Szeptember 13-án délelőtt a Nagymező utcában, a Halhatatlanok sétányán ünnepélyes keretek között avatták fel a megtisztelő elismerést elnyerő művészek lábnyomát. Ahogy minden évben, most is a közönség döntötte el, hogy kik azok az előadóművészek, akik tehetségükkel, a nemes célok, a kultúra, a művészetek, valamint a társadalom melletti kiállásukkal kiérdemelték, hogy a Társulat Örökös Tagjai legyenek. Sok szeretettel gratulálunk a falunkbéli – Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész – Hirtling Istvánnak, hogyi a Tolnay Klári Művészeti Díj után ebben az igazán megtisztelő elismerésben részesülhetett!

Szombaton megtisztelő meghívásnak tettünk eleget: 10 éves a Waldorf óvoda, jó hangulatú közös visszaemlékezős eseményen vehettünk részt.

Köszönöm azoknak, akik résztvettek a véradáson múlt héten. Nagyon értékes a hozzájárulásuk!

Elindult az általános iskolában az A-B menüs közétkeztetési újítás, aminek bizonnyal vannak még nehézségei, de remélhetőleg hamar rutinná válik és hasznosnak bizonyul.

dr. Zlinszky Péterrel találkoztam ismét, egyeztettünk megint a Solymár Szarvas gyalogos átkelőről is. Mint kiderült, nekik van elkészült tervük, amely engedélyezési és kiviteli tervvel rendelkezik, építési engedéllyel még nem és van közútkezelői hozzájárulás is. Folytatjuk az egyeztetést!

Kedden összehívtuk a falu elején, a tűzoltósággal szemközti településrészen tapasztalható építkezés miatt az érintett feleket: építtetőt, kivitelezők és Kendermag utcai lakosokkal találkoztunk. Átbeszéltük a problémákat, hogy tájékoztatni kellett volna az önkormányzatot, engedélyt kérni, közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletet betartani és informálni a falut és főleg a már ott lakó szomszédokat. Egyébként még előző vezetés által belterületbe vont területről van szó, amelyik jelenleg csatlakozik a vízvezetékre és építi a Budai út felé a közútcsatlakozást, hogy előkészítse a lakóházak későbbi kivitelezését.

Intézményi hírek még: keresünk falugondnoksági munkatársat. Olyat szeretnénk, aki zöldfelület/zöldterület kezeléshez ért, lehetőleg tud metszeni, fát ápolni, fákat kezelni. Keresünk még az óvodába intézményi takarítót, ha tudnak bárkit, várjuk.

Vannak mindenféle hírek új szemétszállítási szabályokról, de igazából nincs aktuális változás, csak most jutott el oda a MOHU, hogy kicserélje a honlapján az Általános Szerződési Feltételeket, de már régóta eszerint működnek. Ezt értették félre híroldalak. 2025. október 1-től tehát a tervek szerint érdemileg nem változik.

Tegnap Idősek Napja volt, délelőtt Ürömön jártam a napközi otthonban, délután pedig a hivatal nagytermében láthattuk vendégül az időseket az iskola tanulóival és Pap János színművésszel egy nagyszerű hangulatú estén.

Szombaton Szüreti felvonulás és mulatság lesz a faluban, jővő héten pedig Könyvtári napok: hétfőn este Frivaldszky Bernadett fotóival nyílik a Pilisborosjenő In(n) kiállítás, jövő pénteken pedig Keömley-Horváth Boglárkával, a pilisborosjenői Petri-díjas írónővel beszélgetünk, és neki köszönhetően Kukorelly Endre is vendégünk lesz.