Kevély Körözés
2023. november 28. és 2024. január 6. (ezen a napon egész napos kihívás volt és 215-en indultak útnak) között ismét lehetett rögzíteni a megtett köröket. Medveczki Gyuri és Gál Niki szervezők elmondása szerint egyre többen vannak azok, akik év közben is rendszeresen járják a hegyet köszönhetően ennek a kezdeményezésnek, ezért a felhívás elérte a célját. Az utolsó napon – melynek bevételeit a helyi általános iskola kapta – a bázis a Nappaliban volt, de sok önkéntes segítette a Kevélyen is a gördülékeny versenyt. A fotópályázat nyertese Kamarás Marcell képe lett.
A társasjáték klub életéből
A Faluház jóvoltából a Jenői Kockavetők ingyen kapja a termet havonta háromszor (nagyon hosszú órákra), ezért igyekeztünk valamit visszaadni ebből a támogatásból. Aki már volt nálunk, az tudhatja, hogy egy kifejezetten elegáns befőttes üveggel szoktam pénzt gyűjteni, amivel a klub működését támogathatják a tagok (innen is köszönöm nekik). Mivel gyakorlatilag nincsenek költségeink, ezért felajánlottuk a pénzt a könyvtárban létrehozott társasjáték kölcsönző bővítésére. A tavalyi gyűjtésünk nagy részét használt társasjátékokra költöttük.
Érdemes körülnézni a könyvtárban, mert egészen komoly gyűjtemény kezd kialakulni, ahol sokan találhatnak maguknak játékot. Ha valakit érdekel, de zajos az otthona, vagy kicsi az asztala, vagy nincs társasága, azt javasoljuk, hogy jöjjön le a klubba. Esetenként még a szabályokkal kapcsolatban is tudunk segíteni, tekintve, hogy a játékok zöme tőlünk jött.
A jövőben igyekszünk még tovább növelni az elérhető játékok számát és behozni komolyabb társasokat (felkészül: Twilight Struggle, Cry Havoc, Kemet és Lincoln).
Várunk minden játszani szerető lakost közénk! Csatlakozzon a Jenői Kockavetők Facebook csoporthoz.
Molnár Miklós
November végén részt vettünk az Észak-magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület Északi Régió gáláján, majd decemberben ismét megrendezte a Német Nemzetiségi Önkormányzat a sváb nyugdíjasok délutánja hagyományos rendezvényét az óvodások, iskolások és a dalkör fellépésével színesítve. Az NNÖ, a Deutschklub helyi művészekkel közösen szép karácsonyi templomi koncerttel kedveskedett falunk lakosainak. A Falukarácsonyon német és magyar adventi dalokkal vettünk részt. Az NNÖ az óvoda és az iskola részére a szükséges oktató anyagok beszerzéséhez anyagi támogatást biztosított. Január 19-e a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja. Perlinger Györgyi és Kiss Béla a Német Nemzetiségi Önkormányzat nevében gyertyagyújtással emlékezett a Kitelepítési emlékműnél az áldozatokra.
Az állandó és ünnepi rendezvényeink mellett új eseményekkel kívánjuk gazdagítani az előttünk álló évet. Tavasszal szeretnénk újraindítani a közkedvelt sütő-főző klubot. A svábok betelepítésének 300. évfordulója alkalmából számos helyen folytatódnak a megemlékezések. Ehhez méltón kiállítást tervezünk régi fotókból, többféle eseményre történő visszaemlékezésekből, melyet egybekötünk a „Kitelepítés 78” emléknappal. Iskolásaink számára tematikusan kívánjuk bemutatni, élővé tenni az évszakokhoz és ünnepekhez kötődő hagyományokat. Az első ilyen esemény a „tollfosztás” lesz, mely téli időben történt. A Sublót vásár, mely mindig szépen látogatott, ismét megrendezésre kerül. A Weindorfer Spätlese tánccsoport idén is folytatja működését.
2024. június 9-én lesznek a nemzetiségi választások. Az erre való felkészülés már elkezdődött. A közénk és a munkába bevonni kívánt egyénekkel a megbeszélések, egyeztetések folyamatban vannak a német nemzetiségi képviselő jelölt állításról. Részletes információval a későbbiekben szolgálunk.
Kedvcsináló a Nyugdíjas Klubhoz
A decembert színházlátogatással indítottuk. A József Attila Színházban a szabadkai Népszínház fergeteges előadásában a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című darabot láthattuk. Saját készítésű süteményekkel vettünk részt az Adventi vásár mindhárom szombatján. Igazi, finomabbnál finomabb „nagymama süti”-ket kínáltunk az érdeklődőknek. Köszönjük szépen azoknak, akik vásároltak, így támogatva a Nyugdíjas klub működését. A Református Imaház ablakában felállítottuk a karácsonyi terepasztalt a kicsik és nagyok legnagyobb örömére. Nyugdíjasaink feldíszítették az Újtelep buszmegállót és környezetét, ami különösen szépre sikerült. A 2023. évi nyugdíjas klub életet színházlátogatással zártuk. A Thália Színházban az „Alul semmi” című, igazán könnyed, szórakoztató darabot láttuk, ahol végig dőltünk a nevetéstől. A 2024. évet nyugdíjasaink 4 napos hévízi kikapcsolódással kezdték.
