A jegyzet írásához át szoktam nézni az adott időszak megtörtént, megvalósult eseményeit. Megdöbbentően sokan hagytak itt bennünket az elmúlt időszakban: díszpolgárok, polgárok, falubeli lakosok – sok-sok összetört szívű falubelivel találkoztam a temetőnkben. Etus nénit, Fiál Feri bácsit és Venesz Ilona doktornénit személyesen is el tudtam búcsúztatni, nagyon fognak hiányozni energikus, bölcs, lényegre fókuszáló, megfontolt gondolataik, hasznos tanácsaik, személyiségük!

Nagyon sok rendezvény, fórum, átadó, találkozó, közgyűlés, projektindító került megrendezésre falunkban ebben az időszakban – ezek pontos felsorolásával meg is telne az oldal, amit kapok. Átadtuk például a 3 csoportszobás óvodabővítést, és lényegében levonult a munkaterületről a kivitelező ÉPKAR Zrt. Rögtön ezt követően elindult a hatósági engedélyek beszerzése. A terv az, hogy szeptember elsejétől minden megépült épületrészt és az udvart is végre teljes egészében használhassuk! Óriási fellélegzés lesz ez minden dolgozónak, gyerekeknek és szülőknek egyaránt!

Elindult és ütemesen halad előre minden egyes témában a TOP Plusz pályázat Humán fejlesztések Pilisborosjenőn projekt. Annyira örülök, hogy ennek a pályázatnak nekifutottunk, és nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki ebben részt vett! Klinger Magdinak, Németh Roland pályázatírónak, pszichológusainknak, a Máltai Szeretetszolgálat csapatának és a projektet hihetetlenül lelkesen és precízen koordináló Réfi Veronikának! A projekt révén nem készül épület, nem négyzetméterek a mérőszámok, nem térkő, beton és aszfalt a leggyakrabban használt anyag, hanem a falu humán igényeivel foglalkozhatunk: hiánypótló foglalkozások kerülnek megrendezésre olyan témákban, amik éppen égetőek; kiváló szakemberek állnak rendelkezésre, hogy segítsék a segítőket, a gyerekeket nevelő szülőket, a párkapcsolati válsággal küzdőket vagy azokat, akik a családjukban időseket vagy tartós betegséggel küzdőket ápolnak, a nyári táborba soha el nem jutókat vagy éppen azokat, akik életükben legküzdhetetlennek tűnő kihívásokkal szembesülnek. Kövessék a programokat az újságban, a faliújságokon és a honlapon: pilisborosjeno.hu/human-fejlesztesek/

A legjobbkor jött ez a pályázat! Úgy tapasztalom, hogy egyre nehezebb feldolgozni a körülöttünk lévő világban történő eseményeke,t és egyre inkább szüksége van a falubelieknek lelki és anyagi támaszra is. Nagy kihívás, hogy a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat vezetői állása megürült újra, mert Rostásné Rafai Orsolya, aki március közepén kezdett, a próbaidő alatt több okból is úgy döntött, hogy inkább korábbi munkáját folytatja, ahol több kollégával tud a sokszor nagyon bonyolult és szívszorító ügyekről konzultálni, kevesebb üggyel mélyebben tud foglalkozni, és a munka adminisztrációs terhe sem ennyire magas. Nagyon nagy segítség a szociális területhez kapcsolódó szférában tevékenykedők nagy száma, legyen az civil szervezet, magánszemély vagy hivatali munkatárs, sőt a szomszédos települések szakemberei, akik be tudnak most segíteni, hogy ügy ne maradjon megoldatlan, rászoruló ne maradjon ellátatlan! Köszönöm azoknak, akik anyagilag támogatják a falu szociálisan rászorulóit, illetve az értük folytatott tevékenységünket!

Ideje már, hogy jöjjön a nyár és mindenki egy kicsit fellélegezhessen! Ebben sokat segítenek a nyári táborokat szervezők is. Hamarosan jönnek az évzárók, a bizonyítványosztás, és jön testvértelepülésünk 32 fős fúvószenekara is, akik ingyenes koncertjükön nagy hepajt csapnak a Tájházban június 20-án – ezt ki ne hagyják! Aztán a Nagy Attraktor fesztivál bábosai lepik el a falut június végén, ami megint egy önfeledt, ám minőségi szórakozásnak ígérkezik! Nagyon megköszönöm, ha összehoznak olyanokkal, akik szintén rajonganak a bábos műfajért és örömmel támogatnák bármilyen módon – akár több évre előre is – ezt a kulturális eseményt, mert pályázunk rá ugyan, de egyre nehezebb és bizonytalanabb forrást találni.

Kívánok mindenkinek jó egészséget, jó termést a kiskertben, sikeres felvételiket és egyéb vizsgákat, jó bizonyítványt a Krétában és kibírható forróságú nyarat, feltöltődést és izgalmas nyári programokat!

Tömöri Balázs

polgarmester@pilisborosjeno.hu

 

Fotó: Frivaldszky Bernadett