A 2023. március 7-i ülés rövid összefoglalója
A testület elfogadta a javaslatot a 2097 Pilisborosjenő, Iskola utca 7/A. szám alatti ingatlan ¾-ed tulajdoni hányada ingyenes önkormányzati tulajdonba adására vonatkozó 7/2023. (I. 25.) KT. Határozat módosítását, aminek eredményeképpen az óvoda udvarának területe nagyobb lehet. A módosításban hivatkoznak az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 42/O. § (1) bekezdésének a) pontjára is és Tovább»
Indul az Egészségház alsó szintjén a női wc felújítása
Esetleges fennakadások miatt elnézésüket kérjük!
Március 31-ig igényelhető a bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstártól
A Magyar Államkincstárnál a kisgyermeket nevelő szülők munkába történő visszatérésének támogatására továbbra is igényelhető a vissza nem térítendő, legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás. A projekt célja a kisgyermekesek foglalkoztatásának elősegítése, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése. A támogatás a 3 év alatti gyermekek nem önkormányzati fenntartású bölcsődében (pl. családi bölcsődében, munkahelyi Tovább»
Polgármesteri videójegyzet – 2023. február 23.
Köszöntöm Önöket a mai videó jegyzetben, ahol pár fontos történést, információt osztanék meg! A tartalomból: 👉Szombaton elbúcsúztattuk a Német Nemzetiségi Önkormányzattal a farsangot népi hagyományok felelevenítésével, szerdától elindult a nagyböjt, a húsvétra készülés. 👉A hétfői gyermekvédelmi tanácskozáson képet kaphattunk az intézmények vezetőitől arról, hogy bizony megtette a hatását lelkileg és anyagilag egyaránt a covid, a Tovább»
Tanácskozás a pilisborosjenői gyermekek védelmében
Nem is gondolná az ember, hogy hányan dolgoznak naponta azon, hogy falunk gyermek- és családvédelmi területen színvonalas szolgáltatásokat, védelmet, hatósági támogatást nyújtson, és a gyermekek szükség esetén segítséget kaphassanak! Legjobb képet talán a Pilisborosjenő Polgármesteri Hivatal Család- és Gyermekjóléti Szolgálata által szervezett éves gyermekvédelmi tanácskozáson kaphattunk, melyet a Családsegítő 2023. február 20-án szervezett annak érdekében, Tovább»











