A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása alapján megkezdődik az észak-budai Flórián téri felüljárók teljes felújítása 2025. február 14-től. Az Árpád hidat, a Szentendrei utat és a Vörösvári utat összekötő, két íves hídból álló szerkezetek rekonstrukciója kulcsfontosságú Budapest közúti közlekedésének fenntarthatósága szempontjából. Tekintettel arra, hogy kiemelt a szerepe Budapest és az agglomeráció közlekedésében, hiszen városhatáron is átnyúló, tranzitútvonalakat (Szentendrei út, Vörösvári út, Árpád híd) kötnek össze. A felújítás célja a hidak szerkezeti állapotának javítása, az esztétikai megjelenés frissítése és a forgalombiztonság növelése.
A rekonstrukció időzítése
2025. február 14-én kezdődik az ideiglenes forgalmi rend kiépítésével, és előreláthatóan 2026 tavaszáig tart . A felújítás ideje alatt – a munkák jellegéből adódóan – a felüljáró útpálya forgalmának ideiglenes korlátozására kell készülni, de a két felüljárón külön-külön dolgoznak, tehát az egyiket mindig fenntartják a közúti forgalomnak . A munkálatok ezért két ütemben zajlanak majd:
Munkálatok ütemezése
🚧Első ütem (2025. március – szeptember): A déli híd és útpálya lezárása . A közúti forgalom az ideiglenesen kétirányúsított északi útpályán zajlik majd.
🚧Második ütem (2025. szeptember – 2026. tavasz): Az északi híd és útpálya lezárása , miközben a déli híd lesz használható.
A fentiek alapján, a felújítás ideje alatt a gépjárműforgalom ideiglenes korlátozására, nehezebb eljutásra kell készülni nem csak a térségben, hanem az agglomerációból indulókat érintően is. A BKK mindent megtesz, hogy az arra közlekedők igényeit a lehető legjobban kiszolgálja 🛠️, ehhez kapcsolódóan kiemelten kezeli a közlekedési lehetőségek, ajánlatok részletes bemutatását . A kommunikáció során a BKK kéri majd az arra közlekedőket, hogy ha lehetőségük van rá, a felújításkor a közösségi közlekedést vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelését .
A lezárások, terelések és alternatív útvonalak pontos részleteiről a BKK a tényleges munkakezdés előtt ad tájékoztatást.
Egy kis háttér:
Kép forrása: pestbuda.hu

