A hagyományok szerint holnaptól (November 30. vasárnap) indul az év végi Kevély Kör Gyűjtés és január 17-ig tart, amikor megtartjuk a Művelődési Házból induló nagy közösségi eseményt.
A Kör Gyűjtés egyik célja, hogy az ünnepekre minél jobb mentális és fizikai formában legyünk és ezzel tegyük jobbá szeretteink és sajátmagunk számára a közös ünneplést, pihenést.
Na és még számos oka van, hogy miért szoktunk körözni, például azért, mert jó. Meg jó találkozni, beszélgetni az erdőben a többi körözővel, vagy élvezni, csodálni a tájat, szeretett hegyünket, ami már az otthonunk a sok ott megtett lépéstől. Élvezni az erőfeszítést, fáradtságot az izmainkban. Élvezni a kemény téli időt a bőrünkön, vagy épp az enyhülést, olvadást. Várni a havat, az inverziót, a napsütést.
Írjátok meg, hogy ki mit szeret még a Kevély Körözésben prózában, versben, dalban, fotóban, videóban, bárhogy!
Osszuk meg egymással a köreinket, hogy egymást megerősítsük abban, hogy jó mozogni, jó a természetben és közösségben lenni.
Ezért idén újra létrehoztunk kör gyűjtési formot, így látni fogjuk, hogy ki mennyi kört tett meg.
Nevezési felületet:
A köröket pedig itt tudjuk majd rögzíteni:
Gál Niki és Medveczki Gyórgy