A 2097 Csoport Egyesület kiemelt célja falunk és lakókörnyezetünk élhetőbbé tétele, a helyi értékek védelme. Az alábbiakban ismertetett projekt nagymértékben hozzájárul ezekhez a célokhoz.
Egészen a közelmúltig Pilisborosjenő közterein egyetlen kültéri szobor sem volt látható, miközben szép számmal vannak olyan közterek, parkok, ahová nagyon is illene egy-egy műalkotás. Egy köztéri szobor felállítása jelentős költséggel jár: egyrészt maga a szobor, másrészt a talapzat elkészítése és a felállítási munkák összesen több milliós nagyságrendet érhetnek el.
Ezért is jelentős az a felajánlás amelyet Léderer Tamás szobrászművész tett: a falunak ajándékozza három alkotását, amennyiben azok a falu köztereire, méltó körülmények között kerülnek kiállításra. Projektünk célja ezen három alkotás felállítása, az ehhez szükséges költségek biztosítása.
“Budapesten születtem, de 1944 közepéig nagyszüleimmel éltem Keszthelyen. Az ostrom idején Pesten voltam, és az első elemit is itt kezdtem. Az év végén Tekenyére, egy zalai kis faluba költöztünk. 1957-ben érettségiztem Budapesten a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban. Következett négy év Veszprémben a postánál. Még másfél év újra Budapesten mint technikus, majd eljött 1964, amikor felvett a Képzőművészeti Főiskola. Harmincéves voltam, amikor befejeztem. Azóta egy kicsit magamnak való, főfoglalkozású szobrász vagyok, és különállásom nem könnyítette az életemet, arról nem is szólva, hogy a megrendelő sokszor akart mást, mint amit én a legjobbnak gondoltam. Nem győzöm csodálni, meg egy kicsit irigyelni azokat a kollégákat és más alkotókat, akik képesek következetesen végigvinni egy gondolatsort, felépíteni egy formarendszert. llyen nekem sohasem sikerült. Talán azért, mert egymástól nagyon eltérő helyszíneken és igencsak különböző életformák közelében éltem. Ha Tekenyére gondolok, ahol még villany sem volt, amihez képest az öt kilométerre lévő, négyezer lelkes Zalaszentgrót nekem, kisgyereknek már majdnem idegen bolygónak számított, nos, akkor nem tudom, hova tegyek egy absztrakt szobrot. Ám ha már kinézek Tekenyéből, látnom kell, hogy ezt a bonyolult világot (ugye az?) talán csak elvont formákkal lehet leírni. Ez biztosan primitív logikának tűnik, de valahogy mindig befolyásolt, így aztán néhanapján figurális szobrokat csinálok, máskor meg másfajtákat. Es ez már biztosan így is marad.”
Léderer Tamás
(Pilisborosjenői Hírmondó, 2011)
A három alkotás becsült összértéke 11,800,000 Ft, ebből a művész adományának értéke 9,100,000 Ft. A fennmaradó 2,7 milliót az egyesület helyi vállalkozásoktól és magánszemélyektől reméli összegyűjteni.
Az első mű az ‘Üdvözlet’, egy nonfiguratív mészkő szobor, amely az ugyanolyan anyagból készült és szintén az alkotó által adományozott, hasáb alakú talapzatra kerül. Ez a szobor már a helyére is került szeptember 28-án az orvosi rendelő alsó parkolójának bejáratához.
A második alkotás a ‘Sáskakirálynő’, egy kb. fél méter magas bronz szobor, ami egy kb. 1 méter magas mészkő hasábra lesz elhelyezve, a tervek szerint a könyvtár udvarán, a közelmúltban felújított parkban. Ennél az alkotásnál feladat volt az öntés, a talapzat beszerzése és a mű felállítása. Az öntés 570,000 Ft-os költségét egy névtelenséget kérő, helyi vállalkozó finanszírozta, a második szobor avatására november 30-án 15:30-kor kerül sor, az adventi vásár nyitó eseményeként (azóta már megtörtént – a szerk.). Helyszín a Faluház parkja.
Végül a harmadik mű, egy kőből faragott kút, a ‘Sótartó’. A tervek szerint ez ivókútként funkcionál majd, javasolt helyszíne a játszótér bejárata előtti terecske. Ennek felállításához jelentős vízszerelési munkákra lesz szükség, amit remélhetőleg helyi vállalkozók végeznek majd.
A helyszínekről és a projekt egyéb tartalmi részeiről egyeztettünk az önkormányzattal és a hivatallal (polgármester, kulturális bizottság, tervtanács, főépítész). Az önkormányzat maximálisan támogatja ezt a projektet. A falugondnokság munkatársai segítettek a talapzatok szállításában, és a szobrok felállításában is számíthattunk a szakértelmükre.
Az adományozáson túlmenően, Tamás fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a szobrok méltó helyükre kerüljenek. Sokat segítenek a 2097 Egyesület által életre hívott faluszépítő munkacsoport lelkes tagjai is, például ők készítették el az első két szobor beton alapját.
Trunk Zsolt, helyi vállalkozó azonnal a projekt mellé állt, kérni sem kellett a segítségét, azonnal felajánlotta szállító eszközeit a tonnányi mészkőtömb szállításához, és egyéb építőanyagokat is adományozott.
Az egyesület saját forrásaiból eddig 150,000 Ft-tal támogatta a projektet. Érkeztek már adományok magánszemélyektől, és bízunk abban, hogy hamarosan össze fog gyűlni a hiányzó összeg a harmadik szobor felállításához. Nagyságrendileg 2 millió Ft-ra van még szükség, a pontos összeg a vízszerelési munkálatokra kért árajánlatból fog kiderülni. Kérünk minden helyi lakost és vállalkozót, hogy – amennyiben fontosnak tartja ezt a projektet – lehetőségeihez mérten anyagilag támogassa azt.
Fotók: Kádár Viktor, Frivaldszky Bernadett