Februárban ismét részt vállalunk a tüdőszűrésen az adminisztráció elvégzésében. Kalandozásainkat márciusban 3 napos „Velencei tavaszköszöntő” kirándulással indítjuk. Belföldi egynapos felfedezéseket is tervezünk, úticéljaink a kastélyokat kedvelőknek igazi csemegének számítanak. Tradicionálisan megyünk 4 napos kikapcsolódásra Hajdúszoboszlóra és Siófokra. Nem maradhat el Zsóry fürdőben sem az egy napos csobbanás. A fenti programok csak ízelítők a klub életéből, hiszen szervezünk hátizsákos kirándulásokat, kiállítás, múzeum és színház látogatásokat. Ezeken kívül tartunk kötetlen összejöveteleket is, ahol gulyást főzünk, zsíros kenyerezünk, süteményezünk, stb. Ebben az évben heti rendszerességgel bevezetjük az egészségügyi sétákat a természetben. Továbbra is szeretnénk együttműködni és segíteni a művelődési ház és a polgármesteri hivatal különféle felkéréseiben.
Bizonyos, hogy 2024-ben is mozgalmas, érdekes, unalomtól mentes évnek nézünk elébe. Szívesen látjuk sorainkban azokat, akiknek felkeltette érdeklődését klubunk és szívesen csatlakoznának hozzánk.
Mihályi Zsuzsa
Önkéntes Tűzoltók hírei
Kedves Lakosok és Támogatóink! Engedjék meg, hogy elsőként Boldog Új Évet kívánjak mindenkinek az egyesület nevében. A 2023-as évre visszatekintve a számainkat átlagosnak mondanám. Önkénteseinket tavaly 38 esetben riasztották 15 alkalommal Pilisborosjenőre és 23 alkalommal Ürömre. Az esetek jellegét tekintve 9 alkalommal vonultunk tűzesethez, míg 29 alkalommal volt műszaki mentés a feladat. Ami azonban az eddigi évekre nem volt jellemző, hogy tavaly 3 alkalommal is volt olyan méretű természeti csapás, amely során sorra kellett járnunk a káresetek által sújtott helyszíneket.
Az idei célokról néhány mondatban. Az emelkedő energiaárak és fenntartási költségek, mint mindannyiunkat, úgy az egyesületet is sújtják. Ezért az idei év pályázatain keresztül kiemelt figyelmet szeretnénk fordítani a szertár energetikai korszerűsítésére a fenntartási költségek visszaszorítása érdekében. Szintén a működési feltételekhez tartozik a beavatkozni képes aktív, vonulós állomány, amely az elmúlt évek alatt folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Ezért szeretnénk idén extra figyelmet fordítani a toborzásra, valamint az új tagok szakszerű kiképzésére. Őrizzük a lángot!
Czöndör Ádám
Eszterlánc Baba-Mama Klub
Az Eszterlánc Baba-Mama Klubot a falu akkori védőnője, Szecsányi Eszter indította útjára, majd lelkes kisgyerekes anyukák vették át a klubalkalmak szervezését. A covid utáni újranyitás költözéssel is járt, a művelődési ház és az önkormányzat támogató hozzáállásának köszönhetően ismét a Faluházba integrálódva tud működni a közösség.
Szerettem a klubban, hogy ilyenkor jól indult a hetünk, feltöltekeztünk a társaság, a kapcsolódás kincset érő érzésével. Szerettem, hogy felnőtt társaságban, az „anyai sorstársaimmal” beszélgethetek, rengeteget tanulhattunk egymás tapasztalataiból, ha bajban voltunk, segítséget kérhettünk, ha valami éppen jól sikerült, büszkén megoszthattuk egymással. Barátságok is szövődtek a gyerekek, sokszor a szülők között is. Hálás vagyok azoknak, akik mindezt lehetővé tették! Később, amikor engem ért a megtiszteltetés, hogy szervezhettem a programokat, törekedtem rá, hogy minél inkább a résztvevők igényeihez igazodjanak. Volt például Ringató, védőnői beszélgetések, előadások olajokról, szülés utáni regenerációról, kapcsolódó nevelésről, gyógytornáról, erőszakmentes kommunikációról.
A klubalkalmak jelenleg keddenként 10-től a Faluház Klubszobájában vannak, a szervező Suppan Sára. Facebook csoportunk: Pilisborosjenő Ba-Ma. Az aktuális programokról a fb csoportban lehet informálódni. Nagy szeretettel várjuk a pilisborosjenői és környékbeli anyákat, apákat, babákat!
