült belőle „a kell, a muszáj”, minden megváltozott.

A körök nemcsak fizikailag lettek könnyebbek, hanem belül is felszabadítóvá váltak. A futós szakaszok alatt sokszor élte meg azt az érzést, hogy „szárnyalok”, mintha „lerepültem volna a hegyről”. Ezzel együtt érkezett meg a könnyedség és az eufória is: „nem csak fizikailag, hanem mentálisan és lelkileg is” tisztulást hoztak ezek az utak.

Különösen gyógyítónak élte meg az erdőt és a körök monotonitását. Úgy fogalmaz, „imádtam, hogy a lábam, az egész testem megjegyezte az útvonalat”, és még sötétben, ködben is magától tudta az irányt. A fejlődést napról napra érezte: „jó volt végig követni, milyen jól tágulnak ki a határaim, testileg és mentálisan is”.

A 12 órás körözésen végül kevesebb kört ment, mint amennyit eredetileg tervezett, de ezt egyáltalán nem élte meg veszteségként. A gyerekekkel közös körök kapcsán így fogalmaz: „nem bánom egy kicsit sem”, mert ezek az élmények sokkal többet adtak, mint egy plusz teljesítés.

Bár az adventi időszak összesítése és a helyezések jólestek neki, hangsúlyozza, hogy nem a verseny volt a lényeg. „Nem amiatt, hogy legyőzzek másokat, hanem mert lett látszatja a belerakott munkámnak.” A folyamat legnagyobb tanulsága számára az volt, hogy mennyire nehéz befogadnia a sikert, de végül ezt is tanulni tudta.

A körözések hatása messze túlmutatott a hegyen: „a fizikai lendület átszállt a mindennapjaimba”, kirántotta egy fáradt, megrekedt állapotból. Ahogy írja, „visszatért belém az élet”, és olyan belső erőt, magabiztosságot nyert, „ami után már nem lehet lenyomni”.

Az adventi időszak sokak számára nemcsak az ünnepre való készülésről szólt, hanem arról is, hogy kilépjenek a négy fal közül, és újra meg újra nekivágjanak a Kevélynek. A több hetes kihívásban résztvevők beszámolóiból egyértelműen kiderül: a hegy minden alkalommal mást ad. Vámos Hajnalka szerint „akárhányszor jövök fel, mindig más és más ingerek, élmények érnek”, legyen szó naplementéről, kék óráról vagy csillagos égboltról. A tél sokaknál nem visszatartó erő volt, hanem különleges ajándék: a ropogó hó, a csípős hideg, a csend. Medveczki Gyuri úgy fogalmazott, a havas táj nemcsak gyönyörű, hanem nyugalmat sugároz, és „életmentő a teljes ökoszisztémának – és nekünk, embereknek is”.

Többen írták le azt az élményt is, hogy a Kevélyen „hazatérnek”. Marina Volkova számára a csúcs egy olyan hely, ahol el lehet veszni mindentől távol, Kamarás Marcell pedig azt emelte ki, mennyire jót tesz a léleknek a ködös lent és a tiszta, napfényes fent közti kontraszt. Az adventi körözés sokaknak az első lépés volt: Kereszteny Tamás egyszerűen csak elkezdte, Szabó Zsófia pedig az első lefutott kör után már a következőt várta. Galambos Anikó 52 körrel, 52 képpel és nem kevés elszakadt felszereléssel zárta az időszakot, de ahogy írta, „nagyon boldog vagyok, hogy idén nekem is sikerült”.

Az egynapos Kevély Körözés már kifejezetten a találkozásról szólt. Tiger Zoltán szerint a Kevély nem mindig kegyes, de épp ettől szerethető: van, amikor megszivat, van, amikor enged, de mindig tanít. A zúzmarás, ködös tájat sokan mesébe illőnek látták, és jólesett egy olyan közösség részének lenni, ahol még lihegve is jut egy mosoly és egy kedves szó – ahogy Kádiné Pénzes Mária írta.

Családok is érkeztek: Kövesdi Gábor kislányával együtt ment körbe, és ritkán tapasztalt ennyi jóindulatot egyszerre. Galambos Anikó hosszabb beszámolójában azt emelte ki, hogy a Körözés lényege a szabadság: mindenki a saját tempójában haladhat, „nem tudsz hibázni”, mert egy kör is érték. Braun Zsolt számára a közösség ereje egy elveszett telefon megtalálásában mutatkozott meg, B. Fekete Zsolt pedig úgy fogalmazott: mindenki fáradtan, de elégedetten térhetett haza.

Ezek a történetek jól mutatják, hogy egy civil kezdeményezés akkor működik igazán, ha teret ad a kapcsolódásnak. A Kevély Kör nemcsak köröket adott, hanem élményeket, találkozásokat és azt az érzést, hogy együtt könnyebb.

Medveczki Gyuri és Gál Niki ötletgazdák évek óta szervezik a programot, és idén mintha megújult erővel tették volna ezt. Gyuri a motivációjáról az alábbi sorokat küldte számunkra::

“”2025 ősz végén egyre több emberrel spontán beszélgettünk a Kevély-körözésről, a sok hetesről is, ami  november végén kezdődik, a szokásos online körgyűjtésről és a zárónapról, ami sokunknak olyan felemelő érzés, ahogy több százan együtt körözünk szeretett hegyünkön. A beszélgetések mind oda futottak ki, hogy folytatnunk kellene. 

Hogy ezeket a hangokat meghalljuk, kellett még egy pont, mikor az október 23-i ünnepség kapcsán falunkat egy külső támadás érte. Tömöri Balázs ezzel kapcsolatos videójegyzetét hallgatva öntött el az az érzés, hogy valamit tenni kellene ezért a remek faluközösségért, és ez a valami most  mi más lehetne, mint az a bizonyos Kevély Körözés, amit 2009 óta csinálunk.
Gyorsan körbeírtunk a korábbi segítő csapatnak és mintha mindenki csak erre várt volna, hogy igen, alig várjuk, csináljuk! A csapat, akik ott vannak a pontokon az erdőben, hidegben, esőben, fagyban, sárban, ott dolgoznak az iskolában, előkészületekben, azért az önzetlen jóért, hogy a résztvevőknek minél többet adjon. Mindig nagy öröm így együtt dolgozni, gyerekeink volt tanáraival, falubeli és falun kívüli barátokkal, szülőtársakkal, gyerekeikkel.

Azon töprengtem még, hogy ahhoz, hogy a világ jobb legyen körülöttünk, tennünk kell, itt a saját környezetünkben. Mindannyiunknak van képessége, hogy valamit megmozdítson, ami közösségünknek és személyesen nekünk is jobbá tesz valamit. És ha így van, talán felesleges is lenne a csodára várnunk, hogy majd valaki valamit tesz értünk, ha valójában minden belőlünk indul el, tőlünk lesz jobb (vagy ne adj’ isten rosszabb). A saját személyes cselekedeteinkből áll össze a társadalmi fejlődés, ami több ezer éve mozgatja előre a világot, valójában töretlenül, akkor is, ha épp sötét, vagy fényesebb korszakot él még az emberiség, vagy az ország.

A jó dolgokat mi csináljuk, a saját életünkben, bennünket körülvevő világban, ez a teremtő erőnk és felelősségünk is. Ezen gondolkoztam, mikor a január 17-i  Kevély Körözés előestéjén készülődtünk a régi iskolában, ahol épp egy hatalmas vidám csapat gyülekezett társasjáték klubra, míg más termekben más közösségek gyűltek. Mennyire fontos érték ez, hogy emberek összejönnek és csinálnak valamit közösen, ami mindenkinek jó.

Egy következő terv, ami a minket körülvevő természetbe vezethet közös célok mentén, egy barlangbejárat kereső kihívás. Falunkat körülbelül  50 kisebb-nagyobb barlang veszi körül a közeli erdőkben. Minden üregnek külön története van a földtörténeti keletkezéstől, a barlangi képződmények kialakulásától (kristályok, cseppkövek) a későbbi lakókig. Állatoknak, majd az őskori, vagy újkori embereknek adtak menedéket ezek a barlangocskák, ez olvasható ki a régészeti leletekből. Ha végigjárjuk ezeket a helyszíneket, azt hiszem más érzés lesz a faluban és a falu körüli erdőkben járni, más értelemben is otthon érezhetjük magunkat, ahol minden kő, minden fa jelent valamit, része annak, ami az életünk. Ha jön a március, a napok meghosszabbodnak, az idő melegszik és a lejtők újra megtelnek virágokkal, ebbe is belevágunk és akinek kedve van, csatlakozhat, részletekkel később jelentkezünk, a Kevély Körözés csoportban és honlapon.”

 

Összeállította: Frivaldszky Bernadett
Fotók: B. Fekete Zsolt, Buzás Ildikó, Vámos Hajnalka, Galambos Anikó, Kádár Viktor, Kamarás Marcell, Káró Dóra, Keresztény Tamás, Klinger Magdi, Kozma Roland, Kövesdi Gábor, Kupa Kornélia, Marina Volkova, Medveczki György, Mihálffy Krisztina, Pistyur-Kocsis Éva Ágnes, Supán Sára, Szabó Zsófia,