Bozsódi Blanka
Jenői Advent 2023
A 2018 óta dr. György Péter, Buzás István és segítőik civil kezdeményezésében megvalósuló rendezvény a Mandelbrot és a Faluház másik udvara után idén új helyszínen, a korcsolyapálya mellett talált helyet magának. A helyszín és a rövidebb adventi időszak miatt az utolsó alkalom a Falukarácsonnyal volt egy napon. Minden adventi szombatnak megvolt a kedvezményezettje idén is (általános iskola, óvoda, waldorf iskola), akit támogatnak az árusok a bevételeik 10 százalékával. Idén az időjárás volt, hogy túl barátságtalannak bizonyult, és érezhető volt itt is a fizetőképes kereslet csökkenése, de az utolsó napon igen sokan jöttek közösen ünnepelni. A tervek szerint jövőre is lesz Jenői Advent, és ha marad a helyszín, igyekeznek együttműködésüket még szorosabbra fűzni majd a Faluházzal a kísérő programokkal kapcsolatban.
Adventi Jótékonysági Kupa 2023
Jobbnál jobb meccseket láthattak a kilátogatók a II. Jótékonysági Adventi Kupán, amely hat csapat részvételével zajlott a Janza Richárd tornateremben. Fiatalos lendület és a rutinos játék is jellemezte a csapatokat. Az idei tornát a Jenői Csigák csapata nyerte! A tornán befolyt adományokat a pilisborosjenői Családsegítő Szolgálatnak ajánljuk fel! Gratulálunk mindenkinek, köszönjük, hogy eljöttetek!
Selmeci Tamás és Gáspár Erik
Élő állatos betlehemezés
A szervezők ürömi családok voltak, akik fontosnak tartották, hogy a karácsony igazi üzenetét elvigyék Pilisborosjenőre is az ottani családoknak, gyerekeknek. Szerettük volna, hogy a karácsony előtti utolsó napok ne az ajándékok vásárlásának forgatagában teljen, hanem a kisded megszületésének várakozásával. Élő állatokkal és jelmezekbe öltözött gyermekekkel érkeztünk meg a betlehemi jászolhoz, ahol énekeltünk és a karácsony igazi üzenetét adtuk át a gyermekeknek és a szüleiknek. Volt lehetőség emellett az állatokat megsimogatni és azokon lovagolni. A hideg ellenére is kb. 50 fő volt jelen.
Nagy Zsolt
Veled, Velem, Együtt!
Annyira jó valakivel együtt lenni! Van, aki bandázásnak, van, aki talinak, van, aki kávézásnak hívja, ám a lényege ugyanaz. Együtt vagyunk, egymásra figyelünk, együtt nevetünk-szomorkodunk, egy csodás leírhatatlan dolgot élünk meg, ami nem más, mint az, hogy közösségben vagyunk. Igen, ha már legalább ketten vagyunk, az már közösség. Vágyódunk is erre, hiszen kilépünk a hétköznapi magányunkból és megéljük a testvériséget.
Ilyenkor más világba csöppenünk, az időtlenség, az önzetlenség, és az elfogadás világába. Meg is lepődünk néha, ebben a világban mekkora béke, öröm és jóllét van. Csodálatos, mesebeli, ám mégis valóságos. Sok különböző ember mennyire egységben, egyetértésben tud lenni, hiszen a rejtett kincsünk, a szeretet az, ami eggyé forraszt. Jó, hogy ez a kincs mindig velünk van, és mindenkihez meg tudja teremteni ezt a hidat és kapcsolódást.
Isten ilyennek teremtett, gondolt el téged is, mindannyiunkat. Lehet ez a mostani héten kezdődő nagyböjti készületünk célja? Próbáld ki! Mosolyogj, figyelj, hallgass meg, ne szólj be, szeretettel akarj szólni. Hidd el, ezektől az apróságoktól sokkal jobb lesz a napod, az életed, kedved, sőt az egész világ.
Áldott nagyböjti készületet kívánok:
Wilheim Péter
esperes, plébános
Szentmisék rendje: Üröm: Hétfő, Péntek, Szombat: 18:00 és Vasárnap: 9:00
Pilisborosjenő: Kedd, Csütörtök: 18:00 és Vasárnap: 10:30
Plébániai elérhetőségek: 2096. Üröm, Fő utca 47. Tel. (+36) 26/950-879, és a Facebookon, és http://szentgyorgyplebania.wix.com/plebania
Iroda szolgálati idő Hétfő, és Péntek 15:30-17:30 óra; Szerda 9-12 és 13-16 óra
Plébániánknak szánt adományaikat hálás köszönettel vesszük az alábbi CIB Bank számlákon:
Ürömi Plébánia: 10700392-71411589-51100005
Pilisborosjenői Plébánia: 10700392-71411534-51100005